2017. október 20., péntek

Büntetéssel motiválni? - 7 kérdés, 7 válasz

Motivációs eszköz? - Kép: hirado.hu
Előkerült a héten ez a téma, gondoltam, meginterjúzom saját magam, hátha okosabb leszek! Előrebocsátom, nincs nálam a bölcsek köve, csak a tapasztalataim és olvasmányélményeim alapján improvizálom a válaszokat. El tudom fogadni, ha valaki másképp gondolja. Felnőttek és munkahelyi közeg lesz a fejemben.

Tamás, lehet-e büntetéssel, vagy azzal való fenyegetéssel viselkedésváltozást elérni?

Igen. De én jobban szeretem a következmény kifejezést. Valószínűleg a várható következmények közre játszanak abban, hogy a többség nem pofozza le a vele egyet nem értőket, nem ül a volán mögé egy korsó sör után sem, bejár a céghez munkaidőben, és elvégzi a feladatait. Ehhez persze fontos előre tudni, hogy milyen viselkedés milyen következményt válthat ki.

Eléri-e a célját a büntetés kilátásba helyezése?

Ahogy az előző válaszomban is leírtam, gyakran eléri, de messze nem mindig. Például megissza a sört, és hátsó utakon vezet haza. Vagy úgy lóg a munkából, hogy azt a felettesei ne vegyék észre. Mondjuk amikor vezetői elvonuláson vannak, akkor be se szagol. Csal, trükközik, kozmetikázza a számokat, hogy ne vonják meg a célprémiumát. Daniel Pink Motiváció 3.0 könyvében olvastam egy kutatásról, amit óvodában végeztek. Egyes szülők késve érkeztek a gyerekekért délutánonként, ezért bevezették, hogy pénzbüntetést szabnak ki a késésekért. Ennek hatására fokozatosan nőtt, végül megduplázódott a későn érkezések mennyisége, mert gyakorlatilag megvásárolható kényelmi szolgáltatásként tekintettek rá a szülők. Szemben a korábbi helyzettel, amikor a többség lelkiismereti kérdésnek tekintette, hogy ne szívassa az óvónéniket.

Milyen hatást gyakorol a büntetés kiszabása az emberek motivációjára?

Ha nem kilátásba helyezésről hanem a konkrét büntetés kiszabásáról beszélünk, akkor kétféle reakciót válthat ki. A ritkább szerintem, hogy magába száll, elgondolkodik, és pálfordulás következik be a viselkedésében. Többnyire azonban nem ez történik, hanem totálisan motivációt veszt, lojalitása lenullázódik, személyes sértésnek veszi a büntetést, bosszút forral, kitalálja a sumákolással történő büntetéselkerülés módját, mások motivációját is elveszi a panaszkodásával, és az esetek nagy részében valaki mást vagy a körülményeket okolja a kapott büntetésért. És ráadásul gyakran igaza is van. Például ha olyanért kapott büntetést, amit mások is így csinálnak, vagy ha nem volt elegendő információ, iránymutatás, készség, tudás, szakértelem ahhoz, hogy megfelelően dolgozzon. Vagy nem kapott soha visszajelzést, most meg odavertek neki egy péklapáttal. Ezekben az esetekben bizony a vezető is igen sáros.

Lehet-e pozitív hatást elérni azzal, hogy valakinek az orrára koppintunk?

Nagy ritkán előfordulhat. Ha folyamatos a kommunikáció és a visszajelzés a vezető részéről, ha rendszeresen átbeszélik a problémákat, akkor nincs szükség beleverni senkinek az orrát semmilyen fekáliába. De persze létezik olyan, hogy az illető nem ért semmiből, csak a durvaságból. Például így szocializálódott. De aláhúzom, ez a ritka kivétel, ha a vezető az elejétől fogva következetesen és szakszerűen végzi a munkáját a csapatával. És igen, az is szükségessé válhat, hogy egy-egy embertől elköszönjünk, ha semmiből nem ért, és a viselkedése károsan hat a csapatmorálra és teljesítményre.

Lehet-e büntetéssel motiválni?

Szerintem nem. Én még olyat nem láttam (kivéve talán egy százaléknyi esetet, ahol valaki tényleg magába nézett és 180 fokos fordulatot vett egy odacsapás hatására), hogy az emberek a büntetés következtében lelkesebbek, szenvedélyesebbek, motiváltabbak, munkájukra igényesebbek lettek volna. A büntetés kilátásba helyezésével a kereteket lehet kisebb-nagyobb hatásfokkal betartatni.

Egyáltalán, milyen opciók vannak a munkahelyen a büntetésre?

Túl sok opció nincs. Lehet valamilyen mozgóbért/prémiumot megvonni, amennyiben az jogszerű az adott szervezetben. Adhatunk hivatalos szóbeli figyelmeztetést, és írásbelit is. Ezek szerintem csak az utat építik a későbbi jogszerű felmondáshoz, ami pedig tulajdonképpen legerősebb büntetés, amit kiszabhatunk munkahelyi közegben. Más kérdés, hogy a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben sokan megvonják a vállukat és átsétálnak a szomszédba.

Mit tehetünk büntetés vagy azzal való fenyegetés helyett/előtt?

Az első és legfontosabb az elvárásmenedzsment. Előre, és ha szükségesnek bizonyul, akkor újra és újra tisztázni kell a szabályokat, kereteket. Ha valaki nem tartja be a megállapodásokat vagy a kereteket, akkor azonnal visszajelzést kell neki adni. Emellett meg kell hallgatni a másik felet, mert ki tudja, mi van az eltérés hátterében. Könnyen elképzelhető, hogy indokolt a dolog. Ezt az azonnali megbeszélést bizony sokan elfelejtik vagy nincs kedvük belemenni a konfliktusba, aztán pedig amikor tele van az illetővel a hócipőjük, akkor kezdenek el kaszabolni. Az első visszajelzés után a teljesülést nyomon kell követni, és szükség szerint újabb visszajelzéseket adni. Ha az látszik, hogy az illetőnek továbbra sem áll szándékában változtatni, akkor már igenis meg kell említeni a lehetséges következményeket, és adott esetben végig is menni a hivatalos úton. De azt ne gondoljuk, hogy ez motiválás, és azt sem hiszem, hogy valaha is jól teljesítő lesz abból, aki az ötödik visszajelzésből sem ért.

2017. október 16., hétfő

Gyógyír lehet az emberhiányra a munkavállalói értékajánlat tudatosabb menedzselése

Manapság már azokban az iparágakban és földrajzi területeken is nehéz embert találni, ahol korábban ez nem volt gond. A PWC jól ráérzett az ebben rejlő tanácsadási üzleti lehetőségre, és kutatást végzett 13.000 hazai, 16-26 éves fiatal munkahellyel kapcsolatos preferenciáiról. Ezt a nagy mintát aztán jól lehet majd iparág és térség alapján szegmentálni, és vállalatra szabott toborzási és megtartási tanácsokat adni, némi helyszíni felmérés után. Az új szolgáltatásukról készített tájékoztató anyag nem túl sok részletet árul el a felmérés eredményeiből, de azért lehet belőle mazsolázgatni néhány érdekességet.


2017. október 10., kedd

A vezetői fejlődés No.1 akadálya

Régóta van alkalmam megfigyelni tanulócsoportokat. Korábban résztvevőként, az utóbbi két évtizedben pedig tanulócsoportok vezetőjeként vagy egyéb fejlesztési programok, digitális kezdeményezések alkotójaként. Míg régebben elsősorban empirikus úton szerzett tapasztalatokból, vagy a kollégákkal folytatott eszmecserékből lehetett összerakni a képet, ma már egyre több adat is a rendelkezésünkre áll, amikor szeretnénk megérteni egy jelenséget.


2017. október 4., szerda

Van-e olyan ember, akiben csak te hiszel?

Nekünk, akik segítő foglalkozást űzünk valamilyen formában, a siker leginkább az ügyfél sikere, eredményessége. Amikor a támogatott személy eléri a kitűzött célját, megoldja a problémáját, ami folyamatosan nyomasztotta. Vagy amikor korábbi vezetőképzések résztvevői egyre felelősségteljesebb megbízásokat kapnak, szépen és megérdemelten épül a karrierjük. Vagy amikor egy szervezet vezetési kultúrája egyértelműen és jól láthatóan elmozdul a kívánt irányba. Fizetett munka gyanánt én csak vállalatoknak dolgozom, de a közelebbi ismerősöknek is szoktam alkalmanként, baráti alapon segíteni, jellemzően egy-egy találkozóval, néhány telefonbeszélgetéssel vagy email-váltással. Leginkább a kezdő löketet próbálom megadni.


2017. október 2., hétfő

A robotok jobban robotolnak, mint a biorobotok

Érdekes kérdés ez az automatizálás, természetesen ehhez is mindenki ért, mint a focihoz meg a marketinghez. De legalábbis véleménye van róla. Valószínűleg még a legvehemensebb ellenzők se bánják, hogy már nem kell kézzel tologatniuk a bányában a csilléket napi tizenhat órás munkaidőben, és a kőfejtés sem kézi erővel történik. Azzal szemben sem ágálnak valószínűleg, hogy relatíve olcsón hozzájuthatnak mondjuk egy mosógéphez, és annak az az oka, hogy az alkatrészeket, példának okáért az ajtózsanérként funkcionáló cinkötvözet bizbaszt nem egyenként kell kézműveskednie egy szakinak, hanem ezerszámra fossa ki magából egy nyomásos öntőgép. A többi alkatrésznél hasonló a helyzet, legyen szó lézervágásról, lemezhajlításról vagy fröccsöntésről. Természetesen annak idején pont olyan húsba vágó volt a kisipari esztergályos szakiknak a CNC gépek megjelenése a gyárakban, mint amennyire manapság a pénztárosoknak az önkiszolgáló kassza, vagy a raktárosoknak az Amazon-féle robotizált disztribúciós központ.


2017. szeptember 29., péntek

A vélemény, mint kis értékű közléstartalom

Tavaly ősszel olvastam egy Pál Feri atyával készült interjút, melynek néhány sora nagyon megfogott. Most újra eszembe jutott, gondoltam, megosztom veletek néhány kiegészítéssel. A népszerű pap, mentálhigiénés szakember és korábbi magasugró az alábbi, egész markáns választ adta az egyik kérdésre a Digital Hungary honlapján:


2017. szeptember 26., kedd

Három módszer, ami fejleszti az empátiát

Amint beülünk az autóba, tele lesz a világ öngyilkosjelölt biciklisekkel és gyalogosokkal. Velünk bosszankodnak őrülten száguldozó és tetű módjára tökölődő autóstársaink. Ha viszont biciklire pattanunk, előkerülnek az utcán a vadállat autósok és a figyelmetlenül elénk ugró gyalogosok. Otthonunkból kisétálva pedig az eszetlen biciklisek és az udvariatlan gépkocsivezetők szúrnak szemet. Nézzünk szembe a tényekkel: az emberek többnyire énközpontúak, és kevesekbe szorult empatikus attitűd.


2017. szeptember 24., vasárnap

Miért nehéz fejlődniük a született vezetőknek?

Kép: StudyMe
Gyakran kérdezik tőlem, hogy születni kell-e a vezetésre. Többnyire azt válaszolom, hogy vannak, akik ilyen szerencsések, de a bárki más is képes egyre jobb vezetővé válni, ha tényleg akar. Azt is hozzá szoktam tenni, hogy a “született vezető” nem egyenlő azzal, hogy “jó vezető”. Túl sok példát láttunk-látunk ugyanis az ellenkezőjére.


2017. szeptember 18., hétfő

Kamaszok, hazugságok és a vezetés

Épp Po Bronson és Ashley Merryman Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvét olvasgatom. A szerzők számos közelmúltbeli tudományos kutatás eredményét szedték csokorba, többnyire olyanokat, amelyeknek a konklúziói részben vagy egészében ellentétesek a közvélekedéssel.


2017. szeptember 14., csütörtök

Kik a hülyék?

Definíció szerint a “hülyék”, mindazon embertársaink, akik kevésbé okosak, tapasztaltak, és/vagy tájékozottak, mint mi magunk, ezért másképp gondolkodnak, döntenek, viselkednek, mint ahogy mi tennénk. Ezek az emberek adósodnak el eszetlenül, maradnak ott, ahol nincsenek lehetőségeik, kerülnek börtönbe kétszáz forint erőszakos elrablása után, őket csapják be a buszos kiránduláson a több százezer forintos csodapaplannal, és még hosszasan sorolhatnám. Eddig egyszerűnek tűnik a válasz a kérdésemre.