Az etikátlan vezetői működés három gyilkos hatása a szervezetre

Orwell annak idején nem tankönyvnek és nem is megvalósítandó ötletgyűjteménynek írta az 1984-et és az Állatfarmot. Ugyanígy a neves szociálpszichológus, Robert Cialdini sem e célból publikálta, egyébként épp 1984-ben, Hatás című könyvét a meggyőzés pszichológiájáról, hanem pont annak érdekében, hogy a fogyasztók számára észrevehetővé és megakadályozhatóvá tegye a nemkívánatos befolyásolási kezdeményezéseket. Persze az átlagember nem nagyon olvas efféle szakirodalmat, nem úgy a marketingesek és a hivatásos kommunikátorok, valamint az őket segítő, minden hájjal megkent tanácsadók. Így aztán Cialdini könyvét, csakúgy mint több más szociálpszichológus és viselkedéstudós írását, évtizedek óta előszeretettel alkalmazzák az üzleti és a politikai kommunikációban az emberek gátlástalan manipulálására.

Mitől válik a hazudozás és a sumákolás vállalati normává?

Az utóbbi évtizedben az intézményesített vállalati hazugságok és az érintettek félrevezetésének következményeitől volt hangos a világ. “Vérprofi példamutatással” járt elöl a pénzügyi szektor, később pedig az autóipari óriások stiklijei kerültek napvilágra. Ment pár cég a levesbe, hullott néhány fej a porba, de sajnos a gondolkodásmódban lavinaszerű változások nemigen következtek be. Érdeklődéssel olvastam egy februári Harvard Business Review cikkben, hogy egy 15 éven át tartó, 210 szervezetet megvizsgáló kutatás arra kereste a választ, hogy milyen rendszerszintű jellemzők növelik annak a valószínűségét, hogy ne a nyílt kommunikáció és az igazmondás legyen a norma egy szervezetben. Négy olyan területet találtak, amelyek jelentős eltérést mutattak azoknál a szervezeteknél, ahol jellemző az információk visszatartása vagy torzítása.

Ha lemondotok a bónuszotokról, nem rúgnak ki engem

A Dardenne fivérek Két nap, egy éjszaka című filmje bicskanyitogató alaphelyzetből indul. A főhősnő pár hónapos betegállomány után gyógyultan térne vissza a napelemgyárba dolgozni, az üzemvezető viszont "a kínai konkurenciára" hivatkozva a 16 fős műszak tagjaival szavaztatja meg: akkor veszik vissza a kollégát, ha mindenki lemond a fejenként 1000 eurós bónuszáról. Vagy az egyikre, vagy a másikra van büdzsé. A művezető is elvégzi a háttérben a megfélemlítési aknamunkát, mert az ő hatékonysági számaira is kedvezően hatott, amikor az elmúlt időszakban 16 fővel végezték el a 17 ember munkáját. A kétgyermekes családanya két munkatársa és a férje támogatásával nekiáll, hogy egy hétvége alatt megpróbálja meggyőzni a többieket, megalázkodva, sorra járva a lakásaikat. Ezen az érzelmi hullámvasúton megyünk végig a főszereplő Marion Cotillard-ral, aki ebben a filmben lazán átlényegült dívából betanított munkássá. Mellesleg azt is végignézzük, hogy Belgiumban sincs mindenkinek kolbászból a kerítés. Hogy mi történik végül, azt nem írom le, nézze meg, akit érdekel. Mi párosan mentünk, de igazából csak nekem tetszett, szóval romantikus mozizásra kevésbé alkalmas…

Megéri jónak lenni? Bizony meg.

Újra könyvajánló a Tudatos Vezetés blogon. Két számomra fontos és nagyra becsült hazai szerző ismét közös munkára vállalkozott. Október 15-én mutatták be Dr. Bőgel György és Dr. Tomka János Megéri jónak lenni? című kötetét. A mű szerves folytatása a négy évvel ezelőtt megjelent Vezetés egykor és most című könyvüknek, melyben izgalmasan fonódnak össze a bibliai történetek a modern vezetéstudományi ismeretekkel. Az új könyv hasonló módon, modern és klasszikus esettanulmányokkal segít a vezetőknek az eléjük kerülő etikai problémák megoldására felkészülni.

A jó üzlet alapelvei

Előre elnézést, a jó üzlettel kapcsolatban nem arról fog szólni ez a bejegyzés, hogy miként lehet olcsón venni és ugyanazt iszonyú drágán eladni, vagy hogy mi a módja a rettentő gyors meggazdagodásnak. Csíkszentmihályi Mihály Jó üzlet c. könyvének néhány gondolatát szeretném itt megosztani. A témához a szerző két irányból közelít: egyrészt saját, több évtizeden keresztül folytatott boldogságkutatása felől, melynek eredményeképp az áramlat (flow) élményt leírta, másrészt egy, az ezredforduló környékén végzett projektje irányából amit stanfordi kollégákkal végzett, például Howard Gardnerrel. Ez utóbbi kutatás során olyan üzleti vezetők körében vizsgálódtak, akikről a hozzáértők úgy vélekedtek, hogy "a kiváló teljesítményt erős erkölcsi elkötelezettséggel párosítják". Talán nem meglepő, hogy nagyjából ugyanarra jutottak, mint a vezetői kiválóságot kutató kollégáik.

Három területen fogalmazták meg a "jó üzlet" sajátosságait, amelyek egyszerre tudnak sikeresek, etikusak és felelősek lenni, miközben a kollégák számára élvezetes és fejlesztő munkát adnak:

A vállalkozói siker 10 tényezője

Rossz, aki rosszra gondol :-)

No nem én találtam ki ezt a címet, és nem is hazai forrásból származnak az alábbi gondolatok. A CBS interaktív üzleti hálózatán, a BNET egyik blogján olvastam Naveen Jain, az Intelius vezérigazgatójának cikkét, mely a fenti címre hallgatott. Rögtön megfordult a fejemben, hogy vajon ami a felsorolásban van, igaz-e nálunk is, vagy inkább USA specifikus.

Jain szerint széles körben elterjedt mítosz csupán, hogy a vállalkozói siker csak az innovatív, áttörést jelentő ötleteknek köszönhető. Sokkal inkább a jól végzett munka, a végrehajtás kiválósága áll többnyire a háttérben.

Érdekességek az etikus viselkedésről és döntéshozatalról a mindennapokban

„A környezettudatosság, a vállalati társadalmi felelősségvállalás, a pénzügyi válság és az Enron-féle botrányok korában élünk. (…) A vezetők etikus döntéshozatalának megértése fontosabb, mint bármikor.” – vallja Benoit Monin professzor, aki a Stanford Business Magazine 2010 őszi számában osztotta meg morális viselkedéssel kapcsolatos kutatásának főbb eredményeit.

Legfontosabb megállapítása, hogy a magasztos elvek sokkal kevésbé számítanak, mint gondolnánk. Sokkal inkább az önértékelésünk befolyásolja, miként ítéljük meg saját magunk és mások cselekedeteit. Ha az önértékelésünket fenyegetve érezzük, igyekszünk azt megvédeni és kompenzálni. Saját viselkedésünket oly módon racionalizáljuk, hogy morálisabbnak értékeljük magunkat, míg másokat e tekintetben alacsonyabb szintre helyezünk. Ha viszont pozitív az énképünk, kevésbé érzünk ilyenre kényszert.

Akkor is magasabbra helyezzük magunkat etikailag, ha mások viselkedése miatt butának vagy naívnak tűnhetünk. Például ha egy kolléga levág egy-két kanyart és sikeresebbnek bizonyul nálunk, míg mi minden szabályt betartunk, hajlamosak vagyunk etikátlannak bélyegezni a kollégát és magunkat magasabb morális szintre emelve igazolni alacsonyabb teljesítményünket. Ahelyett, hogy az emberek bénának tartanák magukat, mert nekik nem jutott eszükbe egy szabályokat áthágó eredményes megoldás, inkább választják a morális „szentté válást”.

Az emberek gyakran elítélik a „morális lázadókat” is, akik etikusan járnak el, visszautasítva a megkérdőjelezhető eddigi bevált gyakorlatot. Az ő magasabb morális szintjük implicit módon a többieket alacsonyabb etikai alapra helyezi.

Korábbi, Dale Millerrel végzett kutatásukban pedig azt találták, hogy ha valaki jót tett, úgy érzi, hogy most már „jogosult” rosszat is cselekedni. Például aki fekete vagy női alkalmazottat vett fel egy kiválasztási folyamatban, a következő kiválasztásnál hajlamosabb volt fehér férfi jelentkezőket preferálni.

Monin úgy véli, hogy a morális pszichológiának vannak tanulságai az üzleti világ számára:

• A vezetők bölcsebben tudnak kiválasztási és felmondási döntéseket hozni, ha tudatában vannak annak, hogy saját önértékelésük hogyan befolyásolja gondolkodásukat.
• A „zöld” kezdeményezéseket indító vállalatoknak vigyázniuk kell arra, hogy nehogy ezzel felmentsék magukat más társadalmi felelősségvállalást igénylő kérdésekben.
• A vezetők számíthatnak arra, hogy az etikus viselkedésükkel kiemelkedő munkatársakat elutasíthatják társaik.

Csak egy személyes tapasztalat a fentiekhez: számos alkalommal tapasztaltam én is, hogy a versenyben alulmaradtak „erkölcsi győztesnek” titulálják magukat. Szerintem ez az egyik fenti jelenség megnyilvánulása. Vagy győztünk, vagy vesztettünk. Vagy etikusan jártunk el, vagy nem. Két külön dolog. Etikusan szép győzni, és azt is el kell tudni fogadni, hogy alkalmanként alulmaradunk. Az etikusság nem verseny, így annak győztese se lehet.