2021. április 14., szerda

Három hozzávaló, amivel jobb képzéseket fogsz tartani

Még mindig meg tudok lepődni rajta, milyen nagyra értékelik az emberek, amikor egy képzési programon (1) nem untatjuk őket halálra, sőt, úgy érzik, hogy gyorsan eltelt a nap, (2) folyamatosan aktivizálva vannak, és (3) tudják is használni valamire, amivel foglalkoztunk. Vélhetően az áll a háttérben, hogy ezeken a területeken jelentős kontrasztot érzékelnek korábbi tapasztalataikkal összehasonlítva. Pedig nincs szó semmiféle varázslatról, akár már néhány szempont átgondolásával és megvalósításával bárki képes ebbe az irányba tolni az általa tartott fejtágításokat. Íme három dolog, amit megfontolhatsz:

Hogyan tudod változatosabbá tenni a napot?


A változatosság két szempontból is kulcstényező. Az egyik, hogy ezzel lehet megelőzni az unalmat. A másik, hogy az emberek passzív figyelmi képessége nem órákban hanem percekben mérhető. A koncentrálás újraindítható, de ahhoz rendszeresen meg kell törni az adott tevékenységet. Ami biztos nem nevezhető változatosnak, ha az oktató folyamatosan beszél, közben diákat vetít az elhangzó szöveg vázlatos tartalmával. Több mindent lehet variálni. Egyrészt az információátadás módját (elmondani, felrajzolni, elolvasni, kérdéseken elgondolkodni, videót nézni, közösen megbeszélni, információkat elemezni és abból következtetéseket levonni, feladatokat végezni, stb.), másrészt a tevékenység formáját (az előadás hallgatásán kívül: nagycsoportos, egyéni, páros, trió vagy kiscsoportos munkavégzés, az utóbbiakból a tanulságok behozása a nagycsoportba, stb.) A humor is kiváló eszköz, lehet bátran élni vele.


Milyen tevékenységekkel lehetne aktivizálni a résztvevőket?


Nem csak a változatosság fontos, hanem az is, hogy a résztvevők folyamatosan csináljanak valamit a nap során, ne csak passzívan üljenek és jegyzeteljelek. Az előző kérdésnél leírt információfeldolgozási módszerek és együttműködési formák keretei között valósíthatók meg az aktivitások. Ha a tananyaggal kezdenek valamit a résztvevők, akkor egyfelől jobban meg fog maradni a fejükben, össze tudják kapcsolni azt a meglévő tudásukkal, másfelől pedig az aktivitások során az odafigyeléshez nem kell akkora erőfeszítés, mint amennyi az ébren maradáshoz szükségeltetik egy előadásnál negyedóra után. Hacsak nem standupos az előadó, vagy más okból elképesztően szórakoztató. Azért ilyenekből kevés van.


Mit fognak tudni használni akár már holnap a tanultakból, és hogyan lehet elősegíteni, hogy ki is próbálják azokat?


Ha röviddel a program után nem használják az emberek semmire a tanultakat, akkor az a feledés homályába fog veszni, azaz nem sok értelme volt az egészbe időt és energiát fektetni. Amikor visszatérnek a résztvevők a munkába, elsodorják őket a tennivalók. Ezért fontos, hogy segítsünk nekik kitalálni, milyen helyzetekben tudják kipróbálni, alkalmazni, gyakorolni, amivel együtt foglalkoztunk. Mivel a tanulás egy folyamat, nem egyszeri csodatévő alkalom, az is lényeges, hogy valamiféle utánkövetést is betervezzünk. Ellenkező esetben csak azt fogjuk megállapítani, hogy nem sok foganatja volt a fejlesztési beavatkozásnak.


Erről a témáról bővebben írtam, némi idegtudományi alátámasztással a tavaly megjelent e-könyvemben, melynek címe: Az emberi lények tanítása. Ha kedvet kaptál egy fokkal mélyebben, de emészthető stílusban és terjedelemben megmerülni a témában, az e-könyv szabadon letölthető innen.

2021. április 7., szerda

Milyen hatást gyakorolsz másokra?

Vezetőként, edzőként, tanárként leginkább abban méretünk meg, hogy milyen hatást tudunk másokra gyakorolni. Többet, magasabb szintű teljesítményt tudtak magukból kihozni (akár olyat, amit ők se gondoltak volna)? Szemléletmódjuk formálódott? Sikerült fejlődniük, tanulniuk? Kipróbálták a gyakorlatban, amit elméletben már tudtak? Megvalósítottak olyan dolgokat, amikről korábban csak beszéltek, urambocsá képtelenségként emlegettek? Átugrották a saját árnyékukat? Karrierjükben előreléptek? Motivációvesztett állapotból átfordultak bizakodásba, vagy akár lelkesedésbe? Rátaláltak arra a feladatra, ami igazán nekik való? Megerősítést kaptak az erősségeikre? Megfogalmaztak egy jövőképet, vagy akár kisebb és konkrétabb célokat, és elkezdtek rajtuk szisztematikusan dolgozni? Megtapasztalták, hogy az erőfeszítéseik eredményeket szülnek? Változtattak a korábbi viselkedésükön és látták annak előnyeit az emberi kapcsolataikban? Hatékonyabbá vált a működésük? Ügyesebben kooperáltak társaikkal? Helyes, jó lelkiismerettel vállalható döntéseket hoztak? Biztosan lehetne még hosszasan sorolni a területeket, ahol lehetőségünk van másokra pozitív hatással lenni.

2021. március 25., csütörtök

Management haiku kóstoló

Már több mint egy hónapja nem írtam semmit a Tudatos Vezetés blogra, aminél persze van nagyobb probléma is manapság a Föld nevű bolygón, így aztán vélhetően nem sok embernek tűnt ez fel. Tudom azért, hogy vannak rendszeres olvasók, nekik mondom, hogy különösebb oka nem volt ennek, egyszerűen hiányzott az ihlet, nem akadt olyan téma, ami ebben a formában kívánkozott volna ki belőlem. Beugrott azonban, hogy épp ma 11 éve indult útjára a blog, úgyhogy igazán megérdemli, hogy ismét szülessen rajta egy blogpost.

2021. február 17., szerda

Mások sikere az igazi örömforrás

Legalábbis a magamfajta tanító-fejlesztő emberkének. És talán más hasonszőrűeknek, vagy akár a vezetők egy részének is. Persze nyilván jól esik, amikor azt mondja egy résztvevő, hogy már sok fejlesztőprogramon volt már, de ez az első, aminek értelmét is látta, vagy amit a gyakorlatba tudott ültetni, és elégedettséggel tölt el, amikor egy-egy üzleti célkitűzés teljesül. De ezeken egész gyorsan átlépek. Érzelmi töltekezés abból származik, amikor olyan információkat kapok, ami a résztvevők által elért eredményeket vagy előrehaladást bizonyítják.

2021. február 11., csütörtök

Egyének és csapatok megfordítása és irányba állítása

Rengetegszer volt már alkalmam megfigyelni, ahogy a vezetői viselkedés és/vagy a szervezetben uralkodó kultúra kiszívja az összes életerőt az ott dolgozó emberekből. Ahol ez történik, jellemzően olyan témákra fókuszálnak a mindennapokban, mint hogy mi minden szar, ki a hibás, milyen problémák vannak X-szel vagy Y-nal, és milyen előnytelen személyiségjellemzőket tulajdonítunk másoknak. Tehát tartalmilag egyrészt a negatívumok vannak a középpontban, másrészt pedig az emberek és vélt tulajdonságaik adják az elsődleges beszédtémát.

2021. január 29., péntek

Amikor a nagy cél helyett inkább az orrunk elé érdemes fókuszálni

Bár egy vonzó jövőkép vagy egy kihívást jelentő cél komoly hajtóerőt tud biztosítani számunkra, gyakran előfordul, hogy épp az lomboz le bennünket, hogy ijesztően nagynak találjuk az elefántot, amit meg szeretnénk enni. Az sem ritka, hogy fogalmunk sincs, végül hogyan juthatnánk el az áhított célhoz. A sportban is megfigyelhető, hogy amikor az ellenfél már túl sok ponttal vagy góllal vezet, akkor az kedvét szegi a játékosoknak, és nem nagyon tudnak abban hinni, hogy azt a meccset még meg lehet fordítani. Pedig ha egy csapat el tudott húzni tíz perc alatt hat góllal, akkor egy másik tíz perc alatt hasonlóképp lehetséges a másik kapuba is belövöldözni ugyanennyit. Persze nem akkor, ha elbizonytalanodunk, és leszegett fejjel poroszkálunk a pályán.

2021. január 21., csütörtök

Ok és okozat a munkatársak motivációjában

Sokszor beszélünk arról, hogy a tudás és annak alkalmazása milyen nagy távolságra lehet egymástól, és hogy az ismerethiány szakadékát számottevően könnyebb betömni, mint azt elérni, hogy a tudásból cselekvés legyen. Ennek rendkívül látványos bizonyítéka, amikor egy több mint fél évszázaddal korábban elővezetett innovatív gondolatot elolvasunk mondjuk a vezetéssel kapcsolatban, és azt látjuk, hogy még mindig messze van attól, hogy általánosan elterjedt legyen. Ilyen élményem volt, amikor újraolvastam Douglas McGregor: The Human Side of Enterprise (A vállalkozás emberi oldala) című, 1957-ben megjelent cikkét. McGregor a humanisztikus pszichológia szárnybontogatása és hőskora idején vetette papírra gondolatait, építve annak megállapításaira, és udvariasan felvetve, hogy a munkahelyeken nem a valóságnak megfelelő emberkép alapján tekintenek a dolgozókra. Ahogy viselkednek, az nem az emberi természet sajátossága, hanem annak hatása, ahogy kezelik őket, és amire lehetőséget kapnak a munkahelyen.

2021. január 18., hétfő

Heteim a neurobiológia mocsarában

A 2020-21-es év fordulóján úgy döntöttem, hogy nekifogok a University of Chicago Understanding the Brain: The Neurobiology of Everyday Life című MOOC kurzusának, Peggy Mason professzor előadásában. Sose gondoltam volna magamról, hogy én valaha önszántamból még egyszer biológiával kapcsolatos tanulmányokat fogok folytatni közel három évtized után, hiszen mindig is utáltam ezt a tantárgyat, és középiskolában is csak kegyelemből kaptam meg a kettest belőle az egyik évvégén. Mégis erre jutottam, mert szerettem volna egy fokkal mélyebben is megérteni néhány témát, amit saját programjainkon tanítunk, és néhány e-könyvemben is előkerültek. Amikor például az erősségeink kialakulásáról beszélünk, vagy épp a szokásaink formálódását, cselekedeteink kiváltó tényezőit tanulmányozzuk, előkerülnek idegtudományi háttérinformációk. Ezekről profinak tűnő módon tudok nyilatkozni, de ha egy réteggel mélyebben kérdeztek volna valaha is, akkor azokra már nemigen lett volna válaszom. Például arra, hogy hol található pontosabban egy agyterület, amire hivatkozom. Vagy mondjuk meg tudtam volna mondani, hogy a szokásokat hol tárolja az agyunk, és azt is, hogy máshol, mint a tényadatokat vagy a velünk megesett történéseket, de hogy ez utóbbiak merrefelé tárolódnak, arról már fogalmam se lett volna.

2021. január 14., csütörtök

A kreativitás szokásáról pár gondolat

Több helyen olvastam már arról, hogy a kreativitás tulajdonképpen szokás, nem egy különleges, veleszületett tehetség megnyilvánulása néhány kiváltságos ember esetében. Mindannyian lehetünk kreatívak, amikor kitalálunk valamit, és azt meg is valósítjuk. A fiam például kapott egy pirográfot (ha esetleg valaki nem tudná, mint ahogy én se hallottam még róla egészen a közelmúltig, ez egy olyan eszköz, amivel fába lehet égetni különféle mintákat, feliratokat, tehát egy írószerszám), a téli szünetben rendszeresen kiment a kertbe, fűrészelt magának egy deszkadarabot, aztán arra rajzolgatott, írogatott. A lányom pedig egy scrapbook nevezetű, szép kivitelű füzetben készített kollázsokat a 2020-as emlékeiről, rajzokkal, beragasztásokkal és írással. Az egyik oldal kifejezetten cizelláltra sikeredett: a zamárdi kertmoziban megtekintett filmek plakátjait készítette el az interneten talált képek alapján, lemásolva az eredeti betűtípust, és lerajzolva egy-egy szimbólumát vagy megragadva a színvilágát a plakátnak. Amikor ezzel foglalatoskodtak, akkor eszükbe sem jutott, hogy unatkozzanak vagy egymást gyepálják. Erre szükség is volt, hiszen ez a téli szünet idén nagyon másképp telt, mint ahogy szokott. Korábban minden évben leköltöztünk karácsonytól újévig a szülővárosunkba, Egerbe, és ott egyik rokontól a másikig ingázva porszívóztuk be a finom falatokat az asztalról. Nap közben ment a korcsolyázás a családnak, kutyasétáltatás az egri unokatestvérükkel, én meg általában elmentem úszni egyet, aztán esténként jöhettek a különféle borozós társasági programok. Hát mindezekre most nem volt lehetőség, hiszen a járvány és az idős családtagok védelme okán itthon maradtunk az egész szünetre, úgyhogy valamivel el kellett ütni az időt, és a kreatív tevékenységek erre nagyszerűen alkalmasak voltak.

2021. január 8., péntek

Ne hidd el, hogy minél több, annál jobb!

Át vagyunk itatva azzal a meggyőződéssel, hogy a több szükségszerűen jobb is. Többet akarunk keresni, nagyobb alapterületen akarunk élni, drágább cuccokkal venni körül magunkat, magasabbra törni akármiféle rangsorban vagy hierarchiában, bővebb listára szert tenni végzettségekből, gyakrabban és messzebbre utazni, szélesebb olvasóközönséghez elérni, ismertebbé válni. Persze ez nem annyira meglepő, hiszen egyik alapvető hajtóerőnk a növekedési szükséglet. Mégse tesz nekünk mindig jó szolgálatot, hiszen előfordul, hogy addig hajcsárkodik felettünk, amíg ki nem köpjük a belünket, vagy rosszabb esetben ki nem égünk a nagy harácsolási versenyfutásban. Arról, hogy a több nem feltétlenül jobb, az elsőként beugró kép számomra egy környékbeli kifőzde rántott gombája volt, amiből egy adag kábé három normál porciónak felel meg. Ennek az első pár percben még tudsz örülni, de utána megérzed a sütéshez felhasznált olaj émelyítő mellékízét, és már mindjárt nem tesz annyira boldoggá, hogy sokat adtak.