2017. január 9., hétfő

Az inspirálódás édeskevés a változáshoz

Az inspirációk dömpingjének korában élünk. Akármerre fordítjuk a fejünket, valaki inspirálni szeretne bennünket valamire. A facebook-on nem győzzük lefelé tekerni a temérdek, naplementét vagy zord hegyormokat ábrázoló hátterű, motivációs és életigazság-idézetet orcánkba tömködő bejegyzést. Különféle sajtótermékek képanyaga igyekszik ösztönözni arra, hogy széppé, vékonnyá, sportossá, jól öltözötté, sikeressé és gazdaggá váljunk. Negyedórás TED előadásokba tömörítik a tudósok az életművüket, hogy néhány tanácsba szedhetően előrágják számunkra a szellemi táplálékot, amit már csak le kell nyelnünk. A vállalatok pedig egyre gyakrabban kérnek a szakértőktől vagy ismert emberektől egy-egy órás előadásokat, melyekből állítólag a vezetők inspirálódhatnak (erre is van már szakkifejezés: “edutainment”).


Rossz hírem van: az egyszeri inspiráció önmagában nem sok kakaót ad a változtatáshoz. Kábé annyit, és annyi ideig, mint egy gyufaszál az egész éjszakás tábortűzhöz. Szükséges hozzávaló, de csak akkor lesz hajnalig meleg, ha van gyújtós bekészítve, rendesen el van készítve a farakás, és valaki folyamatosan figyeli és táplálja a tüzet. Az egy darab gyufaszál önmagában még fél percig sem ég. Hiába folynak a csapból is a motivációs gondolatok, hiába látunk cselekvésre és változtatásra ösztönző képeket vagy megyünk magával ragadó, sőt akár érzelmileg is megérintő előadásokra, abból még igen ritkán lesz eredmény.

A hétvégén megnéztük a Derült égből apu című francia filmet Omar Sy főszereplésével, aki olyan nagyszerűt alakított az Életrevalók-ban. Az általa megformált Sam kislánya, Gloria pont akkora volt, mint a miénk, könnyen azonosultunk hát vele. Akadt pár csavar meg gyomor-összeszorítás a történetben, nem lövöm le a poént, hátha meg akarja valaki nézni. Mindenesetre hazafelé az autóban arról beszélgettünk, hogy milyen kis szir-szar dolgokon akadunk fenn a gyerekekkel kapcsolatban: hogy egymást nyírják, meg hisztiznek a semmin. Lazábban kéne kezelnünk ezeket a szituációkat, mert szerencsére igazán aggasztó dolog egyáltalán nincs velük. Másnap reggel ismét veszekedést és hisztizést hallok, majd azt látom, hogy az én kis Gloriám dühből és erőből bebassza a konyhaszekrény ajtaját. Inspiráció ide vagy oda, 12 órával később már nem az vezérelte a reakciómat, amire előző este inspirálódtam...

A változtatás komoly motivációt feltételez. Sok esetben kell hozzá valami pofán verés az élettől, vagy egy olyan történés, amit mindenképp szeretnénk elkerülni. A pozitív motiváció is adhat elég hajtóerőt, de akkor tényleg rettentően kell akarnunk az adott dolgot. Aztán pedig macera, munka, korán kelés, nagy levegő, küzdelem, hasra esés, újra és újra felállás, fegyelmezettség, önmegtartóztatás, hosszú hónapokon, akár éveken át. És persze kellenek segítők, támogatók, biztatók, társak, mert kevesen tudnak teljesen egyedül végigmenni egy változási folyamaton. De ahelyett, hogy nekiállnánk a gyakorlatba ültetni azt, amivel kapcsolatban épp inspirálódtunk, hajlamosak vagyunk inkább továbbtekerni az idővonalunkat vagy megnézni még egy előadást, mert az kényelmesebb és kellemesebb időtöltés, mint nekiveselkedni a cselekvésnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése