2014. október 27., hétfő

Ha lemondotok a bónuszotokról, nem rúgnak ki engem

A Dardenne fivérek Két nap, egy éjszaka című filmje bicskanyitogató alaphelyzetből indul. A főhősnő pár hónapos betegállomány után gyógyultan térne vissza a napelemgyárba dolgozni, az üzemvezető viszont "a kínai konkurenciára" hivatkozva a 16 fős műszak tagjaival szavaztatja meg: akkor veszik vissza a kollégát, ha mindenki lemond a fejenként 1000 eurós bónuszáról. Vagy az egyikre, vagy a másikra van büdzsé. A művezető is elvégzi a háttérben a megfélemlítési aknamunkát, mert az ő hatékonysági számaira is kedvezően hatott, amikor az elmúlt időszakban 16 fővel végezték el a 17 ember munkáját. A kétgyermekes családanya két munkatársa és a férje támogatásával nekiáll, hogy egy hétvége alatt megpróbálja meggyőzni a többieket, megalázkodva, sorra járva a lakásaikat. Ezen az érzelmi hullámvasúton megyünk végig a főszereplő Marion Cotillard-ral, aki ebben a filmben lazán átlényegült dívából betanított munkássá. Mellesleg azt is végignézzük, hogy Belgiumban sincs mindenkinek kolbászból a kerítés. Hogy mi történik végül, azt nem írom le, nézze meg, akit érdekel. Mi párosan mentünk, de igazából csak nekem tetszett, szóval romantikus mozizásra kevésbé alkalmas…


Nem tudtam a filmet nem úgy nézni, hogy a botrányos vezetői viselkedés ne homályosítsa el a látásomat. Annyira reálisnak találtam, ahogy az üzemvezető nem vállalja fel a kemény döntést és annak kommunikációját, helyette letolja magáról a felelősséget. Mindeközben másokra mutogat, legyenek azok külső körülmények vagy a saját kollégáinak döntése. Bár minden bizonnyal ott szerepel a recepción kifüggesztett vállalati értékek között, hogy a cég legfontosabb értéke az ember, a mindennapi cinikus gyakorlatban magasról tesznek rá. A végkifejletben pedig a főnök a többoldalú nyomás hatására angolnaszerű mozgásba fog, egy még gyengébb láncszem felé próbálva továbbitani az áldozati szerepet.

Lehet azt állítani, hogy az üzleti világ vagy a multicégek kultúrája elkerülhetetlenül megköveteli a vezetőktől a keménységet, a folyamatos hatékonyságjavítást, a profit és a tulajdonosi érdekek mindenek felettinek tekintését, a temérdek ellenkező érdek között politizáló lavírozást. Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy igenis vannak olyan vezetők, akik rendelkeznek gerincoszloppal, vannak elveik, amik mellett kitartanak. Az általuk vezetett szervezeteknél nem mennek bele ilyen etikailag kétséges, bár jogszerű gyakorlatokba. Ha a vállalat belekényszerítené őket egy efféle helyzetbe, akkor pedig puhatestűvé alakulás helyett megvan bennük a bátorság ahhoz, hogy felálljanak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése