2018. június 24., vasárnap

Egyszerű út egy jobb álláshoz

A napokban írt Simon Sinek egy szösszenetet a LinkedIn-en arról, hogy nem feltétlenül kell állást változtatnod vagy karriert módosítanod ahhoz, hogy jobb legyen a munkád. Az egyik lehetőség, hogy a figyelmed átirányítod arra, hogy a munkavégzésed során miként tudsz másokat segíteni. A másik, hogy vezetőként szolgálsz másokat. Nem kell ahhoz menedzseri kinevezés, hogy kezdeményezz, kollégákat az elképzelésed mellé állíts, cselekedj, bevond a munkatársaidat, közösen gondolkodjatok, megvalósítsatok, nyomon kövessetek. Tulajdonképpen mindkét javaslat arról szól, hogy mások tudatos szolgálata teheti lényegesen jobbá ugyanazt a munkát.

Magam is megfigyeltem, hogy ha üzleti tranzakcióként tekintünk a munkánkra, melynek keretei közt jó esetben igyekszünk egyre profibban, egyre kiválóbb eredményeket produkálni, és ezért megkapjuk az illő járandóságot, az csak egy darabig tartja fenn a motivációnkat. Előbb-utóbb bele tudunk fásulni abba is, hogy jó minőségben, vonzó jövedelemért dolgozunk, hiszen előbb-utóbb darálás és ipari kolbásztöltés érzésünk fog kialakulni. Nem véletlenül beszélnek hétéves életszakaszokról: nagyjából ennyi időnként szükségünk van valamiféle váltásra, megújulásra (bővebben lásd a kakasos e-könyvemben).

Néhány éve, amikor épp egy ilyen periódusomat éltem, rájöttem arra, hogy másképp kell tekintenem a saját tevékenységemre. Ha arra gondoltam, hogy másnap megyek egy-egy fejlesztő program valamelyik elemét megtartani, mert ez a munkám, és ezért kapok majd napidíjat, akkor ez már annyira nem villanyozott fel. Természetesen, mivel nem ma kezdtem a motorozást e téren, profiként tudok viselkedni, és senki nem fogja érezni rajtam, hogy mennyi az adott napon a belső motivációm. De ehhez belülről nagy energiabefektetés volt szükséges. Ráadásul, ha tranzakcióként tekintettem a munkára, akkor óhatatlanul felmerült az a szorongást okozó belső kérdés, hogy vajon sikerül-e tényleg kiváló minőségben megvalósítani a programot, ami arányos a fizetséggel. Bármi, ami ennek keresztbe feküdt, legyen az személyi, szervezési vagy tárgyi jellegű komplikáció, igencsak felbosszantott.

Elkezdtem tehát másként tekinteni a kontaktmunkákra. Azért ültem be az autóba reggelente, hogy segítsek másoknak tanulni. Ez már sokkal lelkesítőbb volt, egyben eléggé felszabadító is. Hiszen azzal tudunk segíteni, amink van. Amennyi tudásunk, tapasztalatunk, erőnk és energiánk, tök mindegy, mi a mások fejében lévő vagy magunk által elképzelt elvárás. Lazábban váltok a módszerek és fejlesztői szerepek között, egy tollvonással kihúzom azt a programelemet, ami nem fér bele, mert más fontosabbnak tűnt aznap, vagy mert elfáradtunk a résztvevőkkel. Nem tréninget vagy utánkövetést tartok napidíjért, hanem megegyezünk egy programban és annak díjában, majd pedig segítek a résztvevőknek a tanulásban, méghozzá abban a mértékben, amennyire egyénileg készen állnak rá. Valakinek sokat, valakinek kevesebbet. Ahogy pár éve tanultam: aki vödröt hoz a kúthoz, annak azt töltjük meg, aki gyűszűt, annak azt.

Persze a fentiek nem jelentenek gyógymódot arra, ha alapvetően rossz helyen vagy, nem tudod használni az erősségeidet a munkádban, vagy a környezetbe nem passzolsz bele. Ilyen esetekben valóban a munkahely- vagy karrierváltásban érdemes gondolkodni. Azt azonban nem árt elkerülni, hogy idealizáljuk az általunk alig ismert lehetőségeket a szomszéd zöldellő kertjében. Egyszer egy felettébb cinikus ügyféltől hallottam, hogy "jó munkahely nincs, csak új". :-)

2018. június 14., csütörtök

Egy spontán emberkísérlet tanulságai

Ez most egy személyes jellegű bejegyzés lesz, akit nem érdekel az ilyesmi, nyugodtan lapozzon! :-)

Aki ismer vagy szokta olvasni az irományaimat, tudja rólam, hogy nem csak a felszínt habosítom, hanem már egy évtizede egyre fokozódó tudatossággal szervezem a saját időbeosztásomat, értékek, alapelvek és éves célok mentén. És bosszantóan sok mindenre mondok nemet. Elsőnek az iskolai szünetek kerülnek be a naptáramba, hogy ezeket az időszakokat a családdal tölthessem. Aztán jönnek a megrendelt és elvállalt ügyfélmunkák, több hónapos, vagy akár fél éves előretervezéssel. A maradék időbe illesztem bele az összes többi tevékenységét a munkámnak és az általában elég jól egyensúlyban tartott életkerekemnek: applikációfejlesztés, képzési termékfejlesztés, e-könyvek, blogolás, üzletfejlesztés, munkatársak támogatása-tanítása, kutatómunka, olvasás, kultúra, elmélkedés, rokonok, barátok, magánélet, valamint önmagam karbantartása fizikailag, érzelmileg, szellemileg. Tudatosan törekszem rá, hogy valamilyen mértékben mindegyik jelen legyen, és egyik fontos szálat se hanyagoljam el. Természetesen ez csak egy módon lehetséges: ha nem engedjük, hogy az életkerék bármelyik küllője rátelepedjen a többire.


2018. június 11., hétfő

Miért nem ragadós a felettes példája a vezetői gyakorlatok terén?

A legtöbb csodálkozó és hitetlenkedő észrevételt azzal kapcsolatban kaptam szakmabeli kollégáktól a közelmúltban publikált Tudatos Vezetés 2017 kutatási eredményeink tekintetében, hogy a felettesek által végzett (vagy nem végzett) people management gyakorlatok nem öröklődnek át. Mondhatnánk azt is, hogy biztos szarul mértük, vagy véletlen az egész, de 5 évvel korábban egy másik hasonló mintán is azt mutatták a statisztikai elemzések, hogy a válaszadó és a felettese által végzett gyakorlatok között nincs korreláció. Nem alacsony, hanem kábé nulla. Természetesen ez bennünket is meglepett, 2012-ben ugyanúgy, mint 2017-ben. Attól, hogy a főnököd szakszerűen végzi az emberek vezetését, te még nem feltétlenül fogod, de ha ő egy tulok, aki szarik mindenkire, te még simán válhatsz tudatos vezetővé.


2018. június 6., szerda

A vezetői tanulás gyakran az időzítésen hasal el

Számos alkalommal volt szerencsém megfigyelni, hogy ugyanazt a tanulási tartalmat, ugyanazoknál az embereknél, az életük egyik szakaszában totál terméketlen talajba próbáljuk elvetni, míg egy másik időpontban rendkívül fogékonyakká válnak rá, és lelkesen próbálják ki a tanultakat a gyakorlatban.

Az egyetemen például teljességgel értelmetlen vezetéstudományt tanítani, mert a hallgatók sehova nem tudják kötni az új ismereteket, arról nem is beszélve, hogy az elenyésző kivételtől eltekintve kipróbálniuk végképp nincs hol. Hasonló módon nem sok teteje van beíratni fiatal vezetői utánpótlás palántákat menedzsment tréningprogramokra, ha közben egyáltalán nem kapnak legalább projektvezetési feladatokat vagy akár pár fős kis csapatok munkájának koordinálását. Ha nem alkalmazza a tanultakat rövid úton, rég feledésbe fog minden merülni, mire odajut, hogy használhatná ezeket a gyakorlatban.


2018. május 28., hétfő

Ne keresd tovább az időgazdálkodási csodaszert, mert nincs!

Adott egy vezető (jó sok ilyen szaladgál a Föld nevű bolygón), akinek dugig van a naptárja, hajszolva érzi magát, napokig-hetekig-hónapokig nem jut hozzá, hogy leüljön és megcsinálja amit igazán fontosnak tart, és az irdatlan mennyiségű teendő és ki nem használt lehetőség maga alá temeti. Úgy érzi, nincs kontrollban a saját naptárja felett. Különösen zavaróvá válik ez számára, amikor egy vezetőfejlesztő program során rájön, hogy egy rakás people management feladatát hanyagolja, melyeknek egyébként abszolút látná az értelmét. De hát honnan a fenéből kerítsen még erre is időt, ha már most is brutálisan el van úszva??? A probléma megoldásához tehát csodaszerre lenne szüksége, ebben gondolkodik. Valami olyan kéne, amivel eddigi működésmódját, szokásait teljes mértékben megtarthatja, miközben valahogy mégis beleférnek az életébe a fontos, de nem égető, stratégiai jellegű tennivalók, és az immáron szükségesnek tartott extra időráfordítás is az embereire. Ja, és arra már rájött korábban (the hard way), hogy a családjának és a saját feltöltődésének sem mehet mindez a rovására. Azért már fizetett komoly árat régebben, és nem kívánja megismételni a dolgot…


2018. május 24., csütörtök

Sajnos gyakori a félelemvezérelt viselkedés a vezetőknél

Sok szó esik arról, hogy az embereket mivel lehet motiválni, mi húzódik meg a cselekvés vagy éppen a nem cselekvés mögött. Nem nagyon hallottam még vezetőt büszkélkedni azzal kapcsolatban, hogy ő bizony félelemből nem tesz meg valamit, vagy ugyanez a hajtóerő készteti egy-egy szituációban a részéről tapasztalható viselkedésre. Pedig igen gyakran a félelem húzódik meg a háttérben. Íme néhány példa:


2018. május 19., szombat

Ott égeted el a szellemi energiádat, ahol a legjobb a megtérülése?

Újra és újra megfigyelem, hogy a vezetők (csakúgy egyébként, mint bárki más) rengeteg szellemi energiát tékozolnak el olyan dolgokon való rugózásra, amelyekre nincs hatásuk. Vagy önmagukban bosszankodnak, vagy hasonló véleményen lévő társaikkal beszélgetve bólogatnak hosszasan azon, hogy a főnökük vagy kollégájuk milyen kellemetlen személyiségjegyekkel bír, mely adottságai hiányoznak, miért hajmeresztő a gondolkodásmódja, vagy hogyan térnek el a preferenciái a szerintük normálistól. Az a gond ezzel, hogy mindezek megváltoztatására bizony nem nagyon van esély, így maximum gumicsontrágásról beszélhetünk.


2018. május 7., hétfő

Cinikusan ne, öniróniával igen

A humor és a jókedv szerintem nagyon fontos minden közösségben, így a munkahelyeken is. Régebben írtam róla, hogy milyen sok pozitív hatása van, de arról még nem értekeztem, hogy a humornak nem minden formája egyformán kívánatos. Többször volt alkalmam már vezetőkkel azon dolgozni, hogy a cinikus megjegyzéseket kigyomlálják a viselkedésükből.

A cinizmus egészségtelen táptalajon nő: a belső bizonytalanság mellett kifelé egyáltalán nem hordoz jó szándékot. Magunkat úgy igyekszünk felemelni, hogy valaki mást teszünk nevetségessé, bár általában egyébként valós problémák miatt csinálunk hülyét belőle. Ezért is különösen bántó és mély sebeket ejtő viselkedésről beszélünk. Egyúttal gyakran indulatáttétel is történik, hiszen valahol máshol szerzett frusztrációnkat töltjük ki a kollégánkon, epés megjegyzéseinkkel. Talán nem kell magyarázni, hogy ez miért nem szerencsés dolog egy vezetőnél, akár a beosztottai, akár a kollégái irányában cselekszik így.


2018. május 4., péntek

Hogyan tudsz masszívan kiemelkedni a mezőnyből?

Egy ismerősöm megdöbbenve mesélte, hogy amikor az egyik beosztottját, egy húszas évei második felében járó diplomás kollégát arra kérte, hogy az általa adott forrásanyagokban olvasson utána a gyakorlati tevékenységükhöz szorosan kapcsolódó háttérinformációknak, ezt az illető kerek-perec visszautasította. Ilyen mélységben már nem érdekelte a dolog, hagyja békén az efféle részletekkel. A karrierambíciói ettől függetlenül megvannak, akár pozícióbeli, akár anyagi előrelépésről beszélünk. Nem értette, hogy az alacsonyra tett léc bizony szorosan összefügg a jövőbeli lehetőségeivel.


2018. május 1., kedd

Van-e mit ünnepelni a munkán?

Ma van a munka ünnepe, amiről stílusosan láblógatással emlékezünk meg. Mielőtt nekivágnánk a gyerekekkel az ünnepi biciklizésnek a somogyi dombok közt, eltöprengtem a címben feltett kérdésen. Van is rá gyors válaszom: egy büdös nagy igen.

Amióta az eszemet tudom, a munkáról leginkább negatív kontextusban hallottam: húzzuk az igát, gürcölünk, gályázunk, thanks God, it’s Friday, és még sorolhatnám. A munka a szükséges rossz, nem azért élünk, hogy dolgozzuk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk. Mindig mosolygok a nem létező bajszom alatt, amikor egy-egy gyárkapun kifelé tartva az ismerős portás megkérdi: “Letelt?” Mi a fene celebrálni való van tehát ebben, sör ide, virsli oda, lufi a gyerek kezében?