A fejünkben se mindegy, miből főzünk

Azt hiszem, nem sokan vitatkoznának azon, hogy egy jó bográcsgulyásnál egyáltalán nem mindegy, milyen alapanyagokból főzöd. Lehetsz akármilyen gumiabroncs-csillagos séf, vagy tiszteletet parancsoló kiterjedésű, és az üstök világában emberöltőnyi tapasztalatot felhalmozó szakács néni, avas szalonnából, egy hete az ábécé hűtőpultjában szomorúan árválkodó mócsingos gulyáshúsból, vagy a tárolás során megfagyott krumpliból nem fogsz tudni értékelhető ebédet varázsolni.

Mi mindent kaptam a TEDxEgertől?

Bár már sok éve nézegetek TED videókat, még csak most szombaton estem át a TED-tűzkeresztségen. Ez persze nem volt véletlen, valahogy eddig nem szántam rá magam, hogy egy egész délutánon keresztül előadásokat hallgassak, még akkor sem, ha több hazai rendezésű esemény szervezői és előadói között jó pár régi ismerősöm, kollégám is feltűnt már. Az előadásokkal ugyanis nem mondhatnám, hogy felhőtlen lenne a viszonyom. Életem során az előadásokon töltött nem kevés időm 95%-ában halálra untam magam. Oktatási felhasználásukban egyáltalán nem hiszek, legalábbis úgy semmiképp, ahogy azt jellemzően alkalmazzák, de azt aláírom, hogy az előadások két dologra nagyszerű lehetőséget nyújtanak: a szórakoztatásra és a figyelemfelkeltésre. Mindkettőnek előfeltétele a kiváló minőség. Amikor azonban szeptemberben felbukkant előttem az első, szülővárosomban szervezendő TEDx reklámja, amit ráadásul abban a korábbi nevén Vörös Csillag moziban tartanak, ahol gyerekkoromban szájtátva néztem Bud Spencer és Terence Hill pofozkodásait, egyáltalán nem tudtam ellenállni a csábításnak, és őszintén szólva nem is akartam.

Kritizálás helyett inkább gondolkodj kritikusan

Ugyanis annak több értelme van. A kritizálás leggyakrabban arról szól, hogy valaki más tevékenységének eredményében találunk kifogásolni valót, elsősorban a saját nézőpontunkból, saját tapasztalataink, meggyőződéseink, hiedelemrendszerünk, tudásunk és látókörünk alapján. A kritizálás tehát mindezeknek köszönhetően egyrészt meglehetősen gyenge alapokon áll, másrészt igen ritkán tartalmaz jól megvalósítható, kontextusba illő alternatív megoldási javaslatot. A klasszikus mondást idézve: fikázni könnyű, alkotni nehéz. A kritizálás egyáltalán nem azonos a kritikus gondolkodással, ami pedig a McKinsey Global Institute tanulmánya szerint 2030-ra az úgynevezett “higher cognitive skillset” egyik fontos és elvárt eleme lesz a fokozatosan növekvő mértékben automatizált munkahelyek részéről. Az OECD PISA felmérések az utóbbi időben a problémamegoldási és a kritikus gondolkodási képességeket is vizsgálják a közoktatásban résztvevő tanulók körében, és sajnos az a helyzet, hogy a hazai diákok finoman fogalmazva nincsenek az élmezőnyben. Az iskolarendszertől tehát nem sokat várhatunk e téren. Az osztályozással viszont sikerül nagyszerűen beégetni a másokról való felülről ítélkezés kultúráját…

Mégis megéri széllel szemben kisdolgozni

Homo sapiens non urinat in ventum - hirdeti a kőbe vésett latin felirat egy korábban börtönként üzemelő amszterdami bevásárlóközpont oszlopos bejáratán, melynek építtetője valószínűleg humoránál volt. Ez valami olyasmit jelent magyarul, hogy az ember nem vizel széllel szemben. Van ebben igazság, legalábbis szó szerint, de átvitt értelemben már nem ennyire egyértelmű a helyzet.

Azért jó utazni, mert mindig talál az ember valami inspirálót. Múlt héten Amszterdamban jártunk, ahol a szokásos turistakör látnivalóin kívül három érdekességet emelnék ki. Egy: valaki nem átallott Teslával taxizni. Kettő: a Schiphol reptéren szobabiciklizés segítségével töltheted fel a mobilodat. Három: hogyan állt egy cégalapító fia, Henry Pierre Heineken a vezetéshez egy igazán viharos történelmi időszakban (1917-től 1940-ig ő irányította a céget, és 1951-ig még részese volt a menedzsmentnek).

Minden vezetőnek blogot kellene írnia!

Itt és most ez eléggé úgy hangzik, mintha húsz éve, a bunkofonok hajnalán valaki benyögte volna, hogy eljön még az idő, amikor több mobiltelefon előfizetés lesz az országban mint nép. Az újszülötteket és az elfekvőn vegetálókat is beleszámítva. Konkrétan azt a reakciót váltotta volna ki, hogy ennek elment az esze. Minek kéne annyi embernek mobiltelefon? Értem én, hogy a nagy menedzsereknek meg az újgazdagoknak kell, de egy gyereknek, vagy annak, aki egész nap a munkahelyén tartózkodik, utána meg főleg otthon, annak minek? Aztán mégis így alakult a dolog. Sok minden, ami 5-10-20 éve még bizarrnak tűnt, mára természetessé vált.

Claire Diaz-Ortiz, a Twitter egyik menedzsere tegnapi LinkedIn bejegyzésében három okot sorol fel arra, hogy miért kellene minden vezetőnek blogolnia. Micsoda marhaság, gondolod rögtön. Kinek van ilyen úri huncutságokra ideje? Hát annak, aki látja értelmét. Íme Diaz-Ortiz indoklása: