2017. december 11., hétfő

Sok kicsitől, nem néhány nagytól fejlődnek a képességeid

Érdemes megfigyelni, hogy az igazán jó tanárok és edzők miként segítenek a gyerekeknek a képességeik fejlesztésében, apránként, szinte észrevétlenül számukra. Legyen szó például zenetanulásról vagy sportról, a gyerekek hetente több alkalommal ismételgetik a tanulnivalót, esetenként mindössze néhányszor. Tehát abbahagyják mielőtt az öröm elillanna és izzadtságszagú, összeszorított fogakkal végzett küzdelemmé alakulna. Aztán másnap vagy egy-két nap elteltével újra előveszik a témát és megint gyakorolják egy kicsit. A készségkészlet pedig szép csendben fejlődik, mondjuk hangszeres játék esetén a hallás, a ritmustartás, a konkrét dallam megjegyzése vagy a kottaolvasás, a hangok megszólaltatása, a fizikai oldala a dolognak (pl.: levegővétel, fújás, az adott hangszerhez szükséges manuális ügyesség), stb. A sportnál, a táncnál, az írásnál és olvasásnál is a rendszeres, kis mennyiségű gyakorlás építi mind a testrészeikben, mind a bucijukban az adott készséget. Nem tigrisbukfenceznek egy órán keresztül, hanem ötvenféle gyakorlatot végeznek el ugyanennyi idő alatt, tételenként néhányszor. De egy év alatt, heti edzésszámtól függően 100-150 alkalommal. Így készül a szaltó és a spárga is. (Aztán természetesen később, haladó vagy profi szinten már szükséges lesz ezerszer elpróbálni az adott kunsztot.)


Ahogy a Nagy Vezetőképzési Mítoszról szóló korábbi bejegyzésben írtam, a vezetői viselkedéssel kapcsolatos tanulás nem a tréningeken hanem a napi gyakorlatban történik. Kezdő löketként, motivációként jó szolgálatot tehetnek a tréningek, a könyvek, egy-egy tartalmas beszélgetés vagy a jó példa ellesése. Utána viszont napi szintű vagy heti többszöri cselekvésre van szükség, hogy a kívánt szinaptikus kapcsolatok erősödjenek meg, és az új viselkedés váljon könnyűvé és természetessé.

Itt van például a pozitív visszajelzés kérdése. A vezetők többsége felfogja, hogy bizony az emberek motivációjára kedvező hatást gyakorol, ha észreveszik és szóvá is teszik amikor jól végezték a dolgukat. Azt is bevallják a vezetők, hogy nem helyeznek erre elég hangsúlyt. Ha azonban valamilyen számára megfelelő formában rendszeresen emlékezteti magát a pozitív visszajelzés használatára, akkor a napi munka során felgyullad egy kis lámpa, amikor megállapítja, hogy egy kollégája faszán megcsinált valamit. Innen már csak egy lépés, hogy szóban vagy írásban közölje is ezt vele. Ha ez hetente háromszor megtörténik, egy év alatt százötvenszer sikerült gyakorolni a témát. Sajnos még azokat is nehéz rávenni az efféle szisztematikus gyakorlásra, akik egyébként alapból nyitottak a tanulásra és értik a szükségességét. Elhiszik, hogy elég a tréning. Pedig az önmagában nem sokat ér, megkockáztatom, hogy szart se.

Ugyanilyen, kizárólag elméletben nem fejleszthető készség a nemet mondás. Odáig még lehet papíron csinálni, hogy elhatározzuk, milyen esetekben fogunk nemet mondani, vagy legalábbis alkudozni, hogy nem azonnal ugrunk rá a feladatra. Azt viszont már csak élesben lehet megtenni, akár naponta, hogy a hozzánk fordulóknak minden egyes alkalommal feltesszük a következő kérdést: “Mikorra kellene ez neked?” Vagy ha félbeszakítanak valamiben, akkor ezt: “Visszahívhatlak egy fél óra múlva, amikor befejeztem, amit most csinálok?” Vagy ha tudod, hogy egész biztosan nem mondasz igent az efféle kérdésekre, akkor legyen egy kész, begyakorolt mondatod, amit elő tudsz húzni a zsebedből. Hidd el, az ötvenedik már csípőből fog menni.

Ne feledd, ha tényleg fejlődni akarsz valamiben, sokszor kell kicsit végezni belőle!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése