2016. március 29., kedd

Miért éri meg blogolni? – Hat év tapasztalata

Épp a napokban lett hatéves a Tudatos Vezetés blog. Ez idő alatt több mint 500 bejegyzés született, becslésem szerint legalább 70-80 embernap munka ment bele a  cikkek előkészítésébe és megírásába. Mi haszna volt ennek az egésznek?

Masszív saját tanulás

A tanulás egyik leghatékonyabb módja a tanítás. Ahhoz, hogy írásban vagy szóban másokat informáljunk, esetleg tanítsunk, alaposan át kell rágni a tartalmat, meg kell érteni a lényegét, és keresztül kell magunkon engedni. A folyamatos blogolás vállalása (én az első években heti két bejegyzésre, később heti egy-két cikkre köteleződtem el magammal) kikényszeríti, hogy az ember ne eresszen le, sose hagyja abba a tanulást.


Íráskészség fejlődése

Nem azt állítom, hogy jobb minőségben írok, mint hat éve, de az egészen biztos, hogy sokkal könnyebben és gyorsabban. És ez nem csak a blogbejegyzésekre vonatkozik, hanem bármilyen irományra, amit a munkában vagy azon kívül elő kell állítani. A sok száz órányi gyakorlás ezt az eredményt hozta.

Internetes jelenlét és márkaépítés

Bár senki nem tudja pontosan, hogy a Google milyen algoritmusok szerint dolgozik, abban biztosak lehetünk, hogy szereti a rendszeresen frissülő tartalmakat. Már rég nem lehet úgy kijátszani, hogy láthatatlan vagy látható kulcsszavakkal teleírjuk a weboldalt. A “vezetés” kifejezésre évek óta az első vagy a második találatként jelenik meg a Tudatos Vezetés blog, a mások által is használt “tudatos vezetés” szókapcsolatra az első oldal 10 találata közül 8 hozzám kapcsolódik. A nevemre az első találat is a blogom, a többi 9 találat is mind rám vonatkozik, kivétel nélkül releváns.

Új ajtók nyílnak

Amikor blogolni kezdtem, fogalmam se volt arról, hogy egyszer e-könyveket fogok írni, amelyek bőven túlszárnyalják egy-egy blogbejegyzés olvasottságát. Az első e-könyv, ami három évvel a blog indulása után jelent meg, már 40 ezer letöltésnél jár, a második kb. 15 ezernél. Ha nem lett volna blog, nem lettek volna e-könyvek. A ManageMentor applikáció pedig, ami nagyon úgy néz ki, hogy jelentősen meg fogja változtatni életem ötödik évtizedét, ugyancsak kapcsolódik egy rendszeres olvasóhoz.

Üzleti lehetőségek jönnek, de nem úgy, ahogy gondolnád

Sokan, akik tanácsadói, tréneri vagy coach karriert indítanak, ugyancsak belevágnak a blogolásba, azzal a vággyal, hogy a sok olvasóból majd megbízó lesz. Az én tapasztalataim szerint ez nem egészen így történik. Nem mondom, hogy néhány év után nem voltak megkeresések a blogra hivatkozva, sőt négy-hat év után már egész sok van ilyen, de arányaiban elég kevésből lesz végül munka. Az én tevékenységem magas bizalmi szintet feltételez, ami általában több éves személyes ismeretség eredménye. Az árbevételi adatokat végignézve megállapítható, hogy az üzlet túlnyomó többsége ma is a személyes kapcsolatrendszerből érkezik. A fordítottja viszont igaz, hogy az ügyfelek jelentős része valamilyen rendszerességgel követi a blogomat, többségük olvasta az e-könyveket is. Tehát a virtuális kapcsolattartás eszközeként jól működik a blog, de általában nem innen indul a közös munka. Természetesen egy termék vagy egy egyszerűbb szolgáltatás esetében egy blog lehet kiváló marketingeszköz, ahol szoros kapcsolat van a jól sikerült bejegyzések és a forgalomnövekedés között. Ami viszont mindenképp tapasztalható, hogy az új ismeretségek között egyre többen hallottak már a blogomról, vagy olvastak pár cikket. Arra is jó, hogy “utánam nézzenek”, ami a hitelességet erősítheti (már ha tetszik, amit olvasnak).


Zárógondolatként azt szeretném még elmondani, hogy csak annak érdemes blogot indítania, aki (1) szeret írni, (2) szenvedélyesen kötődik ahhoz a témához, amiről a blogja szól. Ellenkező esetben hamar elfogy belőle a kakaó. 10-ből 9 blog néhány bejegyzés után elhal. Az nagyon kevés hajtóerő hosszabb távon, hogy egy ingyenes marketingeszközről van szó, amivel elvileg néhány áttétel után bevételt lehet termelni.

1 megjegyzés: