A csapatépítő nem békítő show!

Nemrég részt vettem egy szakmai rendezvényen, ahol egy tapasztalt, önkritikus, nagyvállalati HR igazgató osztotta meg őszintén saját, traumaként megélt kudarcélményét, amit még viszonylag kezdő vezetőként élt át. Az élmény olyan erős hatással volt rá annak idején, hogy elbizonytalanodott benne: egyáltalán jó ötlet-e vezetőként folytatni a pályafutását. Semmi baj nem volt egyébként a kvalitásaival, ezt az élet is bizonyította később, és az önreflexiója is erre engedett következtetni. Egyszerűen csak annyi történt, hogy bedőlt egy olyan, átgondolatlan és szakszerűtlen gyakorlatnak, ami abszolút elterjedt volt a HR és a képzési szolgáltatások világában.

Az igazi csapatmunka legális drog

Önmagában az, hogy többen vagytok egy csoportban, osztályon vagy vezetői teamben, és mindenki szépen csinálja a maga feladatát, nem jelent igazi csapatmunkát. Akkor sem, ha elvben értik az emberek, hogy egy hajóban eveztek, és a nap végén hatással lesz a terület vagy a szervezet eredményeire, amit ténykednek. Igazi csapatmunkáról akkor beszélhetünk, ha van olyan közös cél, amire mindenki feliratkozik, hozzáteszi a saját, egyedi erősségeit, a tagok őszintén elismerik társaik jó teljesítményét, de bátran szóvá teszik azokat az észrevételeiket, amivel jobbá lehetne tenni az egyéni vagy a közös produktumot (vigyázat, nem minősítéseket közölnek, hanem érdemi javaslatokat tesznek). Továbbá mernek egymás felé elköteleződni, a vállalásaikat le is szállítják, ha pedig valaki mégse így tenne, akkor emlékeztetik az eltérésre. De nem azért, hogy tetemre hívják, hanem azért, hogy mielőbb megoldás és teljesítés legyen belőle, a jövőben pedig nagyobb eséllyel elkerüljék a hasonló problémákat. Akinek adódott már lehetősége igazi csapatmunkában részt venni, az újra és újra csillapíthatatlan vágyat érez rá. Egyrészt azért, mert szuper flow élmény, másrészt azért, mert lényegesen komolyabb dolgokat lehet közös erővel elérni, mint amire az ember magában képes lenne.

Csapatjátékosokkal vagy seggfejekkel dolgozol?

Felszabadító érzés, amikor kiderül, hogy nem csak mi kombináljuk a szókimondó stílust a vezetőfejlesztéssel, hanem olyan nagypályás játékosok is, mint Patrick Lencioni. Még akkor is, ha a seggfej kifejezést nem a modelljének leírásakor alkalmazza, hanem Az ideális csapatjátékos című, 2016-ban publikált könyvében lévő tanmese egyik szereplőjének szájába adja, ráadásul rendszeres szófordulatként. A képzeletbeli építőipari cégnél ugyanis masszív seggfejmentesítő kampányba fogtak, hogy minél több ideális csapatjátékost tudjanak felvonultatni fennállásuk két legnagyobb, ráadásul egyszerre megnyert projektjéhez.

Tényleg kidobott pénz a csapatépítés?

Egy felettébb érdekes írás jelent meg szeptember elején a Harvard Business Review  honlapján, Carlos Valdes-Dapena “tollából”, aki közel két évtizedet töltött a Masterfoods-nál, mint szervezetfejlesztési vezető (Köszi, Koltányi Gergő a megosztást!). Már a cím is elég provokatív: Stop Wasting Money on Team Building. Indításként rögtön feldob néhány tipikus példát, amitől azt várják a cégek, hogy munkatársaik vagy vezetőik a mindennapi daráló során jobban együttműködjenek: bowling estek, közös brillírozás/bénázás a kötélpályán, felső vezetők körében szervezett harmónia-kialakítás szimfonikus zenekarral, sőt, londoni luxushotelben tartott Maori haka tánctanulás értékesítési és marketing vezetők számára. Ahogy sejthető, mindezeknek viszonylag kis hatása volt a közös munkahelyi boldogulásra, hogy finoman fogalmazzunk.