2020. november 30., hétfő

Minek tulajdonítjuk a sikert és a kudarcot?

Felettébb érdekes, hogy az emberek hajlamosak eltérő okokat feltételezni saját maguk és mások sikerei és kudarcai mögött. Személyes sikereinket jellemzően a képességeinknek és az erőfeszítéseinknek tudjuk be, míg ha valami nem jön össze, akkor gyakran tulajdonítjuk azt a kedvezőtlen külső körülményeknek, a balszerencsének vagy a lehetőségek hiányának. Lehettem volna én híres író, ha gyerekkoromban felfedezik a tehetségemet és fejlesztik, és talán jó gitáros is, ha járhatok magántanárhoz és rendes felszerelésem van középiskolásként. Ha azonban másokra tekintünk, akkor gyakran fogjuk sikerüket a szerencsére, vagy azokra a körülményekre, amelyek nekik megadattak, főleg, ha nekünk nem. Eszerint könnyű fészbukkot alapítani, ha a Harvardra jársz egyetemre, vagy eredményessé válni a karrierben és az üzleti életben, ha biztos családi háttérből érkezel. Ezzel szemben azt vélelmezzük, hogy a kollégánk azért nem teljesít jól vagy dolgozik sikeresen, mert nem elég jók a képességei és/vagy nem hajlandó elegendő energiát fektetni a munkába.

Ez a megközelítés azonban nyilván sok sebből vérzik. Ott az a rengeteg ember, aki kedvező társadalmi tőkéjét nem tudja kamatoztatni, pláne nem kiemelkedő teljesítményt leadni, viszont számos sikersztori indult a gödör aljáról, vagy tartalmaz pocsék epizódokat, ahonnan az átlagember nem feltétlenül szokott talpra állni. Arra is sok példát láthattunk már, hogy a konjunktúra időszaka olyan vezetőket vagy vállalkozókat is igen sikeressé tett, akik leginkább annak köszönhették az eredményeiket, hogy az adott iparág minden szereplője az időszak nyertese volt. Így kerülhetett sor arra, hogy borzalmas hírű vezetők buktak egyre magasabbra, persze mind meggyőződve saját tehetségének megkérdőjelezhetetlen szerepével kapcsolatban.


Amikor a sikerek tényleges összetevőit próbálták a témában mélyebben megmerült kutatók tanulmányozni, többnyire arra jutottak, hogy a válasz valahol a két nézőpont kombinációjában található. Releváns adottságok és baromi sok, többnyire évtizedes energia-befektetés, azon belül pedig szisztematikus, tudatos gyakorlás és kitartó próbálkozás nélkül nem nagyon lehet extra színvonalú teljesítményt produkálni. És bár egyáltalán nem kizáró tényező az előnytelen kiindulópont, könnyebben meg lehet valósítani az elképzeléseket, ha a feltételek adottak. Egész biztosan nagyobb a valószínűsége, hogy egy londoni zenészcsalád sarja zsenge korában kap magas színvonalú képzést, mint egy türkmén krampácsolóé. Ahogy Barabási írja A siker képlete című könyvében, a kapcsolati hálónak is hatalmas jelentősége van, ami megint részben olyan körülmény, ami abból adódik, ahova születtünk, másrészt pedig valamilyen szinten azért irányítható, hisz ma már reális lehetőség van például más országban tanulmányokat folytatni, vagy munkát vállalni. Emellett a szerencsénk egyéb megnyilvánulásai is döntőek lehetnek a siker szempontjából, legyenek azok jónak bizonyult időzítések vagy sorsdöntő találkozások. Persze ezeket is jellemzően kovácsolják, nem sült galambként esik a szerencsések szájába.


Azt hiszem, az Animal Cannibals annak idején rátapintott a lényegre, amikor így fogalmazott: “Tudod a siker kapujánál a tehetség számít, no meg a kitartás és a szerencse.” De akár a miénk, akár a másé a siker (vagy annak elmaradása), igazából ugyanazok a tényezők számítanak, bármennyire is hajlamosak vagyunk mást belelátni.



Kattints ide és töltsd le ingyenesen Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvemet!


Első négy, vezetésről szóló e-könyvemhez a menüből elérhető letöltési oldalakról tudsz hozzájutni, ugyancsak ingyenesen.

2020. november 25., szerda

Négy fontos mentori szerep

Sir Ken Robinson Az alkotó elem című könyvében négy fontos szerepét fogalmazza meg a mentoroknak. Mindegyikre nagyon tudok rezonálni. Jó pár éve megfigyeltem, hogy akárminek is tituláljuk az egyénekkel vagy a vezetői teamekkel való foglalkozást, abból profitálnak a legtöbbet, ha mentorként közelítek hozzájuk, és nem ragadok le egyetlen módszertannál. Azzal próbálom őket támogatni, ami az adott szituációban meglátásom szerint az elérendő célt a leginkább szolgálja. Nem állítom, hogy mindig tökéletesen eltalálom, inkább csak azt, hogy a tapasztalataim és a legjobb tudásom szerint törekszem az adekvát megközelítés kiválasztására. Ezek pedig jól illeszkednek a Ken Robinson-féle négy mentori szerepbe:

2020. november 23., hétfő

Izgalmasnak ígérkezik a Stretch konferencia programja

December 2-4 között immáron nyolcadik alkalommal rendezik meg a Stretch konferenciát, mely eredetileg a Ustream és a Prezi együttműködésének eredményeként jött létre. A rendezvény specialitása, hogy a vezetői fejlődés iránt elkötelezett, gyakorló vezetők szervezik. Már az eredeti céljuk is az volt, hogy a hazai startup világ szereplői, valamint a szélesebb közösség számára olyan alkalmat teremtsenek, ami segít a friss, nemzetközi és világszínvonalú tudás megszerzésében. A helyzethez alkalmazkodva a rendezvényt online formátumban tartják meg.

2020. november 19., csütörtök

Ingujjat visszatűrni, magasabb fokozatba kapcsolni

Néhány hete írtam arról, hogy a vezetőknek alkalmanként fel kell tűrniük az ingujjukat, és személyesen bekapcsolódni egy-egy nehezebben induló feladatba, projektbe. Függetlenül attól, hogy általánosságban az önállóságot szeretnék fokozni és a mikromenedzsmentet elkerülni. Egyes helyzetekben ugyanis mozgásba kell lendíteni a szekeret ahhoz, hogy realitása legyen később az eredményes, önálló ténykedésnek. A témát egy saját, személyes példán keresztül exponáltam, melynek során nekem kellett nagy levegőt venni, és nekiállni segíteni a fiamnak egy somogyi népdalcsokor gitáros akkordkíséretének kihámozásában és megtanulásában.

2020. november 16., hétfő

Hogyan építhetjük vissza a hitet és a bizakodást a munkahelyen?

A munka világában igen gyakran találkozunk a pozitív irányú változás lehetőségébe vetett hit hiányával, a lemondó legyintésekkel, vagy akár a cinikus kétkedéssel. Nálunk nem működik, próbáltuk, ez már ilyen szar, sose lesz jobb. Bezzeg máshol, máskor. Nem állítom egyébként, hogy az ilyen érzések, az efféle attitűd ok nélkül üti fel a fejét. Nyilván volt sok kedvezőtlen tapasztalat, vagy az adott munkahelyen, vagy az illető korábbi karrierje során. Több ember több negatív megélését viszont a mindennapi kollektív pampogás sűrű, keserű kotyvalékká főzi össze, amit folyamatosan kortyolgat a munkahelyi közösség. Aki alkatából adódóan másképp gondolkodik, vagy kívülről érkezik, azonnal fuldokolni kezd a ragacsos, pocsék masszától.

2020. november 12., csütörtök

Miért olyan nehéz kombinálni a célra tartást és az emberi oldal kezelését?

Megfigyeléseim szerint a vezetők egy része abban nagyon jó, hogy a teljesítményt és az eredmények elérését ki tudja hozni a csapatából. Pragmatikus, kitartó és célorientált. Vannak olyanok is, akiknek az erőssége inkább abban mutatkozik meg, hogy jól rá tud hangolódni a munkatársakra, odafigyel rájuk, empatikus, így a döntések és a mindennapi működés emberi oldalát nem hagyja figyelmen kívül. És persze akadnak vezetők, akik egyikben sem jeleskednek, velük kapcsolatban szoktuk azt emlegetni a kollégáimmal, hogy “kevesebben többen lennénk”.

2020. november 9., hétfő

A klasszikus “mindenki hülye” ciklus

Kitalálok egy nagyszerű új folyamatot vagy hatékonyságjavító intézkedést. Mivel egyedül is elég okos vagyok és teljesen egyértelmű számomra a dolog, nem kérdezek meg a témában senkit, pláne azokat nem, akik majd csinálni fogják, vagy akiket érint. Írok róla egy eljárási szabályt, munkautasítást vagy kör-emailt, esetleg kifüggesztem egy logikus helyre, ahol mindenki láthatja. Az emberek nem követik az eljárást, nem tartják be az új szabályt. Nyilvánvaló tehát, hogy mindenki hülye. Mivel ez nem az első eset, levonom azt a konklúziót is, hogy menthetetlenül hülyék. Nem csoda, mit vártam, hiszen szar itt minden.

2020. november 5., csütörtök

Hová tegyük a fókuszunkat ingoványos mindennapjainkban?

Épp újraolvasom Daniel Goleman Fókusz című könyvét, melyben egy rövid történetet mesél a szerző egy orvosról, aki a 2010-es haiti földrengés után Port-au-Prince egyetlen kórházába érkezett segítséget nyújtani. Nem volt se víz, se áram, se élelmiszer, helyette a kórház udvarán ezerötszáz ellátásra váró ember, köztük sokan nagyon elkeserítő kondícióban. Az orvos beszámolt róla, hogy teljes figyelmüket arra fordították, amit az adott körülmények között tenni tudtak: lépésről lépésre nekifogtak a betegek végeláthatatlan sorát ellátni. Akármennyi figyelmet is szenteltek volna a keserves viszonyokra és az áldatlan állapotokra, annyival kevesebb pszichikus energiájuk jutott volna a feladataikra, és azt is kockáztatták volna, hogy lebénítják őket a külső impulzusok.

2020. november 2., hétfő

Amikor a vezetőnek fel kell tűrnie az ingujját

Hadd kezdjem egy friss, személyes élménnyel. A fiam és az egész osztálya évek óta közreműködik egy gyerekzenekarban, melynek alapítója és szíve egy kiváló, régi motoros népzenész. Már az első perctől tátott szájjal néztem, hogy válogatás nélkül mindenki benne van az együttesben, függetlenül zenei tehetségétől vagy előképzettségétől, énekesként és furulyásként. A sok tiszta és kevésbé tiszta hang cuvée-je végül mégiscsak élvezetes eleggyé alakul. Néhányan hangszeresen is közreműködnek, már aki szeretne. Korábban a fiam ezt nem ambicionálta, de mivel a tavaszi karanténban megtanult egy csomó akkordot, szeptembertől a gitárját vitte magával a próbákra. Néhány hete kapott a zenekarvezetőtől egy videót, amiben a közelgő CD felvétel kapcsán a gitárosok számára feljátszott egy somogyi ugrósokból (akármit is jelentsen ez) álló népdalcsokrot, hogy kezdjék el megtanulni a gyerekek. Meghallgattuk, megboldogult szólógitárosként én tudtam szemmel követni az akkordokat, de egyetlen egy dalt se ismertem a szettből. Tök jól szólt, nagyszerű volt a hangulata, de összefolyt az egész. A fiam már ismerte a műsorszámot, de ő meg úgy érezte, hogy ez 1 dal, hiszen egyben szokták elénekelni. Ahogy nekiálltunk összeszámolni, hat darab volt, hasonló akkordokkal, de eltérő versszakszámmal, és teljesen vegyes gyorsaságú váltásokkal.

2020. október 29., csütörtök

Továbblendülés a panaszkodás kátyújából

Létezik egy tevékenység, ami ha sportág lenne, nem okozna különösebb gondot összeállítani belőle egy ütőképes válogatottat bármely világversenyre. Már néha az az érzésem, hogy kifejezetten szeretnek az emberek verbálisan dagonyázni az őket ért kellemetlenségek mocsarában, újra és újra átélve a tehetetlenség érzésének fojtogató szorítását. A felemlegetett panaszok egyébként széles skálán mozognak. Az egyik végponton azok vannak, amelyekkel ellen még csak meg sem próbáltak fellépni, pedig könnyen lehet, hogy egy egyszerű kérdéssel vagy némi határozottsággal megoldást lehetne találni. A másik véglethez pedig azok tartoznak, amelyeken egész biztosan nem fognak tudni változtatni, mondjuk más emberek alapvető személyiségvonásai, vagy egy cégnél a tulajdonos/külföldi felettesek személye. Lehet rajta hosszasan rugózni, a hét minden napján morgolódni miatta, de változás attól nem fog történni.