2016. december 5., hétfő

A vezetői fejlődés és a szolfézs

Gyerekkoromban rettentően örültem annak, hogy nem írattak be zeneiskolába, így nem kellett kottaolvasást tanulnom, ami már az énekórákon sem volt szimpatikus számomra. Teltek az évek, már mindenki rég abbahagyta a zenetanulást, aki az osztályból történesen járt zeneiskolába, én pedig tizenhárom-tizennégy évesen elkezdtem nyúzni a nővérem hátrahagyott gitárját, autodidakta módon tanulgatva az akkordozást az annak idején nagyjából egyetlen, amatőröknek szóló gitáriskola könyvből. Persze alapítottunk rockegyüttest is, ami nagyjából húszéves korunkban oszlott fel, magunkhoz képest a “csúcson”. A városi és a megyei döntők után az utolsó klasszikus Ki mit tud? tévés előválogatójáig jutottunk el, ahonnan persze már nagy ívben repültünk a mátyásföldi orosz laktanya kultúrházának kontrollhangfal-mentes színpadáról. Személyesen annyi visszajelzést sikerült bezsebelnem, hogy a zsűriben helyet foglaló Babos Gyula nem átallotta azt mondani, hogy “a gitáros nem volt rossz”. Bár ez kétségkívül hízelgően hangzott egy ilyen kaliberű művész szájából, azért azt be kellett látni, hogy a “nem rossz” elég messze van a jótól, ami pedig igen távol a nagyon jótól. A gitározási tudományom nagyjából ott meg is rekedt, részben pont azért, mert nem ismertem a kottát, és ez eléggé bekorlátozta a gyakorlási mozgásteret. Mintha nem tudnánk olvasni, és minden tanulási lehetőségünk abban merülne ki, amit egy hozzáértőtől meghallgatunk és memorizálunk.


A fenti történet jutott eszembe a vezetői tanulással kapcsolatban is. Természetesen vannak olyan őstehetség zenészek, akik sose láttak kottát, mégis csodálatosak. Akadnak ilyen vezetők is: sohasem tanultak róla formálisan, de ettől függetlenül zsigerből kiválóan nyomják. A többség azonban nem ilyen, így a továbbfejlődésüket korlátozza, ha nem tanulnak egy kis “menedzsment szolfézst”. Azaz képbe kerülni az alapismeretekkel kapcsolatban, tisztázni a vezetés legfontosabb feladatait, tudatosítani és szélesíteni a kommunikációs eszközkészletet, jobban megérteni az emberi működést, és általánosságban többet megtudni a vezetői munka tudományos hátteréről. És persze rendszeresen reflektálni a tapasztalatokról.

Egészen furcsa egyébként, milyen sokan elpöcörögnek éveken, sőt akár évtizedeken keresztül vezetői pozícióban anélkül, hogy bármit igyekeznének megtanulni az emberek menedzselésével kapcsolatos ismeretekből, amelyek egyébként nem túl őrdöngősek, és elég könnyedén hozzáférhetők.

1 megjegyzés:

  1. 22-es csapdája, ha a vezető akad el ezen a ponton: http://tudatosvezetes.blogspot.hu/2016/11/a-treninget-tizoraira-eszi-meg-kultura.html
    "A második kapu a tanultak gyakorlatba ültetésének kérdése. A tanulásra egyébként nyitott kisebbség jó része ehhez semmiféle támogatást nem kap az általánosan elterjedt tréningprogramok esetében, így a napi pörgésbe visszatérve egyszerűen a feledés homályába vesznek a tanultak. Hiába reménykedik mindenki abban, hogy a képzésen szerzett “aha” élmények majd maguktól átdiffundálnak a gyakorlati működésbe.

    VálaszTörlés