2018. november 17., szombat

Tehetségről és tehetetlenségről

Sose felejtek el egy beszélgetést, ami vagy tizenöt éve történt. Akkortájt még a karrierekkel kapcsolatos munkám volt, és igyekeztünk segíteni az útkeresésben olyanoknak, akik önhibájukon kívül kerültek ki a munkaerőpiacra. Egy kisváros jó nevű termelővállalatánál dolgozott a hölgy, és egy csoportos létszámleépítésben volt sajnos érintett. Azt kérdezte tőlem: “Mit kezdjek magammal, 36 évesen???” Eléggé ledöbbentett már akkor is, hogy milyen fiatalon felteszi a kezét. Aztán később, amikor én is annyi lettem, valahogy épp az ellenkezőjét éreztem: talán pont akkortájt jöttem rá, mit kéne kezdenem magammal, 36 évesen…

Milyen jó, hogy vannak az embernek barátai: mindenféle olyan helyeken ki tud általuk kötni, amit a fene se gondolt volna. Így vetődtem el néhány hete, Dobay kolléga ötlete nyomán Cher többedik búcsúkoncert-sorozatának egyik állomására, a las vegas-i Park Theatre-be. Néhány dal után, számomra meglepő módon, Cher mesélt az életéről talán vagy tíz-tizenöt percen keresztül. Később utána is néztem a meglehetősen tartalmas és hullámvasútra hasonlító életrajzának.

Elég hamar, már az 1960-as években igen ismertté és népszerűvé vált az USÁ-ban a Sonny és Cher formációval, saját tévéműsoruk is volt, aztán párja támogatásával szólókarrierbe fogott, és ötmilliós lemezeladásig jutott. A következő két album azonban üzletileg sikertelen lett, és a sikerlistákon is megbukott. Aztán ismét jött egy felfelé ívelő időszak, négy és hétmilliós lemezeladással a 70-es évek első felében. Az évtized hátralévő része azonban három olyan albumot hozott számára, ami a megelőző lemezek eladásainak töredékét produkálta, majd pedig az új férjével kiadott korong a korábbi értékesítési eredmények tizedét se hozta. A 80-as évek elején még tolt egy rockzenei próbálkozást, amivel ugyancsak kudarcot vallott, így a zene felől a színészkedés felé kanyarodott. A koncerten arról mesélt, hogy milyen érzés volt, amikor a 60-as évek nagy sikerei után padlót fogott, közel 300 ezer dolláros adóssággal vendéglátózott. A vacsorázókat inkább zavarták az étkezésben, mint szórakoztatták őket, a késő esti bulik pedig szinte senkit nem érdekeltek. Unalmukban maguknak zenéltek, és ebből az időszakból származik jó pár későbbi sláger. Mellesleg, egyedül nevelte két gyermekét.

A színészkedésre fókuszáló évtized nem volt hiábavaló próbálkozás: 1988-ban, 42 évesen, meg is kapta a legjobb női főszerepért járó Oscar-díjat. Mindezt egyébként azután, hogy 40 évesen, Az eastwicki boszorkányok szereplőválogatásán Jack Nicholson és kollégái azt vágták az arcába, hogy tehetségtelen, és már nem is vonzó. De nem hagyta magát lerázni, rábeszélte a döntéshozókat, hogy mégiscsak vele forgassák le a filmet.

Aztán újra visszatért a zenéléshez, a korábbiakat felülmúló, 8 és 11 milliós eladásokat elérő két lemezzel. A kilencvenes évek elején azonban vissza kellett vonulnia, mert az Eppstein-Barr vírus ledöntötte a lábáról. Mivel nem volt ereje érdemi projektekkel pénzt keresni, reklámarcként adta el magát különféle szépségápolási termékekhez. Leírták és bírálták érte, hogy eladta magát kilóra.

Negyedik (!) zenei visszatérése 52 éves korában történt a szám szerint huszonkettedik (!), Believe (1998) című albummal, és ez hozta el számára a legnagyobb nemzetközi sikert. 23 országban volt listavezető a címadó dal, és ismét 10 millió feletti eladást produkált a lemeze. Néhány évvel később belefogott az utolsónak tervezett koncertturnéjába, ami a többszörös meghosszabbítás miatt három éven keresztül tartott, 326 állomásból állt (évi 100+ koncert). Tette mindezt már erősen tendálva a 60 éves kor felé. A női előadók közt minden idők legtöbb bevételt produkáló turnéja volt. Három év pihi után még aláírt 3 évet és 200 db koncertet Las Vegasban, amit 65 évesen fejezett be…

70 elmúlt, amikor vállalkozott még egy Mamma Mia filmszerepre, kinyomattak egy ABBA feldolgozás lemezt, és még bevállalt egy 96 fellépésből álló, két éves, immáron harmadik búcsúkoncert-sorozatot, mely tényről ő maga is kellő öniróniával beszélt. Egy-egy 9-előadásos etapban a produkció begereblyéz 3.5-5 millió USD-t jegybevétel gyanánt… Na ezen a körön voltunk mi, vérprofi show, kiváló minőségű, látványos és figyelmet teljesen lekötő előadás, meglepően fiatalos testalkat és mozgás, de a hangja is ott van még a szeren.

Amikor ennek a 72 éves “nyugdíjas néninek” (akarom mondani, még mindig elképesztő dívának) az élettörténetét elolvasom, valamint az előadására visszagondolok, amiből még mindig képes lenyomatni ötvenet évente, elég viccesnek tűnik számomra az a tehetetlenség, amivel meglepően sokszor találkoztam már a munkám során, 30-40 éves vezetők részéről. Az nem lehet. Az lehetetlen. Nem fog változni. Nem lesz belőle semmi. Már próbáltuk és nem sikerült. Aha. Nem csodálom. Mit kezdhetnének még magukkal, 36 évesen???

2018. november 8., csütörtök

A siker képlete, ami nincs

Kíváncsian vártam, hogy sorra kerüljön az olvasnivalóim listáján Barabási-Albert László A képlet című könyve. Korábbi írásait, különösen a hálózatok jellemzőiről szólót felettébb érdekesnek találtam annak idején. Megtudtam például, mennyi minden nem normál eloszlást követ, hanem hatványfüggvény szerint oszlik el a világban. Frissen megjelent könyvében a saját csapata és más kutatócsoportok által nagy adatbázisokon végzett elemzések segítségével a sikerhez szükséges hozzávalókat, illetve a siker általános törvényeit próbálta tudományos módszerekkel beazonosítani. Számomra leginkább olyan megállapításokat tudtak tenni és kutatásokkal alátámasztani, amelyeket az ember intuitív módon is érez, és persze minden alól lehet találni kivételt. Ahogy a szerző maga is kijelenti, nem önsegítő könyvről van szó, azaz a cím ellenére nem kapunk se képletet, se receptet a siker előállításához. Rengeteg kutatási és kísérleti eredményt, valamint az amerikai menedzsment-könyvekre jellemző anekdotákat viszont bőven olvashatunk.


2018. október 25., csütörtök

Csapatjátékosokkal vagy seggfejekkel dolgozol?

Felszabadító érzés, amikor kiderül, hogy nem csak mi kombináljuk a szókimondó stílust a vezetőfejlesztéssel, hanem olyan nagypályás játékosok is, mint Patrick Lencioni. Még akkor is, ha a seggfej kifejezést nem a modelljének leírásakor alkalmazza, hanem Az ideális csapatjátékos című, 2016-ban publikált könyvében lévő tanmese egyik szereplőjének szájába adja, ráadásul rendszeres szófordulatként. A képzeletbeli építőipari cégnél ugyanis masszív seggfejmentesítő kampányba fogtak, hogy minél több ideális csapatjátékost tudjanak felvonultatni fennállásuk két legnagyobb, ráadásul egyszerre megnyert projektjéhez.


2018. október 22., hétfő

Az baj, ha nincs álmod?

A múlt héten együtt vacsoráztunk egy nemzetközi asztaltársasággal, és felmerült a kérdés, hogy kinek mi az álma. Leginkább olyan tételek szerepeltek a felsorolásban, mint elutazni egy bizonyos desztinációra, vagy teljesíteni egy zarándoklat jellegű utat, esetleg valamilyen nagyobb fizikai teljesítmény követelő kihívást. Nem győztem tornáztatni az agyamat, hogy vajon mivel rukkolhatnék elő, amikor rám kerül a sor.


2018. október 20., szombat

A ManageMentor Applikáció új szintre lép

Szolgálati közlemény az első hazai vezetőfejlesztő mobilapplikáció háza tájáról:

Amikor alapos előkészítő munka után, 2015 tavaszán hozzáférhetővé tettük az innovatív megoldások iránt nyitott vállalatok számára a ManageMentor applikációt, az volt a célunk, hogy a mobil tanulás, a viselkedéstudomány, a pozitív pszichológia és a gamification legfrissebb kutatási eredményeit felhasználva segítsük az ügyfeleinknél dolgozó vezetők fejlesztését. Az applikáció egyszerű, szórakoztató, ugyanakkor tudományosan megalapozott tartalommal támogatja a vezetői tanulást és az ismeretek gyakorlatba ültetését. Úgy tűnik, a magyarországi piac jól fogadta kezdeményezésünket: olyan nagyvállalatok szavaztak bizalmat korszerű vezetőképző megoldásunknak, mint a KPMG, a K&H, a Vodafone, a Siemens vagy az Allianz. 

Az ügyfelek lelkesedése egyértelmű: szeretik, hogy az app felhasználóbarát, könnyen kezelhető, önmagában vagy egy komplex fejlesztési program részeként is használható. A pozitív visszajelzések hatására új appok fejlesztésére adtuk a fejünket. Ezzel együtt ambiciózus célt is megfogalmaztunk: applikációcsomagunkkal a nemzetközi piacra lépünk.       
Mindezek miatt újrakereszteltük az applikációt, amely ezentúl Act2Manage márkanéven érhető el az App Store-ban és a Google Play áruházban. Jelenlegi partnereink, előfizetőink számára az Act2Manage márkanévre váltás semmiféle plusz tennivalóval nem jár, és az applikáció használata sem változott. A különböző hírlevelek, értesítések és egyéb kommunikációs anyagok ezentúl természetesen már az új márkanéven futnak.
A csomag másik két tagja az Act2Improve, amely a munkatársak soft skilljeinek fejlesztését támogatja, és az Act4Lean, amely a lean managementben segít a vezetőknek. Az applikációcsomag tagjaninak márkanevei jelzik a közös alapot, a közös módszertant. 
Reméljük, hogy hamarosan a te cégedet is az előfizetőink között tudhatjuk.  
További információk a https://act2manage.com/hu/ weboldalon. 

2018. október 15., hétfő

(Majdnem) mindig csak a következő lépésre koncentrálj!

Aki szokta olvasgatni az eszmefuttatásaimat, az tudja, hogy elég nagy híve vagyok a tudatosságnak, az előre gondolkodásnak és tervezésnek. Ha nagyjából átgondoltad, merre szeretnél konvergálni a következő pár évben, és persze tenni is hajlandó vagy érte, akkor előbb-utóbb jó eséllyel képes is leszel arra terelgetni a munkádat vagy az életed egyéb területeit. Ha meghatározod, mi mindent szeretnél elérni a következő egy évben, ennek megfelelően cselekszel és rendszeresen nyomon is követed az előrehaladást, valószínűleg a célok számottevő része teljesülni is fog, vagy ha nem is teljesen, akkor legalább érzékelhető lépéseket teszel feléjük. Annak is van értelme, megkönnyítendő a mindennapi döntéseinket, hogy kitaláljuk, mi mindenre fogunk igent és nemet mondani a következőkben. Ez is sokat segít a fókusztartásban és az időgazdálkodásban.


2018. október 8., hétfő

Miért kell mágnesasztal ahhoz, hogy megértse minden vasorrú?

Szokták mondani, hogy a téma az utcán hever. Ebben az esetben heverés helyett inkább gurult.

Kihasználandó az őszi nap utolsó simogatásait, vasárnap reggel nekivágtam a szokásos negyvenes biciklis körömnek a nyári rezidenciától a Hedon sörfőzdéig és vissza. Nem sok mozgás van már ilyenkor a part menti településeken, de viszonylag hamar meghallottam magam mögött némi kerregést. Egy nagy magas fiatal és egy kisebb, korombelinek tűnő fazon ment el mellettem, ha nem is sokkal, de valamivel gyorsabban haladva nálam, koskormányos sporteszközükkel. Megfordult a fejemben, hogy akár tarthatnám is a tempójukat, kicsit megemelve a lécet magam számára. De aztán másfelé kanyarodtak, én meg mentem tovább a tapasztalataim szerint legkevésbé szar burkolatú útvonalon. Kicsit odébb ismét találkoztunk, mivel a jobb út kompenzálta a lassabb haladást. Felkacagtak, aztán mellém tekerve megszólítottak, hogy kihasználhatják-e a helyismeretemet. Szóba elegyedtünk, és Világosig együtt kerekeztünk. Ott én megfordultam, ők pedig haladtak tovább, megkerülni az egész tavat.


2018. október 4., csütörtök

Kellenek-e tanárok és trénerek a jövőben a tanuláshoz?

A napokban itt járt Magyarországon a Budapest School meghívására Sugata Mitra, a világhírű oktatáskutató, a Newcastle Egyetem professzora. Abban viszonylag nagy az egyetértés a tanításról az átlagosnál néhány fokkal mélyebben gondolkodók körében, hogy a mai világban tényekkel és adatokkal tömni a gyerekek vagy a felnőttek fejét, majd pedig a rövid távú memóriájukat tesztelni feleltetéssel vagy vizsgákkal, bármennyire is elterjedt és bevésődött gyakorlat, ezer sebből vérzik. A sok adatot és tényt képtelenség megjegyezni hosszabb távon, és értelme sincs, hiszen a technológia, és általa a gyorsan elérhető információ a zsebünkben van. A klasszikus számonkérés stressze szépen letiltatja az amygdalánkkal a többi agyterület hatékony működését. Továbbá manapság nem egy statikus tudás visszaidézésére van szükségünk az életben, hanem épp hogy a folyamatos tanulási és problémamegoldó képességünkre, arra, hogy idegen és új helyzetekben feltaláljuk magunkat, tudjuk, hogy miként állhatunk egyáltalán neki, merre keresgéljünk, ki tudhat segíteni. Nem reális, hogy az életben a feladatokat kútfőből kell megoldanunk, hiszen rengeteg eszköz és információ a rendelkezésre áll, szemben a vizsgák gyakorlatával, ahogy minden segítséget el kell pakolni, vagy be se lehet vinni. A professzor látogatása alkalmával szervezett interjúban a következőképpen fogalmaz: “előbb-utóbb a kooperatív, eszközhasználattal történő problémamegoldás lesz a tanulás alapja, a jó eredményekhez, a sikerélményekhez, az életben való boldoguláshoz ugyanis erre van szükségünk, nem tankönyvekre meg rengeteg haszontalan információ bebiflázására”. A munka világában egyébként már ma is pont ez történik felnőttkorban. Nem az a kérdés, hogy megvan-e a fejedben, esetleg valaki megsúgta-e neked, vagy hogy honnan puskázod a megoldást, a lényeg, hogy megszülessen.


2018. október 1., hétfő

Kognitív és érzelmi empátia a vezetésben

Daniel Goleman a figyelem különféle aspektusait alaposan kiveséző Fókusz című könyvében kétféle empátiát különböztet meg. Az egyik az érzelmi empátia, melynek segítségével automatikusan, fiziológiai szinten hangolódunk rá egy másik ember érzéseire. Ez lép működésbe, amikor valaki a másik ember sírását látva elpityeredik, amikor a barátunk egy vele történt igazságtalanságról beszél és összerándul tőle a gyomrunk, vagy amikor fizikailag rosszul leszünk mások szenvedését látva. Konkrétan átérezzük, amit ő érez. Az empátia egy másik megnyilvánulása, ha képesek vagyunk beszélgetőpartnerünk érzéseit detektálni, szavakba önteni, és erre akár visszaigazolást is kérni. Amikor tudatosan, értő módon figyelünk arra, akivel épp társalgunk, nem vesszük át az érzéseit, csak nyilvánvalóvá tesszük felé, hogy értjük, ahogy az adott témával kapcsolatban érez.


2018. szeptember 27., csütörtök

Tényleg kidobott pénz a csapatépítés?

Egy felettébb érdekes írás jelent meg szeptember elején a Harvard Business Review  honlapján, Carlos Valdes-Dapena “tollából”, aki közel két évtizedet töltött a Masterfoods-nál, mint szervezetfejlesztési vezető (Köszi, Koltányi Gergő a megosztást!). Már a cím is elég provokatív: Stop Wasting Money on Team Building. Indításként rögtön feldob néhány tipikus példát, amitől azt várják a cégek, hogy munkatársaik vagy vezetőik a mindennapi daráló során jobban együttműködjenek: bowling estek, közös brillírozás/bénázás a kötélpályán, felső vezetők körében szervezett harmónia-kialakítás szimfonikus zenekarral, sőt, londoni luxushotelben tartott Maori haka tánctanulás értékesítési és marketing vezetők számára. Ahogy sejthető, mindezeknek viszonylag kis hatása volt a közös munkahelyi boldogulásra, hogy finoman fogalmazzunk.