2014. október 22., szerda

Megéri jónak lenni? Bizony meg.

Újra könyvajánló a Tudatos Vezetés blogon. Két számomra fontos és nagyra becsült hazai szerző ismét közös munkára vállalkozott. Október 15-én mutatták be Dr. Bőgel György és Dr. Tomka János Megéri jónak lenni? című kötetét. A mű szerves folytatása a négy évvel ezelőtt megjelent Vezetés egykor és most című könyvüknek, melyben izgalmasan fonódnak össze a bibliai történetek a modern vezetéstudományi ismeretekkel. Az új könyv hasonló módon, modern és klasszikus esettanulmányokkal segít a vezetőknek az eléjük kerülő etikai problémák megoldására felkészülni.


"A bibliai történetek és mai esettanulmányok olyan témákat vizsgálnak, mint a vezetői döntések és következményei, a vezetői felelősség, a hatalommal való visszaélés, a vezetői viselkedés miatt eluralkodó félelem, a jövőbeli haszon érdekében elviselhető áldozat kérdése, a segítségnyújtás problémája, stb." "Az egyszerűnek látszó helyzetekről is kiderülhet, hogy nem lehet könnyen határvonalat vonni bennük jó és rossz között. A vezetői döntéseknek rendszerint több érintettje van, és ami jó az egyiknek, rossz lehet a másiknak." - tudhatjuk meg a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó ismertetőjéből.
A legutóbbi gazdasági világválság egyértelműen megmutatta, mi történik, ha a vezetők az etikai mércéjüket a hátuk mögé hajítják, és kizárólag a saját pecsenyéjüket sütögetik. Az erkölcsös, etikus viselkedésről sok szó esik, de nagyjából abban a kontextusban, hogy valaki más etikátlan. Ideje a saját házunk táján söprögetni, mélyebben belegondolni vezetői döntéseink, felelősségünk, hatalmi pozíciónk következményeibe. Nincs kétségem afelől, hogy ez a kötet segíteni fogja az olvasót az önreflexióban.

(Ahogy elnézem, ma még a nagy könyvesboltokban nem volt elérhető, itt viszont már kapható: Pedellus Tankönyvbolt, 1143 Budapest, Szobránc u. 6–8.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.