2020. június 4., csütörtök

Miért nem akarnak az emberek elöl menni?

“Menj te, én nem szeretek elöl menni.” – mondta. Én meg eltöprengtem rajta, hogy vajon miért nem vállalkoznak az emberek felvállalni a vezetői szerepet, még teljesen egyszerű, hétköznapi szituációkban sem. Először az jutott eszembe, hogy mennyivel könnyebb inkább kritikát megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy túl gyorsan vagy épp túl lassan haladunk. Lehet kifogásolni az irányt, a konkrét célpontot, az útvonalat, az odajutás módját, a megállók mennyiségét és hosszúságát, a befektetni szükséges energiát, nem beszélve a külső körülmények sokaságáról. Aztán arra gondoltam, hogy az elöl haladónak kell a felmerülő akadályokra, nem várt eseményekre, problémákra valahogy először reagálni, és ahol gyors döntés szükségeltetik, ott felvállalni a hibázás kockázatát és a döntés felelősségét. Folyamatosan figyelemmel kell kísérnie, hogy a mögötte haladókkal mi a helyzet: miként boldogulnak és hogyan érzik magukat mindeközben. Valahogy balanszíroznia kell az eltérő igények és preferenciák között. Aki a követők között van, annak mindezekkel nem nagyon szükséges törődnie.

Viszonylag gyorsan sikerült arra a következtetésre jutnom, hogy szinte mindenki megérdemel egy kalapemelést, aki vállalja, hogy ő menjen elöl, pláne ha machetával kell ezt megtennie a csalitosban. Leszámítva természetesen azokat, akik vezetői szerepükkel visszaélnek, és arra használják a pozíciójukat, hogy másokat becsapjanak, kihasználjanak, félrevezessenek, vagy gátlástalanul manipuláljanak. Bár ez utóbbiak nagyon zajosak és feltűnőek, gyanúm és reményeim szerint ők vannak kisebbségben.

A vezetői szerepvállalás nem függ se pozíciótól, se kinevezéstől, se másfajta formális felhatalmazástól. Aki azt mondja, hogy “Srácok, szedjük már össze ezt a sok szemetet, ami szét van szórva a játszótéren!”, vagy azt, hogy “Rendelek színházjegyet, ki csatlakozik?”, esetleg azt, hogy “Hívjuk el az új kollégát magunkkal ebédelni!”, kétségkívül vezetőként viselkedik, függetlenül attól, hogy mi van a névjegykártyájára írva, ha van neki egyáltalán olyan.

2020. május 26., kedd

Amikor a lehetetlen lehetségessé vált, de mégsem kell temetni régi életünket

Az elmúlt hónapokban nagyon sok írás született arról, hogy mostantól aztán vége az eddigi életünknek, temethetjük az egészet úgy, ahogy van. Én speciel azok táborát erősítem, akik szerint a most megtapasztalt élmények, amikhez hasonlóra legalábbis az én életemben biztosan nem volt példa, nem fognak drasztikus változásokat hozni, inkább finomításokat. Főleg olyan dolgokban, amiket korábban elképzelhetetlennek tartottak az emberek, most meg egyik napról a másikra kellett alkalmazkodni hozzájuk. Azt is megéltük azonban, hogy miben járnak előnyökkel mindezek, és milyen nehézségeket és korlátokat prezentálnak számunkra. Nem fog az oktatás-képzés világa innentől digitálissá válni, és nem kerül át véglegesen a nappalinkba a munkahelyünk. Hogy miért? Lássunk néhányat az érveim közül!


2020. május 18., hétfő

Félreértitek, amit írok!

Az a helyzet, hogy félreértitek, amit írok, és az igazat megvallva, azt is félre szoktátok érteni, amit mondok. Na jó, ez egyáltalán nem így van, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet ezzel a kattintásvadász címmel és kezdéssel. :-) Gyakran látom, hogy sikertelen kommunikációs kísérlet esetén a közlő a fogadó félre hárítja a kudarc teljes felelősségét. Én elmondtam, leírtam értelmesen, aztán rajtad volt a sor, hogy megértsd. Mivel ez nem jött össze, egyetlen ok állhat a háttérben: te értetted félre. Így aztán az ehetetlen torta tetejére még fújunk egy kis plusz habot megsavanyodott tejszínből, a felelősségáthárítással odaverve egyet a kapcsolatnak is.


2020. május 11., hétfő

Nem mindegy, melyik időablakon kukkantasz ki a home-office-ból!

Múlt héten írt Dobay Robi kollégám egy felettébb izgalmas cikket arról, hogy az értelmezést és a levont konklúziókat igen nagy mértékben befolyásolja a rendelkezésre álló adatok elemzése során, hogy milyen időablakot nyitunk a vizsgálatnak, teljesen önkényesen. Azóta is kattog rajta az agyam, hogy mekkora jelentősége van ennek a gondolatnak, amikor például a teljesítményt vagy az eredményeket értékeljük.


2020. május 4., hétfő

Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában. Csak éppen ennek semmi köze a digitális tanításhoz, ami nem nagy csoda, mert korábban egy kapavágást se tettek eme szolgáltatók a témában. Mi már hat éve lelkesen baszakodunk mobiltanulási termékfejlesztéssel (beleértve a használati statisztikák és a megrendelői/felhasználói visszajelzések elemzését), ezalatt elég jól körvonalazódott, hogy milyen lehetőségekkel tudnak nagyszerűen élni az ügyfelek és a felhasználók, és az is, hogy milyen korlátai vannak a technológiai megközelítésnek. Pontosan látható továbbá, és erre már egy kisebb kutatást is végeztünk nagyvállalati környezetben adat- és nem véleményalapon, hogy az úgynevezett “blended learning” során kölcsönösen erősíti egymást a személyesen végzett képzés és a digitális eszköz. Közben jártuk is a világot, Learning and Development konferenciákon vettünk részt Szingapúrtól Amsterdamon át Párizsig, Lisszabonig és Sevilláig, szondázva, hogy hol tartanak a nemzetközi vállalatok és szolgáltatók a témában. Egy dolog nem derült ki egyáltalán számunkra: a digitalizáció hatalomátvétele a képességfejlesztő képzések terén. Bár el tudom képzelni, hogy aki két hónapja foglalkozik a témával, és néhány megtartott online oktatás után nem tanácsolta el az ügyfél, az most rettentő lelkes. (A gazdasági kényszer oldalát természetesen értem, és könnyen tudok vele empatizálni, hiszen az én összes képzési programomnál is satuféket kellett nyomni.)


2020. április 27., hétfő

Divatos időtöltés lett a magabiztos spekulálás

Bármerre fordulok, fű-fa-bokor arról nyilatkozik, hogy szerinte mi és mikor fog történni. Egymást licitálják túl a különféle forgatókönyvekkel, legyen szó járványról, az élet újraindításáról, gazdasági ágazatok lejtmenetéről és kilátásairól, munkaerőpiaci trendekről, és persze mindezek várható időbeli horizontjáról. Egyesek azt is ki merik jelenteni, hogy soha nem lesz már semmi olyan, mint azelőtt, talán még a jó anyánk töltött káposztájának is más íze lesz, nem beszélve az eső kopogásáról a háztetőn, vagy az általa megáztatott kutya szagáról. Először azt hittem, hogy csak én vagyok olyan ostoba, hogy fingom nincs, mi fog történni, annyi változón múlik a dolgok konkrét alakulása, beleértve az országok vezetőinek döntéseit, amelyek egyik pillanatról a másikra képesek kapcsolókat átállítani. Egyik nap még nem jött a víz a csapból, a másikon már tudunk vele fürdeni, meg lehúzni a klozetot, és gyorsan elfelejtjük, milyen is volt víz nélkül kínlódni.


2020. április 21., kedd

Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát, majd pedig mindenki abban bízik, hogy a résztvevők a hallottak alapján varázsütésre megváltoztatják a gondolkodásmódjukat, hiedelemrendszerüket, viselkedésüket és szokásaikat, sőt, fejlődni fognak a képességeik. Aztán kerek szemekkel csodálkozik mindenki, hogy az ég világon semmi nem változik.

2020. április 15., szerda

A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának popularizált változata. Nem vitatom természetesen, hogy lehetséges a komfortzónánkból kilökődve tanulni: szerencsés esetben azt, hogy képesek voltunk valamire, amit nem gondoltunk volna, kevésbé szerencsés helyzetben pedig azt, hogy mit nem akarunk soha a büdös életben újra csinálni. Az efféle tanulási módszer alkalmazása esetén jelentős kockázata van a sérülésnek, ezért körültekintést és gondosságot igényel. Azokban az esetekben, amikor az erősségterületeinken végzünk gyakorlást, végig a komfortzónán belül maradhatunk, mégis történik tanulás, megerősödnek a kapcsolódó idegpályáink. Az úgynevezett “deliberate practice”, azaz a tudatos gyakorlás pedig azt jelenti, hogy nagy ismétlésszámokkal fokozatosan emeljük a lécet a komfortzónán belül vagy annak határait feszegetve, akár erősségünknek számít az adott tevékenység, akár egyáltalán nem.


2020. április 6., hétfő

Polip a hálós szatyorban

Az egyik legnehezebb dolog saját magunkat megzabolázni, némi tudatosságot vinni a döntéseinkbe, tetteinkbe, szokásainkba. Nagyjából olyan, mintha a vacsorára frissen beszerzett polipot próbálnánk bepakolni a hálós cekkerünkbe: valamelyik csápja mindig kicsusszan a legközelebbi lyukon. Különösen feltűnő ez olyan szituációkban, amilyen a mostani, ahol az emberek számottevő része a megszokottnál lényegesen nagyobb szabadságfokkal menedzselheti mindennapjait. Nem muszáj időre beérni a gyárba vagy a hivatalba, nem telik el oda-vissza egy-egy óra a bejárással, nem legelteti vigyázó szemeit rajtuk se főnök, se kolléga egész nap, és nem jönnek az ügyfelek vagy vendégek, meghatározva számunkra az aktuális tennivalót. Ha tudsz otthonról melózni, akkor a korábban jellemzőnél több döntést hozhatsz meg a napi időbeosztásoddal kapcsolatban, ha nem tudsz, akkor meg pláne. Ráadásul, kb. 1.7 millió családban, ahol van gyerek, megkapták a szüleik nappalra is őket, tovább komplikálva a helyzetet.


2020. április 2., csütörtök

Hogyan csökkenthetjük a megbolondulás valószínűségét?

A jelenlegi járványhelyzet nem egyforma módon érinti az aktív korú, felnőtt lakosságot. Vannak, akiknek továbbra is helyt kell állniuk a munkában, jelentősen keményebb és veszélyesebb körülmények között. Számukra a nehezítő tényezők és a kockázatok általi nyomás elviselése a legnagyobb megterhelés. Egyikükkel sem cserélnék szívesen. A másik kategóriába tartoznak, akik továbbra is végezhetik a munkájukat, csak otthonról (legalábbis egyelőre). Nekik a távmunka megszokása, az izoláció, valamint a többi otthon lévő családtag mellett a feladataikra való összpontosítás okozza vélhetően a kihívást. A harmadik szituáció az, amikor a munkavégzést ellehetetlenítik a korlátozások. Be kell zárni a rendelőt vagy az üzletet, szüneteltetni kell a tevékenységet, mert nem mehetsz az ügyfélhez, vagy ők nem jöhetnek hozzád. Ha alkalmazott az illető, de nem tudnak neki munkát adni, akkor vagy elbocsátják, vagy nagyon takarékon foglalkoztatják, hogy megmaradhasson a munkaviszonya. Ha vállalkozó, akkor egy csomó fix költséget (pl. bérleti díj, előfizetések, eszközök fenntartása, stb.), közterhet és adót továbbra is fizetnie kell, továbbá amennyi munkatársat megtart vagy nem küld kényszerszabadságra, azoknak a bérköltsége vagy részbeni bérköltsége ezután is jelentkezik. Amennyiben a bevétel nulla, akkor egy rövid ideig lehet a költségekre és közterhekre cash fedezete, de utána legfeljebb a saját megtakarításait élheti fel pillanatok alatt a veszteséges hónapok során (már amennyi van neki), nem elfelejtve, hogy a nulla jövedelem ütötte lyukat a családja megélhetésében is ugyanebből a keretből kell fedeznie, ki tudja, meddig. Vállalkozóként én a legutolsó kategóriába tartozom, tehát a hasonszőrűek megbolondulási valószínűség-csökkentésére tudok néhány ötlettel szolgálni. Néhány javaslat az otthonról dolgozókra is alkalmazható (az élesben helytállókat pedig tanács helyett inkább kalapemelés és nagy köszönet illeti). Nekem eddig ezek váltak be: