2020. október 26., hétfő

Nagyon kellenének a hiteles tudástolmácsok

Alkalmanként szeretek újraolvasni szakkönyveket, mert néhány év eltéréssel nem feltétlenül ugyanazok szólítanak meg belőlük. A napokban épp egy személyiség-lélektan tankönyvet nyálaztam át ismételten, ami nem várt hatást gyakorolt rám. Ahelyett, hogy valamire elkezdtem volna rezonálni, inkább egy nagy büdös kérdőjel rajzolódott ki bennem a témával kapcsolatban. Fejezetenként bemutattak egy-egy perspektívát, ahonnan a pszichológia nagy nevei vizsgálták a személyiséget és alkották meg elméletüket, valamint tengernyi kutatást és szakirodalmat vonultattak fel, félig alátámasztva, félig cáfolva az elmélet állításait. Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni, akkor annyit lehet kiolvasni egy hat-hétszáz oldalas, komoly tudományos igényességgel megírt féltéglából, hogy sokféléképp lehet szemlélni az emberek tulajdonságait és viselkedését, és tulajdonképp mindegyik elmélet mellett és ellen is szólnak bőségesen bizonyítékok. Akkor most erre tessék gombot varrni!

Azzal együtt, hogy a technológia és az egészségügy elképesztő fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy-másfél évszázadban, onnantól, hogy kezet kéne mosni a dokinak, odáig, hogy endoszkóppal vagy akár robotok segítségével műtenek, simán beleszaladunk abba, hogy egy légúti-légzőszervi megbetegedést okozó vírus garázdálkodását meglehetős tanácstalanság övezi a világban, beleértve a terjedés módját, dinamikáját, területi különbözőségeinek okát, nem beszélve a megelőzéséről vagy a gyógyításáról. Nagyságrendekkel több a kérdés és az ellentmondás mint a hitelesnek tűnő válasz. Pedig mondjuk olyan apróságokat nem lenne rossz tudni, hogy mondjuk az immunrendszerünket tényleg érdemben erősíti ebben a helyzetben mondjuk a vitaminpótlás, vagy annyit ér, mint halottnak a beöntés, ha fél méterről ránk köhög egy fertőzött? Vagy épp azoknak az orvosoknak higgyünk, akik brutálisan megemelt adagban javasolják a C vagy a D-vitamin fogyasztását? És meddig? Mert egyébként korábban az volt az orvosi javallat, hogy egyikből sem előnyös hosszú távon extrém mennyiséget bevinni a szervezetbe. Ezek nem valami komplikált vagy magasröptű kérdések, mégsem tudunk róluk megfelelően tájékozódni.


A saját munkámban rendre találkozom a vezetők részéről azzal a teljesen jogos igénnyel, hogy segítségre van szükségük az emberi működéssel kapcsolatos eligazodásban és befolyásgyakorlásban. Egyszerre kell az, hogy a rendelkezésünkre álló temérdek információt szelektáljuk, leegyszerűsítsük (de ne túlszimplifikáljuk), és emészthetően átadjuk számukra, amiben viszonylag egyértelműen meg tudjuk fogalmazni az esetek többségében bátran alkalmazható megközelítést, és persze az is, hogy nincsenek pirulák, varázspálcák, és minden helyzetre kivétel nélkül tökéletes válaszok. De azért van pár dolog, amit ki merek jelenteni, írok is rá néhány példát. Mondjuk azt, hogy mások motivációjával kapcsolatban nem jó ötlet magunkból kiindulni, sokkal bölcsebb azt megismerni, hogy őket mi mozgatja. Erről lehet beszélgetni is, és megfigyelések is végezhetők a témában. Vagy azt, hogy a célkitűzésekbe érdemes bevonni a végrehajtó személyt, nem csak odabaszni neki, hogy nesze, csináld. Az időnkénti utánkövetés pedig nagyban növeli a teljesülés valószínűségét. De afelől sincs kétségem, hogy a munkatársakkal jó ötlet rendszeres 1/1 megbeszéléseket tartani, és őket figyelmesen meghallgatni. Bátorítani őket továbbá arra, hogy önállóan gondolkodjanak, javaslatokat tegyenek a problémák megoldására. Ha átgondoljunk, hogy a következő pár hónapban vagy hétben mik a legfontosabb prioritásaink, akkor célszerű ezek figyelembevételével beosztani az időnket. Ami nem passzol bele, azok többségére muszáj nemet mondani. Természetesen ezekre is hozhat az élet kivételt, de nagyrészt jól fogunk járni vele, ha így cselekszünk. Hiába sok a változó, nem érzem spekulatívnak az erőteljes állásfoglalást.


Én arra bíztatom a kedves olvasót, hogy a saját szakterületén vállalja fel a hiteles tudástolmács szerepét, tegye közérthetővé mások számára a rendelkezésére álló információkat, legalább azokat, amelyekkel kapcsolatban a tudása és a tapasztalatai alapján mer határozottabban fogalmazni. Ha nem teszi, akkor a tátongó űrt és a piaci igényt be fogja tölteni a magabiztosan szajkózott baromság.



Kattints ide és töltsd le ingyenesen Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvemet!


Első négy, vezetésről szóló e-könyvemhez a menüből elérhető letöltési oldalakról tudsz hozzájutni, ugyancsak ingyenesen.



2020. október 19., hétfő

Választás az autopilot és tudatos működés között

Gurulok a jól bevált útvonalamon Szentendre felé, jön egy kereszteződés, ahol kábé soha nem szoktak balról érkezni. De most mégis jön onnan egy autó, elég lendületesen. Mire mindezt felfogom, az ujjaim már rég behúzták a féket, simán meg tudtam állni. Rögtön eszembe jutott, milyen jó is, hogy van nekünk kétféle gondolkodási rendszerünk, ahogy azt Daniel Kahneman leírta számunkra. Az 1-es számú rendszer “automatikusan, és gyorsan dolgozik, kevés erőfeszítéssel vagy anélkül, és tevékenységéhez nem társul a tudatos kontroll élménye.” Ahogy ezeket a sorokat másoltam, ki sem tekintettem a Gyors és lassú gondolkodás című könyvből, bármiféle gépelési előtanulmányok nélkül csak verem be a betűket a számítógépbe, és egyet sem hibázom, mindaddig, amíg el nem bizonytalanodok, és nem kezdem tudatosan figyelni, hogy milyen betűket is ütök le. “A 2-es rendszer azokra az erőfeszítést igénylő mentális tevékenységekre összpontosítja a figyelmet, amelyeknél erre szükség van.” Számoláskor, folyamatok végiggondolásakor, tudatos választások esetén ezt használjuk, és az akaratlagossággal és a koncentrálással van összefüggésben. Ez utóbbi viszont nagy energiaigényű, fárasztó tevékenység.

2020. október 12., hétfő

DJ-zés a kitartás-elengedés skála potméterén

Néhány hete írtam arról, hogy mit tanulunk és mit nem, ebben az ingoványos időszakában az életünknek. Érkezett egy hozzászólás korábbi munkatársamtól, mely szerint leginkább elengedni tanulunk meg mostanában. Egyet tudtam vele érteni, de azóta is foglalkoztat a gondolat, hogy általában pont azzal tudunk előrehaladni, eredményeket elérni, javítani a minőségen, vagy folyamatosan fejlődni, ha nem engedjük el a dolgokat. Persze teljesen jogos, hogy alkalmanként épp az segíti az örvényből menekülést vagy a sebesen sodró folyóban a túlélést, ha abbahagyjuk a kapálódzást. Ezek alapján arra jutottam, hogy itt is, mint számos más területen, a potmétert kell a helyzetnek megfelelően állítgatni. Nézzük meg a szélsőértékeket, és három közbülső állapotot!

2020. október 9., péntek

És te hogy állsz a tíz évvel ezelőtti terveiddel?

Felettébb érdekes megélésem volt a héten, amikor találkoztam egy ismerőssel, akit legutóbb több mint tíz éve láttam. Nagyon jó emlékezőtehetségéről tett tanúbizonyságot, amikor feltette nekem a kérdést: “Na, és hogy állsz a saját vezetőképző praxisoddal, amit akkortájt indítottál?” Hű, mondom, ilyen régen találkoztunk volna? Nos, azóta történt a témában egy s más…

2020. október 6., kedd

Fókusz és teljesítmény vs. a figyelempazarlás klozetja

Reggelente felkelünk, kipihentségünktől függően egy meghatározott mennyiségű fizikai és figyelmi energiával a batyunkban indulunk útnak, aztán ezzel gazdálkodhatunk a nap folyamán. A szellemi munkát végzőknél a másodiknak van igazán jelentősége, a testünk fárasztásáról tudatosan kell gondoskodnunk, hogy ne épüljünk le és tunyuljunk el teljesen. Az adott napra rendelkezésünkre álló figyelmi energiánkra sok minden pályázik. Apasztja a munkavégzés, családtagok és más embertársak, az autóvezetés, az értelmes és az értelmetlen beszélgetések, a konfliktusok, a problémák, az általunk kezelt ügyek sokasága, az internetes és egyéb tartalomfogyasztás, a közösségi oldalak végtelen scrollozása, vadidegen emberek hozzászólásainak elolvasása, azokra válaszok írogatása, valamint mindazok a témák, amiknek megengedjük, hogy lefoglalják a gondolkodásunkat. Végül aztán bedőlünk az ágyba, amikor már nem maradt több figyelmünk aznap semmire. Másnap pedig indul újra a mókuskerék. Ha megvizsgálnánk, hogy az adott napra kiosztott 100 egységnyi figyelmünkből hányat fektettünk be értelmesen (értve ezalatt, hogy vagy másokat vagy saját magunkat szolgáltuk vele) és mekkora mennyiséget herdáltunk el belőle, könnyen lehet, hogy elkerekedne a szemünk.

2020. szeptember 22., kedd

A pillanatban táncolva, élvezettel szörfözzünk a VUCA-hullámokon!

Régen nem írtam a blogra, meg előtte is elég ritkán, valami tudatalatti erő tart vissza attól, hogy tovább rontsam a levegőt ebben a fojtogató okosságszmogban, ami az elmúlt félévben minimálisra csökkentette az emberek látótávolságát. Úgy is mondhatom, hogy önkéntesen korlátozom a kibocsátási mennyiségemet, mint aki leteszi az autóját és átül a kerékpárjára, vagy csomagolás nélkül vásárolja az élelmiszereket.

2020. szeptember 10., csütörtök

Még mindig inkább a képzőknek jó biznisz a coaching?

Most tette közzé a PWC az International Coach Federation megbízásából immáron negyedszer, kb. négyévente végzett globális coaching kutatásának 2020-as eredményeit. A 2016-os riportról tavaly írtam egy összefoglalót, amit most nem ismételnék meg, mert olyan eszeveszett sok újdonság nincs benne. Röviden annyi történt, hogy azóta is növekszik a coaching a világban. Ebben a postban inkább arról írnék, hogy mennyire tűnik reális célnak, hogy valaki szögre akassza korábbi szakmájának szerszámait, kéjes mosollyal visszaszolgáltassa belépőkártyáját, ezt követően vígan és szabadon kávézgasson délelőtt tízkor egy cukrászdában az ügyfeleivel, végül pedig vastagon fogó ceruzával töltse ki mindezért a számláit.

2020. augusztus 27., csütörtök

A gépies vezetés is csak egy kapufára elég

Míg mi itt kis hazánkban azon törpölünk, hogy a vezetőként ténykedők egyáltalán halljanak arról, hogy miket illene csinálniuk ebben a szerepkörben, valamint azon, hogy ha már hallottak róla, elkezdjék végre a gyakorlatban is kipróbálni a tanultakat, a fejlettebb vezetési kultúrával bíró országokban más típusú kihívásokat kellene megugraniuk a vezetőknek.

2020. augusztus 24., hétfő

A szívás, mint értékteremtő tevékenység

Mivel egész életemben idegenkedtem a műszaki és a gyakorlatiasságot igénylő dolgoktól, sose mertem belevágni egy építkezésbe, vagy egy olyan jellegű felújításba, ahol mindent szétverünk és onnan a ground zero-ról rendesen megcsináljuk az újat. Ennek következtében többnyire azzal éltünk együtt, amit más szarul, értsd szakszerűtlenül és igénytelenül összetákolt, amíg aztán meg nem untuk, és kisebb dózisokban mégiscsak újraépíttettük. Az ismeretségi körömben és a családomban sok példát láttam a másik megközelítésre is, ahogy a semmiből vagy a rommá vert alapokból a végén tényleg egész jó eredmény született. A különbség pedig abból adódott, hogy ők hajlandóak voltak a nyakukba venni azt a bődületes szívást, amivel ez a történet jár (nem csak én ítéltem annak, hanem ők maguk is).

2020. augusztus 19., szerda

A Nagy Távmenedzsment Parasztvakítás

Attól, hogy a kereslet és a kínálat egymásra talál, még nem biztos, hogy érték is teremtődik. Érthető és üdvözlendő módon, számos vállalatnak eszébe jut mapapság, hogy segítenie kellene a vezetőinek abban, hogy miképp boldoguljanak a megváltozott, flexibilisebb munkavégzést előhívó környezetben. A kollégák fele bejár, a másik fele otthon van, vagy ugyanez vetésforgóban, nem beszélve a társterületek munkatársairól, akik hasonlóan működnek, csak valami tök más ritmusban. Kéne ide egy jó képzés, ami megoldja a problémát. Természetesen vannak is rá vállalkozók, akik csakúgy, mint régen az orosztanárok, pár leckével ellőbbre járnak a témában, és gyorsan kitalálnak egy tréninget, amivel majd jól megtanítják a vezetőket a fizikailag eltérő helyről megvalósított vezetésre. Tök mindegy, hogy a résztvevők amúgy magával a vezetés tudományával és művészetével, urambocsá napi gyakorlatával hogy állnak.