2015. október 19., hétfő

Hogyan adhatunk új lendületet a vezetőfejlesztésnek a digitális korban?

Minden vezetőfejlesztő program célja, hogy viselkedésváltozást érjen el. A helyzet viszont az, hogy egy-egy tréning után jellemzően senki se tudja, hogy a résztvevők mit is vittek magukkal valójában, és hogyan fogják a tudást a gyakorlatba átültetni. Sajnos brutális különbség van aközött, amit a vezetésről egyébként tudunk, és amit vezetőként teszünk a mindennapokban. Többnyire nem az a gond, hogy fogalmunk sincs, mit kellene tenni, hanem az, hogy egyáltalán nem úgy viselkedünk, ahogy tanultuk. A vezetőfejlesztés ennek ellenére még mindig arra a téves feltételezésre alapoz, hogyha a vezető megértette a fő üzeneteket, akkor aszerint is fog cselekedni. Utánkövetés nélkül azonban erre nem sok esély van.


Napjaink fő kihívása tehát, hogy miként lehet a vezetőfejlesztést a mindennapi munkába integrálni. Vajon segítségünkre lehet-e ebben a technológia?

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara 2015. november 10-i reggeli szemináriumának kerekasztal-beszélgetésében az alábbi témaköröket járják majd körül:
  • Milyen a nehézségekkel szembesülünk a vezetőfejlesztésben?
  • Hogyan változtatták meg az okostelefonok a vezetők mindennapjait?
  • Milyen lehetőségeket kínál a digitális tanulás?
  • Mobil vezetőfejlesztési innováció a Magyar Telekomnál

A beszélgetés résztvevői: Emri Zsuzsanna, HR igazgató, KPMG Hungária, Szalay Attila, termelési rendszerek vezető/KVP Motor, Audi Hungária, Solymár Dóra, vezetőfejlesztési és változásmenedzsment szakértő, Magyar Telekom, és Dr. Diószegi Zsuzsanna, gyárigazgató, Sanofi. A moderátor: Dr. Dobay Róbert lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.