2020. szeptember 10., csütörtök

Még mindig inkább a képzőknek jó biznisz a coaching?

Most tette közzé a PWC az International Coach Federation megbízásából immáron negyedszer, kb. négyévente végzett globális coaching kutatásának 2020-as eredményeit. A 2016-os riportról tavaly írtam egy összefoglalót, amit most nem ismételnék meg, mert olyan eszeveszett sok újdonság nincs benne. Röviden annyi történt, hogy azóta is növekszik a coaching a világban. Ebben a postban inkább arról írnék, hogy mennyire tűnik reális célnak, hogy valaki szögre akassza korábbi szakmájának szerszámait, kéjes mosollyal visszaszolgáltassa belépőkártyáját, ezt követően vígan és szabadon kávézgasson délelőtt tízkor egy cukrászdában az ügyfeleivel, végül pedig vastagon fogó ceruzával töltse ki mindezért a számláit.

A PWC becslése szerint jelenleg 71 ezer coach szakember sertepertél a Föld nevű bolygón, ebből 6300-an ténykednek Kelet-Európában, ahol ugyebár jó sok ország található, köztük egy marék méretesebb is, mint Magyarország. Négy évvel ezelőtthöz képest ez egyébként 40%-os növekedést jelent. Mivel a coachként ténykedők 99%-a valamiféle coach specifikus képzésben részt vett, a régiónkban ez négy év alatt plusz 1800 kiképzett embert jelent, nem számítva azt a jelentős számú képzésrésztvevőt, akik számára a cégük szponzorált egy ilyen jellegű vezetői fejlesztőprogramot. Látható tehát, hogy a képzésben mindenképp van számottevő biznisz, persze ez országonként mondjuk egy tucat vagy még több intézmény között oszlik meg. És továbbra is egyértelműen kivehető, hogy bár érzésre mindenki coach lett kis hazánkban, a ténylegesen praktizáló személyek száma inkább százakban mint ezrekben mérhető.


Fontos kérdés, hogy aki azért fizet be saját zsebből egy coach iskolára, hogy ennek segítségével karriert váltson, és innentől ebből éljen, vajon mennyire hoz ésszerű döntést. Nem árt tisztában lenni vele, hogy a kelet-európai régióban dolgozó coachok átlagosan kb. 5.7 millió forintot számláznak egy évben, és ez az összeg 2016-ban is nagyságrendileg ennyi volt. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a jövedelem itt sem haranggörbe szerint oszlik el, hanem ugyanúgy mint más területeken, inkább hatványfüggvény szerinti eloszlást követ. Miszerint a jövedelem nagy része a régebben a szakmában lévő, keresett szakembereknél csapódik le, a szereplők többsége pedig alig keres ebből a tevékenységből pénzt (Pareto-elv). Beszédes az az adat is, miszerint a kezdő coachok ügyfeleinek csak egynegyedénél szerepel a munkáltató mint szponzor (a tőlük elkérhető, jóval magasabb díjazással), míg a 10 évnél több tapasztalattal bíró coachoknál az arány ennek két és félszerese. Az is lényeges információ, hogy a coachinggal foglalkozó szolgáltatók 94%-a valami mással is foglalkozik emellett: 60%-uk tanácsadással, 60%-uk tréninggel. A jövedelmüknek pedig átlagosan kevesebb mint a fele érkezik kifejezetten coachingból.


A coaching tehát valóban tud jó jövedelemforrás lenni, de leginkább azok számára, akik:


  • mással is foglalkoznak, és a coaching az egyik lába a tevékenységüknek
  • vállalati megbízóknak tudják értékesíteni a szolgáltatásaikat
  • sok éves tapasztalatot gyűjtöttek már össze


A többség számára azonban a valós karrierváltás lehetősége a coachképzés elvégzésével csak illúzió. Akik nagyon eltökéltek, egyéb szolgáltatásaik is vannak, nem rettennek vissza önmaguk eladásától, és az üzletépítésbe hajlandók éveket fektetni, azoknál van esélye az új karrier építésére ilyen irányban.


A coach képzések viszont egy másik, korábban már érintőlegesen említett területen mindenképp tudnak értéket teremteni, ez pedig a téma iránt érdeklődő vállalati vezetők fejlesztése. Ha 120-150 órát invesztálnak egy efféle gyakorlatias programba, az egész biztosan üdvözítő hatást fog gyakorolni a people management tevékenységükre. Ebből pedig már nem csak a képző cégek és a résztvevők, hanem a vállalatok és a dolgozók is profitálnak.



Kattints ide és töltsd le ingyenesen Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvemet!


Első négy, vezetésről szóló e-könyvemhez a menüből elérhető letöltési oldalakról tudsz hozzájutni, ugyancsak ingyenesen.


2020. augusztus 27., csütörtök

A gépies vezetés is csak egy kapufára elég

Míg mi itt kis hazánkban azon törpölünk, hogy a vezetőként ténykedők egyáltalán halljanak arról, hogy miket illene csinálniuk ebben a szerepkörben, valamint azon, hogy ha már hallottak róla, elkezdjék végre a gyakorlatban is kipróbálni a tanultakat, a fejlettebb vezetési kultúrával bíró országokban más típusú kihívásokat kellene megugraniuk a vezetőknek.

2020. augusztus 24., hétfő

A szívás, mint értékteremtő tevékenység

Mivel egész életemben idegenkedtem a műszaki és a gyakorlatiasságot igénylő dolgoktól, sose mertem belevágni egy építkezésbe, vagy egy olyan jellegű felújításba, ahol mindent szétverünk és onnan a ground zero-ról rendesen megcsináljuk az újat. Ennek következtében többnyire azzal éltünk együtt, amit más szarul, értsd szakszerűtlenül és igénytelenül összetákolt, amíg aztán meg nem untuk, és kisebb dózisokban mégiscsak újraépíttettük. Az ismeretségi körömben és a családomban sok példát láttam a másik megközelítésre is, ahogy a semmiből vagy a rommá vert alapokból a végén tényleg egész jó eredmény született. A különbség pedig abból adódott, hogy ők hajlandóak voltak a nyakukba venni azt a bődületes szívást, amivel ez a történet jár (nem csak én ítéltem annak, hanem ők maguk is).

2020. augusztus 19., szerda

A Nagy Távmenedzsment Parasztvakítás

Attól, hogy a kereslet és a kínálat egymásra talál, még nem biztos, hogy érték is teremtődik. Érthető és üdvözlendő módon, számos vállalatnak eszébe jut mapapság, hogy segítenie kellene a vezetőinek abban, hogy miképp boldoguljanak a megváltozott, flexibilisebb munkavégzést előhívó környezetben. A kollégák fele bejár, a másik fele otthon van, vagy ugyanez vetésforgóban, nem beszélve a társterületek munkatársairól, akik hasonlóan működnek, csak valami tök más ritmusban. Kéne ide egy jó képzés, ami megoldja a problémát. Természetesen vannak is rá vállalkozók, akik csakúgy, mint régen az orosztanárok, pár leckével ellőbbre járnak a témában, és gyorsan kitalálnak egy tréninget, amivel majd jól megtanítják a vezetőket a fizikailag eltérő helyről megvalósított vezetésre. Tök mindegy, hogy a résztvevők amúgy magával a vezetés tudományával és művészetével, urambocsá napi gyakorlatával hogy állnak.

2020. augusztus 17., hétfő

A lufifújás és a finghevítés népszerűsége töretlen

Még az 1990-es évek közepén találkoztam először azzal a jelenséggel a hanyatló nyugaton, hogy a semmit vagy a közepeset bőséges meleg levegővel hogyan kell ellenállhatatlanná tuningolni. Az alkalmazott módszertant az elmúlt évtizedekben hazánkban is sikerült tökélyre fejleszteni, valamint széles körben elterjeszteni. Utolsó főiskolás nyaramat az USÁ-ban töltöttem, ahol is egy mozgóbüféket üzemeltető cégnél dolgoztam (kábé olyan stílusú egységekkel, mint amilyen az Üvegtigrisben szerepelt), és a nem túl elegáns Midwest-en jártuk a rendezvényeket. Kissé fellengzősen County Fair-eknek titulálták a falusi búcsúkat, a cégünk pedig mozgóbüfé helyett Mobile Food Concession Company címszó alatt futott. Az általunk értékesített étkeket azonban sikerült még ennél is magasabbra pozícionálni. A nagyméretű hamburger “sirloin steak sandwich” elnevezést kapott. Ha hiszed, ha nem, legfeljebb a vevők két százaléka kérdezte meg, hogy a steaknek nem valami marhahússzeletnek kéne lennie? És közülük is csak a fele küldött el bennünket a fenébe, amikor meglátta a darálthús-pogácsát, a másik egy százalék két morgás után jóízűen befalta azt is.

2020. augusztus 10., hétfő

A te felelősséged, amit beviszel a munkahelyre

Nemrég találkoztam egy indianai egészségügyi szolgáltató ajtaján lefényképezett felirattal, ami az oda belépőket figyelmeztette (szabad fordításban): “Kérjük vállalj felelősséget az energiákért, amiket ide behozol! A szavaid számítanak. A viselkedésed számít. A betegeink és a munkatársaink számítanak. Vegyél egy mély levegőt, és bizonyosodj meg róla, hogy ura vagy az energiáidnak, mielőtt belépsz. Köszönjük!” Persze fogalmam sincs, milyen hatást gyakorol a felirat, hogy vajon akiknek igazán szól, szoktak-e bármit is elolvasni, és ha esetleg igen, képesek-e az értő olvasásra és az önreflexióra. Mindenesetre hetekig érlelődött bennem, hogy tulajdonképpen bármilyen munkahelyre való belépésre jól értelmezhető ez a figyelmeztetés. Akár beosztott dolgozó valaki, akár vezető. Azzal a különbséggel, hogy a vezető felelőssége az általa kiváltott hatás mértéke miatt jelentősebb.

2020. július 29., szerda

Lesz-e vajon hómofisz-áttörés hosszabb távon?

Amikor első gyermekünk született, akkor hallottam egy jópofa dumát, miszerint három dolgot csinál egy pici baba: eszik, alszik és hasonlít. Amikor pedig először tapasztalhattuk meg életünkben ezt a tavaszi karanténosdit, a gondolataikat publikusan megosztók egy dolgot csináltak főállásban: jóslatokba bocsátkoztak. Azt vizionálták, hogy innentől aztán minden megváltozik, drasztikusan új világ köszönt az emberi fajra, akik most aztán jól magukba néznek, és csupa olyanra adják majd a fejüket, amiket eddig az értelmükre hatva sehogy se sikerült elérni. Én annak idején is elég óvatosan nyilatkoztam arról, hogy mi fog következni, mert még sosem éltünk meg ilyet, és hát annyi mindenen múlik, hogy fingom sincs. De éltem a gyanúperrel, hogyha a kényszer kikerül a rendszerből, akkor az emberek vissza fognak konvergálni a preferálthoz, a megszokotthoz, a kényelmeshez, vagy éppen a zsigeri érzések által vezértelthez.

2020. július 27., hétfő

Tuti önkontroll-támogató stratégiák

Úgy tűnik, hogy ha nyár, akkor a viselkedéstudománynak van szezonja nálam, legalábbis tavaly is és az idén is erre kanyarodott az érdeklődésem 25 fok felett. A LinkedIn-en és a Tudatos Vezetés Facebook csoportban indítottam egy szösszenet-sorozatot a kognitív torzításokról (legutóbbi például a veszteségkerülésről szólt, ami lentebb fontos szerepet kap), valamint nemrég blogbejegyzést írtam saját magunk megzabolázásának négyféle módjáról, valamint a túlzott magabiztosságról, Richard Thaler viselkedési közgazdász Nudge című könyve alapján. Ez a 2008-ban megjelent mű elképesztő tárházával szolgál az emberi működéssel és annak befolyásolási lehetőségeivel kapcsolatos érdekességeknek. Hozok ismét egy marékkal belőlük az önkontrollunk/akaraterőnk külső megsegítéséhez.

2020. július 20., hétfő

A túlzott magabiztosságról, avagy mindannyian átlag felettiek vagyunk

Legalábbis azt gondoljuk magunkról, tisztelet a kivételnek. Pedig nem kell hozzá túl komoly matematikai felkészültség, hogy belássuk: ez lehetetlen. Richard Thaler, a viselkedési közgazdaságtan egyik nagy spílere, Nudge (2008) című alapművében egy nagy kupac kutatást lapátolt össze arra vonatkozóan, hogy az emberek többsége túlértékeli esélyeit és saját magát egy csomó témában.

2020. július 13., hétfő

A jó tanácsadó nem azt csinálja meg, amit az ügyfele kér

“Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor. – diktál a beteg, írja a doktor.” – szól a Dr. Bubó főcímdala. Ezt idéztük fel informatikában utazó barátommal a minap, miután azt fejtegette nekem, hogy a jó tanácsadó nem azt csinálja meg, amit az ügyfél kér, hanem azt, aminek értelme van. Odamegy, saját szemével megnézi a gyártást/üzemmenetet, megérti az üzleti folyamatokat, és utána tesz csak javaslatot a megoldásra. Persze ez biztos így van megírva a Nagy Könyvben is, valahogy mégse ez történik a piacon. (Ahogy annak idején Dr. Tomka János idézte nekem többször is Dörpfeldet (1872-ből), amikor együtt dolgoztunk a KPMG Akadémiánál: “nincs gyakorlatiasabb a jó elméletnél”.) Ehelyett inkább az a jellemző, hogy a beszállító ajánlatot tesz arra, amiről a megrendelő azt gondolja, hogy neki kell. A tapasztalt tanácsadó azonban pont attól képvisel értéket az ügyfél számára, hogy nem csak egy-két céget látott, hanem egy-két százat. Így tehát, miután körbeszaglászott, vélhetően olyan, szakmailag megalapozott javaslatot fog tenni, ami minimum megfontolásra érdemes.