Letölthető új e-könyvem: Az emberi lények tanítása

“Nemrég belenéztem a tükörbe, és bevallottam magamnak, hogy tulajdonképpen tanár bácsi vagyok, mert hát az idők során bácsi is lettem, és annak ellenére, hogy két évtizede vállalkozóként is működöm, az csak egy mellékszál. Így aztán merészelhetek a tanításról is könyvet írni. Két és fél évig törtem rajta a fejem, hogy miként kéne ezt a témát megfogni. Semmiképp nem akartam észt osztani a közoktatás számára, mivel sose dolgoztam benne. Mégis azt éreztem, hogy a gyerekek és a felnőttek tanítása sokkal fontosabb dolog annál, mint hogy nagy volumenben, hosszú távon, középszarul csináljuk, tisztelet a kevés kivételnek.”

Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában. Csak éppen ennek semmi köze a digitális tanításhoz, ami nem nagy csoda, mert korábban egy kapavágást se tettek eme szolgáltatók a témában. Mi már hat éve lelkesen baszakodunk mobiltanulási termékfejlesztéssel (beleértve a használati statisztikák és a megrendelői/felhasználói visszajelzések elemzését), ezalatt elég jól körvonalazódott, hogy milyen lehetőségekkel tudnak nagyszerűen élni az ügyfelek és a felhasználók, és az is, hogy milyen korlátai vannak a technológiai megközelítésnek. Pontosan látható továbbá, és erre már egy kisebb kutatást is végeztünk nagyvállalati környezetben adat- és nem véleményalapon, hogy az úgynevezett “blended learning” során kölcsönösen erősíti egymást a személyesen végzett képzés és a digitális eszköz. Közben jártuk is a világot, Learning and Development konferenciákon vettünk részt Szingapúrtól Amsterdamon át Párizsig, Lisszabonig és Sevilláig, szondázva, hogy hol tartanak a nemzetközi vállalatok és szolgáltatók a témában. Egy dolog nem derült ki egyáltalán számunkra: a digitalizáció hatalomátvétele a képességfejlesztő képzések terén. Bár el tudom képzelni, hogy aki két hónapja foglalkozik a témával, és néhány megtartott online oktatás után nem tanácsolta el az ügyfél, az most rettentő lelkes. (A gazdasági kényszer oldalát természetesen értem, és könnyen tudok vele empatizálni, hiszen az én összes képzési programomnál is satuféket kellett nyomni.)

Hogyan vesztettem el a MOOC-szüzességemet?

Bár már több mint 12 éve biztosítanak nagy nevű külföldi egyetemek nyitott, ingyenes, vagy nagyon kedvező árú online kurzusokat, a formális oktatással szembeni averzióm mindeddig nem vitt rá, hogy bármelyikre is beiratkozzak. Pedig azért elég vonzó, hogy igazán nagy spílerek képzéseit lehet elvégezni, olyanokét, akiknek az ember a könyveit olvassa, olyan intézményekben, amelyekbe sosem fogok járni. Így aztán, csak most jutottam oda, hogy kipróbáljak egy MOOC kurzust (Massive Open Online Course), amire három dolog késztetett. Egyrészt maga a témakör: “A tanulás tanulása”, mivel felettébb érdekelt a téma. Másrészt, kíváncsi voltam, milyen manapság egy korszerű, profi e-learning kurzus. Harmadrészt meg akartam bizonyosodni arról, hogy az általunk favorizált mobil tanulással helytállóan vetjük össze az e-learninget, mint alternatív digitális képzési formátumot. Három területen szerzett tapasztalataimat foglalom össze az alábbiakban a McMaster University és a University of California, San Diego közös, Learning How to Learn kurzusával kapcsolatban, ami a Coursera legnépszerűbb képzéseinek egyike. Szerzői és oktatói Barbara Oakley, mérnöki tudományok professzora és tanulási szakértő, valamint Terrence Sejnowski idegtudós, neurobiológus professzor.

A tudás jó árfolyamon váltható készpénzre

Pár éve átszoktam a telefonon keresztüli zenehallgatásra az autóban, ami azt a luxust biztosítja, hogy szinte bármilyen előadó vagy zeneszám azonnal elérhető. A minap beugrott egyik réges-régi kedvenc együttesem, a Foreigner, úgyhogy rá is böktem azonnal. Mintha valami időgépbe szálltam volna, nyomban visszarepültem 1993-ba, ahogy este hét körül az egri Főposta előtti buszmegállóban várom a tizenkettest, fülembe üvöltetve a Walkman segítségével a lengyelpiacon újított Foreigner kazettát, mert persze ilyesmit nem lehetett kapni a hazai boltokban, legalábbis Egerben biztos nem. Így ütöttem el az időt, midőn a hűvös őszi estéken baktattam hazafelé, első éves, angolszakos főiskolásként, gyerekekhez házhoz menő magánóráim után. Nagyon királynak éreztem, hogy egy-egy óra alatt annyi pénz ütötte a markomat, mint amennyit egy egész nap alatt kerestem előző nyáron, amikor szakács barátom kisegítő konyhai kisegítőnek hívott be a pizzériába, mert mindenki más kiesett épp az adott napon. Nem beszélve arról, hogy a Walkman-ből olyan minőségben szólt a zene, ami kvantumugrásnak számított a hordozható magnetofonhoz képest.

A szakkönyvolvasás nem sokat ér

Valószínűleg a címben szereplő kijelentés elég furcsán hangzik valakitől, aki több száz szakkönyvet olvasott el, továbbadható tudományának jelentős részét nekik köszönheti, nem beszélve az elmúlt évtizedben elfogyasztott galuskák megzsírozásáról, a különféle közlekedési eszközökön megtett kilométerek szponzorálásáról, vagy a szükséges mennyiségű D-vitamin tóparti begyűjtésének lehetőségéről. Pláne olyantól nem tűnik hitelesnek, aki maga is rendszeresen szakkönyvekkel traktálja ismert és ismeretlen ismerőseit.

Most akkor a tartalom a király vagy az LMS?

Bill Gates egy 1996-ban írt esszéjében azt prognosztizálta, hogy az akkor még a maihoz képest igen szegényes Internet világában nem a technológiai szolgáltatás hanem a tartalom fogja az igazán nagy bizniszt generálni (“content is king”). Azt hiszem megállapíthatjuk, hogy eltalálta. Dobay Robi kollégám nemrég tért vissza Párizsból az Unleash Global kiállításról, leánykori nevén a HR Tech-ről. Azt mesélte, hogy a nagyvállalatok körében most az LMS-ek (Learning Management System) tarolnak, azaz nagy, integrált rendszerek segítségével igyekeznek a munkatársak fejlesztése területén választ adni a digitalizáció kihívásaira. Természetesen ezek klassz cuccok, ügyesen ki vannak találva, azonban még mindig arról van szó többnyire, hogy a korábban elkészült tananyagokat ugyanazzal az elavult tanításmódszertannal belapátolják a csili-vili rendszerekbe. Most ezeken keresztül lehet hosszas előadás videókat és/vagy PowerPoint prezentációkat nézni, illetve terjedelmes szakmai szövegeket olvasni. Az így begyűjtött tudományból pedig lehet tudásfelmérőt írni, leginkább tesztjelleggel. Nyílván van kivétel, de ez tűnik a legelterjedtebb megközelítésnek.

Olvasással brutálisan kiemelkedhetsz a mezőnyből

Arra gondoltam, hogy utánanézek egy kicsit a magyar könyvolvasási szokásoknak, annak örömére, hogy az elmúlt hét évben megjelent négy ingyenes e-könyvem mások és önmagunk tudatos vezetéséről elérte a 150.000 letöltést. Bár ez a szám elég lelkesítő egy ilyen niche szakmai témában, mint amivel foglalkozom, és vissza is igazolja, hogy volt értelme venni a fáradságot, izgalmasnak találtam megvizsgálni, hogy egyáltalán mekkora hányadát van esélyünk könyvekkel megcélozni a hazai népességnek. Hát bizony egy nagyon szűk szegmensről beszélünk, akik drasztikusan másként működnek ebben a tekintetben, mint a túlnyomó többség.

Hogyan vált elérhetővé 5 év legjobb teljesítménye, komfortzónán belül?

Már egy korábbi bejegyzésben ekéztem azt az általánosító baromságot féligazságot, hogy alapvetően a komfortzónán kívül érhető el komolyabb teljesítmény, ott lenne elsősorban a tanulás zónája, ad absurdum ott várnának ránk a csodák. Természetesen nem állítom, hogy mondjuk a versenysportban ne lenne létjogosultsága az edzésprogramba tudatosan és rendszeresen beletervezett határon túli megfeszítéseknek, de az emberek 99 százaléka irgalmatlan messze van a versenyzők céljaitól, terhelésétől és életmódjától. Érdemleges teljesítmény és tanulás is bőven történhet a komfortzónánkon belül, illetve annak felső határsávjában.

Tényleg ezeket érdemes értékelni egy képzésnél? A lótúrót.

Természetes szándék, hogy a megrendelők szeretnének arról megbizonyosodni, hogy értelmesen költik el a pénzüket képzési programokra, de egyáltalán nem egyszerű dolog egy képzés minőségét mérni, monitorozni. Különösen akkor, ha az adott program “puha” képességeket igyekszik fejleszteni, viselkedésváltozást próbál elérni a résztvevőknél. Viszonylag kézenfekvőnek tűnő megoldás, amit széles körben alkalmaznak is, hogy kérdőív segítségével gyűjtenek visszajelzéseket a kollégáktól az egyes képzési alkalmak után. Ennek azonban nem sok teteje van, illetve nem azt fogják mérni, ami igazán számít, vagyis hogy lett-e bármi hatása a beavatkozásnak. Pont ezért nem használunk mi happy sheet-et, leszámítva azokat az eseteket, amikor tőlünk függetlenül történik, mivel az ügyfél a saját folyamatai miatt lebeszélhetetlen róla. Szóval miket nem kéne szerintem kérdezni?

Négy ingyenes e-könyv mások és saját magunk tudatos vezetéséhez

Több mint tizenöt éve bosszant, hogy az emberi lények megdöbbentően kis mértékben alkalmazzák a különféle területeken rendelkezésre álló, és viszonylag olcsón, sőt akár ingyenesen is hozzáférhető tudást. Élik az életüket, dolgoznak, vezetnek más embertársakat ijesztően alacsony tudatosság mellett, aztán pedig nagy kerek szemmel csodálkoznak a kívánt eredmények és elégedettség elmaradásán. Először, 2004-ben álláskeresés témában próbáltam megosztani a fejvadászat és a karrier-tanácsadási munkám során összegyűjtött tapasztalataimat egy nyomtatott könyv formájában, 2010-től pedig Tudatos Vezetés címmel írtam már több mint 900 blogbejegyzést menedzsment témában.

Azt mondják, hogy az újszülöttnek minden vicc új. Tapasztalom a saját gyerekeimnél is, hogy ugyanazokat a poénokat sütik el az iskolában, amiket mi évtizedekkel ezelőtt. Akik követik a Tudatos Vezetés blogot, vagy személyes ismerőseim, azoknak már minden bizonnyal a könyökükön jön ki a 2013 óta megjelent négy ingyenes e-könyvem propagálása. Másoknak azonban jelenthet újdonságot és szolgálhat kedvcsinálóul nyári olvasmányként az alábbi könyvek valamelyike (Kindle, iPad és PDF formátumokban elérhető mindegyik):

Miért nem elégséges, ha csak elugatod?

Tökönszúrós élményben volt részem a közelmúltban, mikor is két teljes óráig tartott, hogy egy frissen kezdett banki munkatárs nyisson nekem egy lakossági számlát az egyik neves pénzintézet fiókjában. Ráadásul már technikai ügyfélként léteztem a rendszerben, hiszen több mint egy évtizede náluk vezetem a céges számlámat. A fiatalember szegény kábé úgy kattintgatott a számlavezető rendszer erdejében, mint ahogy Jancsi és Juliska kolbászolt a fák között, kézen fogva és megszeppenve. Öt percenként kért egy másodperc türelmet, amíg elment különféle munkatársaihoz tájékozódni. Volt egy szeniorabbnak tűnő kolléganő, aki néha odaszagolt, két méter magasból, bicskanyitogató, nyegle intonációval “támogatta” őt, egyszer sem elmulasztva pikírt módon megjegyezni: “ahogy azt az orientáción tanultad”. Ez nem csökkentette a legény görcsölését. Úgy kevergette a tizenötféle dokumentumot, mintha kártya lett volna, és előre sírtam magamban, hogy ezt előbb-utóbb szét kell majd szortírozni, és a felek által aláírni, végül pedig lesz amit mindenki kap, lesz ami a banknak kell, és olyan is, amit csak én kapok, és ezt nem kéne elhibázni. Ugyanis nem kívántam újból jönni.

Kellenek-e tanárok és trénerek a jövőben a tanuláshoz?

A napokban itt járt Magyarországon a Budapest School meghívására Sugata Mitra, a világhírű oktatáskutató, a Newcastle Egyetem professzora. Abban viszonylag nagy az egyetértés a tanításról az átlagosnál néhány fokkal mélyebben gondolkodók körében, hogy a mai világban tényekkel és adatokkal tömni a gyerekek vagy a felnőttek fejét, majd pedig a rövid távú memóriájukat tesztelni feleltetéssel vagy vizsgákkal, bármennyire is elterjedt és bevésődött gyakorlat, ezer sebből vérzik. A sok adatot és tényt képtelenség megjegyezni hosszabb távon, és értelme sincs, hiszen a technológia, és általa a gyorsan elérhető információ a zsebünkben van. A klasszikus számonkérés stressze szépen letiltatja az amygdalánkkal a többi agyterület hatékony működését. Továbbá manapság nem egy statikus tudás visszaidézésére van szükségünk az életben, hanem épp hogy a folyamatos tanulási és problémamegoldó képességünkre, arra, hogy idegen és új helyzetekben feltaláljuk magunkat, tudjuk, hogy miként állhatunk egyáltalán neki, merre keresgéljünk, ki tudhat segíteni. Nem reális, hogy az életben a feladatokat kútfőből kell megoldanunk, hiszen rengeteg eszköz és információ a rendelkezésre áll, szemben a vizsgák gyakorlatával, ahogy minden segítséget el kell pakolni, vagy be se lehet vinni. A professzor látogatása alkalmával szervezett interjúban a következőképpen fogalmaz: “előbb-utóbb a kooperatív, eszközhasználattal történő problémamegoldás lesz a tanulás alapja, a jó eredményekhez, a sikerélményekhez, az életben való boldoguláshoz ugyanis erre van szükségünk, nem tankönyvekre meg rengeteg haszontalan információ bebiflázására”. A munka világában egyébként már ma is pont ez történik felnőttkorban. Nem az a kérdés, hogy megvan-e a fejedben, esetleg valaki megsúgta-e neked, vagy hogy honnan puskázod a megoldást, a lényeg, hogy megszülessen.

Sok kicsitől, nem néhány nagytól fejlődnek a képességeid

Érdemes megfigyelni, hogy az igazán jó tanárok és edzők miként segítenek a gyerekeknek a képességeik fejlesztésében, apránként, szinte észrevétlenül számukra. Legyen szó például zenetanulásról vagy sportról, a gyerekek hetente több alkalommal ismételgetik a tanulnivalót, esetenként mindössze néhányszor. Tehát abbahagyják mielőtt az öröm elillanna és izzadtságszagú, összeszorított fogakkal végzett küzdelemmé alakulna. Aztán másnap vagy egy-két nap elteltével újra előveszik a témát és megint gyakorolják egy kicsit. A készségkészlet pedig szép csendben fejlődik, mondjuk hangszeres játék esetén a hallás, a ritmustartás, a konkrét dallam megjegyzése vagy a kottaolvasás, a hangok megszólaltatása, a fizikai oldala a dolognak (pl.: levegővétel, fújás, az adott hangszerhez szükséges manuális ügyesség), stb. A sportnál, a táncnál, az írásnál és olvasásnál is a rendszeres, kis mennyiségű gyakorlás építi mind a testrészeikben, mind a bucijukban az adott készséget. Nem tigrisbukfenceznek egy órán keresztül, hanem ötvenféle gyakorlatot végeznek el ugyanennyi idő alatt, tételenként néhányszor. De egy év alatt, heti edzésszámtól függően 100-150 alkalommal. Így készül a szaltó és a spárga is. (Aztán természetesen később, haladó vagy profi szinten már szükséges lesz ezerszer elpróbálni az adott kunsztot.)

Amit mindig tudni akartál róla, de sose merted megkérdezni

Készítettünk egy rövid, 2 perc 45 másodperces videót, hogy a vállalati vezetőfejlesztés digitális formája iránt érdeklődőknek megmutassuk, mi a manó az Act2Manage applikáció. Kiderül belőle, milyen kihívásokkal küzd a hagyományos vezetőképzések világa, milyen sebekből vérzik. Megtudhatod, milyen tartalomkészítési és képzésmódszertani válaszokat találtunk ki válaszul mindezekre az applikációban, és azt is eláruljuk, hogy miként kombináltuk bele az egészbe a gamification eszközét.

Végül, de nem utolsósorban, megismerkedhetsz DJ Dobay zenei munkásságának egyik rövid etűdjével, valamint Cservenyák Animátor Tamás rendezői talentumának manifesztációjával.

Kattints türelmetlenül az alábbi videóra!

Az inspirálódás édeskevés a változáshoz

Az inspirációk dömpingjének korában élünk. Akármerre fordítjuk a fejünket, valaki inspirálni szeretne bennünket valamire. A facebook-on nem győzzük lefelé tekerni a temérdek, naplementét vagy zord hegyormokat ábrázoló hátterű, motivációs és életigazság-idézetet orcánkba tömködő bejegyzést. Különféle sajtótermékek képanyaga igyekszik ösztönözni arra, hogy széppé, vékonnyá, sportossá, jól öltözötté, sikeressé és gazdaggá váljunk. Negyedórás TED előadásokba tömörítik a tudósok az életművüket, hogy néhány tanácsba szedhetően előrágják számunkra a szellemi táplálékot, amit már csak le kell nyelnünk. A vállalatok pedig egyre gyakrabban kérnek a szakértőktől vagy ismert emberektől egy-egy órás előadásokat, melyekből állítólag a vezetők inspirálódhatnak (erre is van már szakkifejezés: “edutainment”).

Tanulj a forgatókönyvírásról, vagy akármiről!

Kép: sudbury.com

Csendesebb időszakokban rendre ráveszem magam, hogy valami olyan témáról vagy tevékenységről tanuljak, aminek végképp semmi köze a szakmámhoz, de önt egy kis olajat a kreativitásom tüzére. Így kerültem rajz- és festéstanfolyamra, ezért tanulok furulyázni épp, és ebből az okból olvastam el egy könyvet az ünnepek alatt arról, hogy miként írjunk közönségfilmet. Természetesen végképp nem áll szándékomban semmiféle filmet írni, és amúgy sem vagyok nagy moziőrült. Néhány jó film persze nekem is tetszik, de a kínálat elenyésző százalékáról mondható ez el.

A vezetői fejlődés és a szolfézs

Gyerekkoromban rettentően örültem annak, hogy nem írattak be zeneiskolába, így nem kellett kottaolvasást tanulnom, ami már az énekórákon sem volt szimpatikus számomra. Teltek az évek, már mindenki rég abbahagyta a zenetanulást, aki az osztályból történesen járt zeneiskolába, én pedig tizenhárom-tizennégy évesen elkezdtem nyúzni a nővérem hátrahagyott gitárját, autodidakta módon tanulgatva az akkordozást az annak idején nagyjából egyetlen, amatőröknek szóló gitáriskola könyvből. Persze alapítottunk rockegyüttest is, ami nagyjából húszéves korunkban oszlott fel, magunkhoz képest a “csúcson”. A városi és a megyei döntők után az utolsó klasszikus Ki mit tud? tévés előválogatójáig jutottunk el, ahonnan persze már nagy ívben repültünk a mátyásföldi orosz laktanya kultúrházának kontrollhangfal-mentes színpadáról. Személyesen annyi visszajelzést sikerült bezsebelnem, hogy a zsűriben helyet foglaló Babos Gyula nem átallotta azt mondani, hogy “a gitáros nem volt rossz”. Bár ez kétségkívül hízelgően hangzott egy ilyen kaliberű művész szájából, azért azt be kellett látni, hogy a “nem rossz” elég messze van a jótól, ami pedig igen távol a nagyon jótól. A gitározási tudományom nagyjából ott meg is rekedt, részben pont azért, mert nem ismertem a kottát, és ez eléggé bekorlátozta a gyakorlási mozgásteret. Mintha nem tudnánk olvasni, és minden tanulási lehetőségünk abban merülne ki, amit egy hozzáértőtől meghallgatunk és memorizálunk.

Igenis van értelme a soft-skill képzéseknek, csak nem a megszokott módon

Egyre több kiábrándulásról tanúskodó cikket lehet olvasni a menedzsment szakirodalomban arról, hogy hiába ömlesztettek elképesztő mennyiségű pénzt a vállalatok a vezetők és a munkatársak interperszonális képességeinek fejlesztésébe, ez baromira nem látszik meg az emberek és a szervezetek napi működésén. Sokan ebből azt a következtetést vonják le, hogy a céges készségfejlesztő képzések haszontalanok és értelmetlenek. Vannak kollégák, akik azzal argumentálnak, hogy a teljesítmény nem a képességek fejlődésével korrelál, hanem sokkal inkább azzal, hogy mennyire van lehetőségük az embereknek az erősségeiket használni a munkában. Ez utóbbival egyébként egyetértek, viszont nem gondolom, hogy a készségek fejlesztése “vagy” kapcsolatban lenne az adottságok felismerésével és tudatos használatával. Arról nem is beszélve, hogy szerintem sokkal több emberből válhat jó vezető, mint ahánynak veleszületett tulajdonsága a vezetésre való affinitás. Nem tagadva, hogy olyanok is vannak, akikkel mindenki jobban jár, magukat is beleértve, ha nem erőltetik mások vezetését.

Mi (lenne) a dolga annak, aki manapság másokat tanít?

Forrás: Wikipedia

Az alábbi okfejtésben “tanuló” alatt gyerek és felnőtt földlakókat egyaránt értek, a “tanító” kategóriába pedig mindenki beletartozik, aki mások fejlesztésén ügyködik: tanár, oktató, tréner, sőt akár vezető, akinek ilyen felelőssége adódik.

Régen a tanító ember fejében raktározódott a tudomány, feladata pedig az volt, hogy az okosságot átplántálja a hallgatók fejébe. Később már könyvekből is elolvasható volt sok információ, feltéve, hogy hozzá tudott férni a tanulni szándékozó személy, és volt türelme kihámozni a számára értékes részleteket. Manapság az információk elképesztő hányada néhány kattintásra van tőlünk, kényelmesen és ingyen (vagy relatíve olcsón) beszerezhető. A gyerekek és a felnőttek képzésének világa mintha nem nagyon venne tudomást erről a változásról.

Vagy egyre jobb leszel, vagy besavanyodsz

Belefutottam egy idézetbe Josh Shipp-től, aki egy fiatal amerikai szerző és médiaszereplő, tevékenységeivel leginkább tinédzsereket próbál pozitív irányba terelni. Ezt mondja: “You either get bitter or you get better.” (Vagy megkeseredsz vagy jobb leszel.) Majd azzal folytatja, hogy az élet által neked osztott lapoktól vagy hagyod magad letörni, vagy engeded, hogy jobb emberré válj általuk. Ez a te döntésed, nem a sorsé.

Hogy, hogy nem, az én fejemben valahogy pont fordított sorrendben kezdett el kattogni az idézet, ahogy tekergettem a pedált: you either get better or get bitter. Ezáltal az üzenetet is megváltozott, és rávilágított számomra egy nagyon fontos igazságra: ha nem válsz folyamatosan jobbá, akkor besavanyodsz, megkeseredsz, bepenészedsz, megpimpósodsz, sőt talán még meg is zíteredsz, ha van egyáltalán ilyen kifejezés Seregi barátom szókincsén kívül*.