A tudás jó árfolyamon váltható készpénzre

Pár éve átszoktam a telefonon keresztüli zenehallgatásra az autóban, ami azt a luxust biztosítja, hogy szinte bármilyen előadó vagy zeneszám azonnal elérhető. A minap beugrott egyik réges-régi kedvenc együttesem, a Foreigner, úgyhogy rá is böktem azonnal. Mintha valami időgépbe szálltam volna, nyomban visszarepültem 1993-ba, ahogy este hét körül az egri Főposta előtti buszmegállóban várom a tizenkettest, fülembe üvöltetve a Walkman segítségével a lengyelpiacon újított Foreigner kazettát, mert persze ilyesmit nem lehetett kapni a hazai boltokban, legalábbis Egerben biztos nem. Így ütöttem el az időt, midőn a hűvös őszi estéken baktattam hazafelé, első éves, angolszakos főiskolásként, gyerekekhez házhoz menő magánóráim után. Nagyon királynak éreztem, hogy egy-egy óra alatt annyi pénz ütötte a markomat, mint amennyit egy egész nap alatt kerestem előző nyáron, amikor szakács barátom kisegítő konyhai kisegítőnek hívott be a pizzériába, mert mindenki más kiesett épp az adott napon. Nem beszélve arról, hogy a Walkman-ből olyan minőségben szólt a zene, ami kvantumugrásnak számított a hordozható magnetofonhoz képest.

A szakkönyvolvasás nem sokat ér

Valószínűleg a címben szereplő kijelentés elég furcsán hangzik valakitől, aki több száz szakkönyvet olvasott el, továbbadható tudományának jelentős részét nekik köszönheti, nem beszélve az elmúlt évtizedben elfogyasztott galuskák megzsírozásáról, a különféle közlekedési eszközökön megtett kilométerek szponzorálásáról, vagy a szükséges mennyiségű D-vitamin tóparti begyűjtésének lehetőségéről. Pláne olyantól nem tűnik hitelesnek, aki maga is rendszeresen szakkönyvekkel traktálja ismert és ismeretlen ismerőseit.

Mennyire vagy termelékeny?

Tavaly pont ilyentájt, a nyár végén indított egy felmérést Bob Pozen és csapata az MIT-ről személyes termelékenység (personal productivity) témában a Harvard Business Review honlapján kitölthető kérdőív segítségével, az eredményeket pedig idén tavasszal publikálták ugyanott. Közel húszezren töltötték ki a 21 elemű kérdéssort, a kutatók pedig megnézegették, hogy milyen demográfiai tényezőkkel van összefüggésben a termelékenység. De mielőtt erre rátérnénk, érdemes végigvenni azt a hét területet, amelyeket az MIT-s szakemberek relevánsnak tartottak. Ezek a napi rutinok kialakítása, az időbeosztás megtervezése, megküzdés a bejövő üzenetekkel, a nagy mennyiségű teendő elvégzése, a hatékony megbeszélésvezetés, a kapcsolódó kommunikációs készségek, valamint a delegálás. A kérdőívet egyébként most is ki lehet még tölteni, nekem a 85 pont jött ki az elérhető 105-ből, ami a nemzetközi peer group-omban (életkor, szenioritás) közepes eredménynek számít.

Négy ingyenes e-könyv mások és saját magunk tudatos vezetéséhez

Több mint tizenöt éve bosszant, hogy az emberi lények megdöbbentően kis mértékben alkalmazzák a különféle területeken rendelkezésre álló, és viszonylag olcsón, sőt akár ingyenesen is hozzáférhető tudást. Élik az életüket, dolgoznak, vezetnek más embertársakat ijesztően alacsony tudatosság mellett, aztán pedig nagy kerek szemmel csodálkoznak a kívánt eredmények és elégedettség elmaradásán. Először, 2004-ben álláskeresés témában próbáltam megosztani a fejvadászat és a karrier-tanácsadási munkám során összegyűjtött tapasztalataimat egy nyomtatott könyv formájában, 2010-től pedig Tudatos Vezetés címmel írtam már több mint 900 blogbejegyzést menedzsment témában.

Azt mondják, hogy az újszülöttnek minden vicc új. Tapasztalom a saját gyerekeimnél is, hogy ugyanazokat a poénokat sütik el az iskolában, amiket mi évtizedekkel ezelőtt. Akik követik a Tudatos Vezetés blogot, vagy személyes ismerőseim, azoknak már minden bizonnyal a könyökükön jön ki a 2013 óta megjelent négy ingyenes e-könyvem propagálása. Másoknak azonban jelenthet újdonságot és szolgálhat kedvcsinálóul nyári olvasmányként az alábbi könyvek valamelyike (Kindle, iPad és PDF formátumokban elérhető mindegyik):

A tehetség és a tudatos gyakorlás összebékítése

Múlt heti írásom, amit a saját gitáros “pályafutásom” és egy Geoff Colvin könyv ihletett, elég sok ismerősömet késztette hozzászólásra a fészbukkon. Ebből is látszik, milyen erőteljes meggyőződésekkel rendelkeznek az emberek abban a tekintetben, hogy a kiemelkedő teljesítmény mennyire köszönhető a tehetségnek, a befektetett óráknak, vagy éppen a kegyetlen ismétlésszámú szisztematikus, tervezett gyakorlásnak. Csak úgy, mint rengeteg egyéb, emberekkel kapcsolatos feladványnak, ennek sincs egyszerű, bináris, általános érvényű válasza. Ha tényleg meg szeretnénk érteni a kérdést, kénytelenek leszünk elfogadni, hogy az igazság sok elemből tevődik össze, és a különféle adatgyűjtések, kutatások akár ellentmondónak tűnő megállapításokat is eredményezhetnek. Ezek azonban nem feltétlenül ütik ki egymást, inkább ugyanannak a képnek a részletei, más-más nézőpontból. Attól, hogy felülnézetből a templomnak csak a tetői érzékelhetők, még nem következik, hogy oldalról se látható a tornya. Ebben a bejegyzésben nem kívánok átfogó, mindenre kitérő képet festeni a témáról, nem is lennék rá képes. Inkább arra gondoltam, hogy megosztom, hol tartok most a gondolkodásban az utóbbi években begyűjtött számos input alapján, és miként férnek meg egymás mellett, legalábbis a saját fejemben, a többféle perspektívából levont konklúziók.

Sok kicsitől, nem néhány nagytól fejlődnek a képességeid

Érdemes megfigyelni, hogy az igazán jó tanárok és edzők miként segítenek a gyerekeknek a képességeik fejlesztésében, apránként, szinte észrevétlenül számukra. Legyen szó például zenetanulásról vagy sportról, a gyerekek hetente több alkalommal ismételgetik a tanulnivalót, esetenként mindössze néhányszor. Tehát abbahagyják mielőtt az öröm elillanna és izzadtságszagú, összeszorított fogakkal végzett küzdelemmé alakulna. Aztán másnap vagy egy-két nap elteltével újra előveszik a témát és megint gyakorolják egy kicsit. A készségkészlet pedig szép csendben fejlődik, mondjuk hangszeres játék esetén a hallás, a ritmustartás, a konkrét dallam megjegyzése vagy a kottaolvasás, a hangok megszólaltatása, a fizikai oldala a dolognak (pl.: levegővétel, fújás, az adott hangszerhez szükséges manuális ügyesség), stb. A sportnál, a táncnál, az írásnál és olvasásnál is a rendszeres, kis mennyiségű gyakorlás építi mind a testrészeikben, mind a bucijukban az adott készséget. Nem tigrisbukfenceznek egy órán keresztül, hanem ötvenféle gyakorlatot végeznek el ugyanennyi idő alatt, tételenként néhányszor. De egy év alatt, heti edzésszámtól függően 100-150 alkalommal. Így készül a szaltó és a spárga is. (Aztán természetesen később, haladó vagy profi szinten már szükséges lesz ezerszer elpróbálni az adott kunsztot.)

Miért és mit olvassunk mindennap?

Én is azok közé tartozom, akiknek az iskolában sikeresen elvették a kedvét a szépirodalom fogyasztásától. Számomra három kategóriába estek a kötelező olvasmányok, legalábbis abban az életkorban, amikor szellemi táplálékunk vályújába elénk öntötték azokat: (1) dög unalmas, (2) érthetetlen, (3) dög unalmas és érthetetlen. Így aztán messziről kerültem az irodalmi alkotásokat, bár kamaszként szerettem olvasni könnyedebb cuccokat, például Rejtő Jenőt. Aztán fiatal felnőttként belebotlottam két íróba, akiktől minden fellelhetőt behabzsoltam, leginkább a nyári szabadságok alatt. Kurt Vonnegutról és Bohumil Hrabalról van szó. Az utóbbi iránti tiszteletünk gyanánt 2003-ban végigmentünk a libeňi Nagy Szlalomon, pont ahogy Túlságosan zajos magány című könyvében megírta, azaz a Prága Libeň városrészéből lefelé vezető kacskaringós út minden kocsmájában ittunk egy sört… De napi szinten nem vettem magamhoz irodalmat továbbra sem.

A vezetői fejlődés No.1 akadálya

Régóta van alkalmam megfigyelni tanulócsoportokat. Korábban résztvevőként, az utóbbi két évtizedben pedig tanulócsoportok vezetőjeként vagy egyéb fejlesztési programok, digitális kezdeményezések alkotójaként. Míg régebben elsősorban empirikus úton szerzett tapasztalatokból, vagy a kollégákkal folytatott eszmecserékből lehetett összerakni a képet, ma már egyre több adat is a rendelkezésünkre áll, amikor szeretnénk megérteni egy jelenséget.

Eredményesen és boldogan - töltsd le új e-könyvemet ingyen!

Negyedik e-könyvemet nem vezetőknek írtam, hanem bárkinek, aki hajlandó tenni a saját eredményességéért és boldogságáért. A megszokott szakirodalmi alátámasztottsággal, de szokatlanul szókimondó stílusban íródott, tehát csak akkor tedd magadévá, ha ez nem zavar! Én mondtam előre.

"Bármennyire is vonzó lenne, ez a kis könyv nem arról fog szólni, hogy miként válhat belőled a következő Steve Jobs. Azt sem fogod megtudni, hogyan lehetsz országos ismertséggel bíró médiatényező, mint Fekete Pákó. Sőt, olyan ígéretet sem teszek, hogy úgy meg fogsz tollasodni, hogy egyik pofazacskódban kaviárt, a másikban osztrigát majszolva főtt homárral hajigálod meg a fináncokat, akik a yachtodon kellemetlenkednek épp. Biztosan szívesen olvasnád, hogy bármi lehet belőled, hogy hittel és kemény munkával akármilyen cél abszolválható. Én speciel ebben nem hiszek. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy mi, átlagemberek lényegesen eredményesebben és boldogabban tudnánk élni kis szaros életünket, mint amennyire jellemzően tesszük."

Válaszd ki a számodra megfelelő formátumot és töltsd le ingyenesen!

PDF

Kindle új (azw3) formátum

Kindle (mobi) formátum

Egyéb e-book (epub) formátum

iPad formátum (link az iTunes oldalhoz)

Téged ki húz felfelé?

Az utóbbi pár nyáron minden héten egy-két alkalommal elmegyünk egy gyerekkori barátommal reggel egy közös biciklizésre. Neki az erőnléte is jobb és a teljesítménymotivációja is magasabb, így amikor együtt tekerünk, akkor hosszabb távokat teszünk meg, és gyorsabban is haladunk, mint amit én jellemzően magamból kipréselek. Miután ezt idén is elkezdtem újra megtapasztalgatni, elgondolkodtam rajta, hogy milyen hasonló élményekben volt részem korábban.

Az inspirálódás édeskevés a változáshoz

Az inspirációk dömpingjének korában élünk. Akármerre fordítjuk a fejünket, valaki inspirálni szeretne bennünket valamire. A facebook-on nem győzzük lefelé tekerni a temérdek, naplementét vagy zord hegyormokat ábrázoló hátterű, motivációs és életigazság-idézetet orcánkba tömködő bejegyzést. Különféle sajtótermékek képanyaga igyekszik ösztönözni arra, hogy széppé, vékonnyá, sportossá, jól öltözötté, sikeressé és gazdaggá váljunk. Negyedórás TED előadásokba tömörítik a tudósok az életművüket, hogy néhány tanácsba szedhetően előrágják számunkra a szellemi táplálékot, amit már csak le kell nyelnünk. A vállalatok pedig egyre gyakrabban kérnek a szakértőktől vagy ismert emberektől egy-egy órás előadásokat, melyekből állítólag a vezetők inspirálódhatnak (erre is van már szakkifejezés: “edutainment”).

Tanulj a forgatókönyvírásról, vagy akármiről!

Kép: sudbury.com

Csendesebb időszakokban rendre ráveszem magam, hogy valami olyan témáról vagy tevékenységről tanuljak, aminek végképp semmi köze a szakmámhoz, de önt egy kis olajat a kreativitásom tüzére. Így kerültem rajz- és festéstanfolyamra, ezért tanulok furulyázni épp, és ebből az okból olvastam el egy könyvet az ünnepek alatt arról, hogy miként írjunk közönségfilmet. Természetesen végképp nem áll szándékomban semmiféle filmet írni, és amúgy sem vagyok nagy moziőrült. Néhány jó film persze nekem is tetszik, de a kínálat elenyésző százalékáról mondható ez el.

Vagy egyre jobb leszel, vagy besavanyodsz

Belefutottam egy idézetbe Josh Shipp-től, aki egy fiatal amerikai szerző és médiaszereplő, tevékenységeivel leginkább tinédzsereket próbál pozitív irányba terelni. Ezt mondja: “You either get bitter or you get better.” (Vagy megkeseredsz vagy jobb leszel.) Majd azzal folytatja, hogy az élet által neked osztott lapoktól vagy hagyod magad letörni, vagy engeded, hogy jobb emberré válj általuk. Ez a te döntésed, nem a sorsé.

Hogy, hogy nem, az én fejemben valahogy pont fordított sorrendben kezdett el kattogni az idézet, ahogy tekergettem a pedált: you either get better or get bitter. Ezáltal az üzenetet is megváltozott, és rávilágított számomra egy nagyon fontos igazságra: ha nem válsz folyamatosan jobbá, akkor besavanyodsz, megkeseredsz, bepenészedsz, megpimpósodsz, sőt talán még meg is zíteredsz, ha van egyáltalán ilyen kifejezés Seregi barátom szókincsén kívül*.

Az ultra-sikeres emberek közös szokása

Az Observer egy áprilisi cikkében ír az ultra-sikeres emberek közös szokásáról, mégpedig arról, hogy sokat olvasnak. Először leírja néhány ismert személy olvasási szokásait (Warren Buffett, Mark Cuban, Elon Musk, Mark Zuckerberg, Bill Gates, Oprah Winfrey), aztán hivatkozik egy 1200 jómódú ember részvételével készített felmérésre, melyből kiderült, hogy többségüknek az olvasás a kedvenc időtöltései közé tartozik. Azt is megállapították egyébként, hogy az átlaghoz képest lényegesen kevesebb időt töltenek a tévé előtt.

Kifogás és nyafogás helyett inkább fogást keress a problémádon!

Jobban szeretek témákról írni, mint saját magamról, de egyszer-egyszer megteszem az utóbbit is. Leginkább akkor, amikor a történet szerintem jól alátámasztja az üzenetet, amit át szeretnék adni. Már néhányszor beszámoltam róla, hogy két évvel ezelőttig nem találtam fogást a sportolás kérdésén. Eleve sose voltam valami nagy sportoló. Kitartó meg végképp nem. Amihez inkább lett volna kedvem, azt nem lehet egyedül csinálni, viszont az illeszthető bele egyszerűbben az életembe, amit lehet. Végül arra jutottam, hogy ez nem szórakozási kérdés, hanem egészségügyi. Kell és kész.

Miért éri meg blogolni? – Hat év tapasztalata

Épp a napokban lett hatéves a Tudatos Vezetés blog. Ez idő alatt több mint 500 bejegyzés született, becslésem szerint legalább 70-80 embernap munka ment bele a  cikkek előkészítésébe és megírásába. Mi haszna volt ennek az egésznek?

Masszív saját tanulás

A tanulás egyik leghatékonyabb módja a tanítás. Ahhoz, hogy írásban vagy szóban másokat informáljunk, esetleg tanítsunk, alaposan át kell rágni a tartalmat, meg kell érteni a lényegét, és keresztül kell magunkon engedni. A folyamatos blogolás vállalása (én az első években heti két bejegyzésre, később heti egy-két cikkre köteleződtem el magammal) kikényszeríti, hogy az ember ne eresszen le, sose hagyja abba a tanulást.

A három fonónő, avagy az egyoldalúság átka

A három fonónő + áfa

Van egy mese a három fonónőről, akik a lusta de fifikás lánykát kisegítik, amikor bevállalja, hogy a királyné irdatlan mennyiségű kenderét megfonja. Kiegyeznek abban, hogy a segítség ellentételezéseként mellé ülhetnek a lagziban, amikor hozzámegy a királyfihoz. A fonónők igen visszataszító jelenségek: az egyiknek hatalmas a hüvelykujja a sok sodrómozdulattól, a másiknak lebiggyesztve maradt az ajka a fonal nyálazásától, a harmadiknak óriási a jobb lába a temérdek orsóhajtástól. Amikor a királyfi meglátja a "barátnőket", az ifjú arát örökre eltiltja a kenderfonástól, nehogy ő is ilyen csúffá váljon, mint az egyoldalú tevékenységtől eltorzult fonónők. A csajszi persze röhög a markában.

A komfortzónán belül is történnek csodák!

Kering az interneten egy jópofa ábra két egymást nem metsző körrel: az egyik a komfortzónádat jelöli, a másik azt, ahol a csodák történnek. A kép azt implikálja tehát, hogy a csodákhoz ki kell lépned a komfortzónádból. Ebben persze van igazság, de csak részigazság. Amikor próbára teszed magad az ismeretlenben, gyakran előfordul, hogy sokkal többre vagy képes, mint amit előzetesen gondoltál volna, vagy olyat is meg tudsz csinálni, amiről az ellenkezőjét feltételezted. A tapasztalatból tehát megerősödött önbizalommal térhetsz vissza, egyúttal a komfortzónád is szélesedhetett ennek eredményeképp.

Miért ne vehetnél fel értelmes szokásokat?

Mi földlakók a szokásaink rabjai vagyunk. Általában biztonságot adnak, gyorsítják a választásainkat, egyszerűsítik a döntéseinket. Egyes szokásaink nagyszerűen szolgálnak bennünket, mások azonban gátolnak abban hogy értelmes, hatékony, eredményes, egészséges, vagy éppen boldog életet élhessünk. Hányszor bosszantjuk fel magunkat például az idősebb embereken, akik a megszokás miatt szívatják saját magukat. Nem kell automata mosógép, mert a régivel szokott mosni, aztán ráül a centrifugafugafugafuga tetejére, hogy az ne verje ki az üvegajtót, az egész procedúra közben pedig leszakad a dereka. Nem baj, megszokta. A húst krumplival vagy tésztával esszük, mert úgy szoktuk. Kétszer szedünk, mert mindig is kétszer szedtünk. Kenyeret is hozzá, mert azt is szoktunk. Aztán csodálkozunk, hogy lassan vágósúlyba kerülünk.

Hogyan adhatunk új lendületet a vezetőfejlesztésnek a digitális korban?

Minden vezetőfejlesztő program célja, hogy viselkedésváltozást érjen el. A helyzet viszont az, hogy egy-egy tréning után jellemzően senki se tudja, hogy a résztvevők mit is vittek magukkal valójában, és hogyan fogják a tudást a gyakorlatba átültetni. Sajnos brutális különbség van aközött, amit a vezetésről egyébként tudunk, és amit vezetőként teszünk a mindennapokban. Többnyire nem az a gond, hogy fogalmunk sincs, mit kellene tenni, hanem az, hogy egyáltalán nem úgy viselkedünk, ahogy tanultuk. A vezetőfejlesztés ennek ellenére még mindig arra a téves feltételezésre alapoz, hogyha a vezető megértette a fő üzeneteket, akkor aszerint is fog cselekedni. Utánkövetés nélkül azonban erre nem sok esély van.