Elterjedt vélekedés, hogy igazán akkor tudunk boldogok lenni, amikor nem dolgozunk, pihengetünk a tengerparton, heverészünk az ágyon, vagy megérdemelt sörünkkel a kezünkben végre lehuppanunk az esti focimeccs elé. Olyanok is vannak, akik a mielőbbi nyugdíjba menetelre „gyúrnak”, abban a hitben, hogy onnantól majd nem kell semmit csinálni.
Legalább egy éve tervezem, hogy írok egy bejegyzést a Flow koncepcióról. Szerzője Csíkszentmihályi Mihály, Széchenyi díjas pszichológus, az MTA külső tagja, aki az USÁ-ban él és alkot. Csíkszentmihályi és csapata 25 éven keresztül kutatta, hogy mi teszi az embereket igazán boldoggá. 8000 emberrel készítettek interjút világszerte, majd pedig egy Experience Sampling Method nevezetű módszerrel negyedmillió adatot gyűjtöttek a kutatásukhoz. A metódus lényege, hogy a kísérleti személyre egy hétre felszerelnek egy elektronikus jelzőkészüléket, amit rádiójellel hoznak működésbe napi 8 alkalommal, véletlenszerűen. Amikor megszólal a szerkezet, az illető leírja, hogy éppen mit tesz, és hogyan érzi magát. Így tudtak rengeteg információt begyűjteni arról, hogy milyen tevékenységek váltanak ki boldogságot.
Biztos mindenkinek van olyan emléke saját életéből, amikor teljesen beszippantotta az, amit éppen csinált. Lehet ez egy több órás Activity játék a barátokkal, hosszú beszélgetés egy családtaggal, egy bútordarab összeszerelése az IKEÁ-ból (speciel nekem nem okoz flow élményt, hanem a falnak megyek tőle), vagy a saját munkájának valamely része. Nekem például az írás és az olvasás is ilyen.
A Wikipedián ez olvasható a koncepcióról: „Az elmélet azt a jelenséget írja le, amelynek során az ember tér és időérzékét elveszítve egy számára örömet és kihívást jelentő tevékenységbe belefeledkezik és ez számára boldogságérzést okoz. Az emberek a flow-élményt Csíkszentmihályi szerint a következőktől kísérve tapasztalják meg (nem kell az összesnek teljesülnie):
