2018. szeptember 21., péntek

Pampogáscsökkentés fagyival

Viszonylag egyszerű megállapítanunk, hogy mások milyen változatos módszerekkel akadályoznak bennünket a hatékonyságban és az eredményességben. Az már nagyobb teljesítmény, ha felismerjük, hogy a saját működésmódunk vagy szokásaink miként gátolnak bennünket a mindennapokban, hogyan rontják el a kedvünket, és égetik masszívan a korlátozott figyelmi kapacitásunkat, fizikai energiánkat.

Egyik barátom megfigyelte magán, hogy túl sok pszichikus energiát áldoz a panaszkodásra, dühöngésre, pampogásra. Nem pont így fogalmazott, de ez volt a lényeg. Már eddig a felismerésig is viszonylag kevesen szoktak eljutni. De már saját magát zavarta a dolog. Pedig jó oka van a morgolódásra, tudom, hogy milyen üzleti klímában tölti a napjait vagy másfél évtizede, én már rég hasba szúrtam volna magam…

Gondolt egyet, és két nagyobbik gyermekével kötött egy megállapodást, miszerint ha panaszkodáson vagy idegeskedésen kapják, tegyék szóvá, és kapnak érte egy fagyit. A gyerekek azóta szorgosan monitorozzák megnyilvánulásainak tartalmát, és feltételezem, hogy viszonylag sok fagylalthoz jutottak. Kérdeztem, hogy rá miként hatott ez a kezdeményezés. Ami néhány hét után megfigyelhető volt számára, az az, hogy amint belekezd, elég hamar le tudja állítani magát, adott esetben gyorsabban, mint amilyen tempóban a gyerekek eszmélnek.

Jópofának tartottam a dolgot, és egyből el is döntöttem, hogy írok róla egy bejegyzést. Nem feltétlenül azért, mert nagy perspektívát és társadalomjobbító lehetőséget látok a pampogás fagyival történő visszaszorításában (továbbá az egészséges gyermekétkeztetés szempontjaitól is eltekintenék), inkább azt láttam izgalmasnak, hogy milyen nehéz, de milyen fontos dolog észrevennünk a saját rossz szokásainkat, ahol értelmetlenül pusztítjuk az életenergiáinkat, és hogy mások bevonásával és megfelelő motiválásával támogatást kaphatunk a csökkentéshez vagy leszokáshoz. Jó lenne hallani, olvasni hasonló sztorikat!

2018. szeptember 15., szombat

Haladós, chillout és torkosborz évek

Az egyik ügyfelem mesélt róla, hogy a családjukban tudatosan szoktak tervezni “haladós” és “chillout”-nak titulált éveket. Az előbbiben igyekeznek előrejutni a terveikkel, például komfortosabbá tenni a lakókörnyezetüket. A szervezeti világban a haladós években szoktak szintet ugrani, jelentősebb szervezeti vagy kulturális változtatásokat kezdeményezni, markánsan új termékekkel vagy szolgáltatásokkal piacra lépni, üzleti modellt váltani, új informatikai rendszert bevezetni, stb. A pihenős években az ügyfelem családja többet utazik, lazít, és kevésbé törekszik a gyarapodásra. A cégeknél ezek a konszolidáció, a stabilizálódás időszakai. Ahogy már talán többször is írtam róla, az ember ritmikus lény, ami minden idősíkon megfigyelhető: belégzés-kilégzés, megfeszítés-lazítás, ébrenlét-alvás, munka-megpihenés, hétköznap-hétvége, intenzív teljesítményleadás és feltöltődés.


2018. szeptember 7., péntek

Az “élj a mostban” féligazsága

Persze sokunknak szüksége van arra, hogy végre kihúzza a fejét a saját seggéből, leakassza a figyelmét a közállapotok gerjesztette frusztrációról, vagy épp a sors osztogatta kisebb kellemetlenségekről és péklapátos pofánbaszásokról, majd pedig örömmel rácsodálkozzon a lágy szellő simogatására, az őszi nap sugarának langyos bizsergetésére, az enyhén sós pirított mandula roppanására, gyermekének édes kacajára, kedvese bőrének illatáról nem is beszélve. Vagy éppen flowban sodródva merülhet nyakig kedvenc időtöltésében: kertészkedhet, szerelhet, műthet, muzsikálhat, tréninget tarthat, vagy vállalati operációt menedzselhet. Még akár azzal is szembesítheti magát, összkomfortos lakásában ücsörögve, hogy milyen baromi kényelmes életet él, összehasonlítva például egy-két emberöltővel ezelőtt, vagy akár a viharosabb évszázadokban élt honfitársaival.


2018. augusztus 25., szombat

Oktatni könnyű, tanítani nehéz

Az oktatás jellemzően abból indul ki, hogy van egy nagyokos, aki a tudomány birtokosa, és vannak a tudatlanok, akiknek át kell adni egy rakás információt. Ezeket a tudnivalókat többnyire tartalmazza egy valaki más által megírt tananyag, könyv, jegyzet vagy folyamatleírás, az oktatónak legfeljebb annyi a dolga, hogy lepárolja belőle a címszavakat, vázlatot készítsen, majd pedig tehetsége függvényében az okosságokat felolvassa, vagy alkalmanként a jegyzeteibe pillantva élő szóban elugassa. A résztvevő feladata, hogy a hallottakat gondosan lejegyzetelje, majd pedig rövid távú memóriájának közepébe belemagolja, hogy egy későbbi számonkérés alkalmával emlékezetébe tudja idézni. Ha mindez eredményes, akkor sikeresen “leoktattuk” a témát. Nem az embert, a témát. Sajnos kevés kivétellel az iskolai emlékeim az oktatásról szóltak, igen kis arányban tanítottak nekem meg bármit. Gondolom írni-olvasni, alapműveleteket végezni, angolul beszélni. Még azt se mondhatnám, hogy megtanítottak volna úgy futni, hogy ne szúrjon az oldalam, vagy éppen bukfencet vetni. Esetleg fogalmazást írni, azon túl, hogy három részből áll: fej-tor-potroh. És persze a felnőttoktatásnak se véletlenül ez a neve. Megszoktuk a sok év alatt: lejegyzetelni, visszaböfögni, elfelejteni.


2018. augusztus 18., szombat

Önérvényesítés: lenevelés és újratanulás

A felnőttek körében vannak olyan emberek, akiknek az ég világon semmi problémájuk nincs az érdekeik és az akaratuk érvényre juttatásával. Egy részük mindezt úgy teszi, hogy közben azért tekintettel van másokra, tudja és tiszteletben tartja, hogy nekik is vannak céljaik, érdekeik, szándékaik, jogaik. De ettől még tolja, ami neki fontos, vagy ellenáll annak, amit nem akar. Tehát asszertív. A másik csoportba tartozók pont leszarják, hogy él még más ember is a földön rajtuk kívül, és minden gond nélkül taszítanak másokat lépéskényszerbe manipulatív módon, vagy akár a nyíltan agresszív megnyilvánulásoktól sem riadnak vissza. Sok olyan ember is éldegél a bolygónkon azonban, becslésem szerint többen is, mint az előző két csoport tagjai, akinek bizony nem magától értetődő, hogy kitartóan képviselje a szándékát vagy az érdekeit, megmondja másoknak, mit akar tőlük, tudjon nemet mondani arra, amit a háta közepére kíván, vagy határozottan és magabiztosan visszautasítsa az őt ért igazságtalan támadásokat.


2018. augusztus 15., szerda

Nagyobb az esélyed egy sikeres startup-ra középkorúként

Egy felettébb érdekes kutatásról számolt be kb. egy hónappal ezelőtt a Harvard Business Review, melyben az USA statisztikai hivatala és az MIT Sloan School of Management munkatársai dogoztak együtt. Arra keresték a választ, nagy amerikai mintán, hogy vajon mennyire igaz az általánosan elterjedt vélekedés, miszerint a fiatalok tudnak sikeres startup-okat alapítani. Milyen fiatal volt ugye Zuckerberg meg Jobs is, amikor létrehozták a cégeiket! Egyébként is nagyon népszerű jövőkép az ifjúság körében, hogy ukmukfukk gründolnak egy fasza kis IT startup-ot, aztán szénné keresik magukat vele, majd pedig Ferrarival fuvarozzák le a vízpartra a bombázókat a yachtjukon csapatni.


2018. augusztus 8., szerda

Öt problémás vezetői meggyőződés - most felszabadítalak alóluk

Hiedelmeink, meggyőződéseink általában nagy segítségünkre vannak a mindennapi helyzetértékeléseknél és döntéseknél. Ha úgy véljük például, hogy előbb érdemes körbejárni a problémákat, ahelyett, hogy elhamarkodottan reagálnánk, vagy ha abban hiszünk, hogy a gazda szeme hizlalja a disznót, és ezért rendszeresen nyomon követjük az előrehaladást, akkor a kapcsolódó meggyőződéseinkkel hatékonyabbá és eredményesebbé tehetjük a tevékenységünket. Valószínűleg sok száz ilyen hasznos hiedelem támogatja a működésünket. Ezek között vannak tények, tapasztalatok, de rengeteg az olyan meggyőződés is, ami valahogy ránk ragadt, addig hallgattuk, amíg végül el is hittük, különösebb megfontolás nélkül. Gyakran van alkalmam cégtulajdonosokkal és felső vezetőkkel társalogni, akár a munka, akár szabadidős tevékenységek keretei közt. Csokorba szedtem néhány olyan hiedelmet, amelyekkel újra és újra találkozom. Meglepő, hogy milyen felszabadító erővel hat a beszélgetőpartnereimre, amikor ezeket megpiszkálom, és “felhatalmazom” őket arra, hogy engedjék el a fenébe, akárhol is gyűjtötték be maguknak.


2018. augusztus 2., csütörtök

Az emberek alaptermészetét nem fogod megváltoztatni

Többségünkben évtizedeken, vagy akár egy életen át él a remény és bizakodás, hogy munkatársainkat, családtagjainkat, párunkat meg tudjuk változtatni. A jó tulajdonságok mellett ugyanis mindenkinek vannak idegesítő személyiségjegyei. Különösen bosszantóak azok a “hiányosságok”, amelyekben mi magunk a saját természetünkből fakadóan erősek vagyunk. A cégek sok pénzt áldoznak erre, újabb és újabb varázslók bevonásával és különféle bűvészmutatványok megrendelésével, az emberek pedig lankadatlanul próbálkoznak a szeretteik személyiségének megreformálásával, de rendre kudarcba fulladnak az erőfeszítéseik. 


2018. július 31., kedd

Növelik-e a kooperációt az egylégterű irodák?

Egy közelmúltbeli Harvard University és Harvard Business School kutatás adja az apropóját annak, hogy hét év után újra előveszem az egylégterű irodák kérdését. 2011-ben, A hodály örömei, avagy az egylégterű irodák szépsége című írásomban teljesen szubjektív módon onnan közelítettem meg a kérdést, hogy az ilyen irodakialakítások akadályozzák az elmélyült munkavégzést, ezért is ülnek sokan fülhallgatóban az asztaluknál, és ezért jelentek meg a NYITVA/ZÁRVA táblák is ugyanott. Az ostorozást kiegészítettem azzal, hogy ahol folyamatos információcserére van szükség, és kevesebb önálló gondolkodásra/kitalálásra/alkotásra, ott lehet létjogosultsága az efféle térszervezésnek. Egyik ügyfelem pedig azt tette hozzá kommentben, hogy náluk a kereszt-funkcionális termékcsapatoknál is jól működik az egybeeresztés.


2018. július 25., szerda

Tanulni is akarunk vagy csak papírt gyűjteni?

A minap beszélgettem egy régi barátommal, aki vagy két évtizede épít egy sikeres informatikai vállalkozást. Arról mesélt, hogy néhány évvel ezelőtt bevezették a tesztfeladatot a programozók felvételi folyamatának részeként. Semmi különös, egy-két egyszerű programozási feladatot kell megoldani, ráadásul nem is az irodában, hanem otthon, bármiféle segédeszköz szabad felhasználásával. A résztvevők harmada vissza se küldi. Összességében pedig nagyjából a jelentkezők 10%-a megy át ezen a rostán. Annak ellenére, hogy informatikushiány van, csak azoknak tesznek ajánlatot, akik átugorják ezt az akadályt is. Nem véletlenül vezették be az eljárást, korábban előfordult, hogy a papíron (végzettség szerint) és az interjúkon megfelelőnek tűnő jelöltről már a felvétel után derült ki, hogy valójában nem tud programozni. Az meg még jellemzőbb eset volt, hogy a felvett kolléga a gyakorlatban igen gyenge szinten űzte a szakmát. Volt olyan távozó munkatárs, aki sérelmezte, hogy nem ült le senki mellé tanítani. A barátom viszont abban hisz, hogy a programozást próbálkozással, gyakorlással, küzdéssel, utánanézéssel, elakadás esetén pedig a tapasztaltabb kollégáktól való kérdezéssel lehet megtanulni. Arra nekik nincs kapacitásuk, hogy bébiszitterkedjenek amellett, aki magától nem teszi bele az energiát a tanulásba.