Az önuralom jelentősége, és néhány támogató stratégia

Valószínűleg mindnyájunknak vannak olyan dolgaink, amikről tudjuk, hogy csinálnunk kéne, de nem tesszük, illetve nem kéne csinálnunk, mégis úgy cselekszünk. Mindaddig, amíg ezekből nem tudunk automatikusan működő szokásokat faragni, meglehetősen nagy önuralom/önkontroll/akaraterő szükséges hozzájuk. Illetve lenne szükséges, ha erőt vennénk magunkon. Csak hát a vágyak, az érzések, a sóvárgás, vagy épp a lustaság lavinája olyan intenzitással tör ránk, amivel a prefrontális lebenykénk racionalitása műanyag hólapátjával esélytelenül próbál megküzdeni. Akaraterőnk napi rendelkezésre álló mennyisége ráadásul, ugyanúgy mint a fizikai és szellemi energiánk, véges, így aztán a napon belül előrehaladva egyre kisebb a valószínűsége az önkontroll gyakorlásának, különösen ha sokan szívták aznap a vérünket.

A kognitív önuralom a tudatos vezetés alapvető eszköze

Akinek nincs kedve tanulni a vezetésről, könnyen meg tudja ideologizálni ösztönös viselkedését. Hiszen önmagát adja, őszinte, tehát hiteles. A tanulási folyamatnak bizony ez legfeljebb az eleje: még azt se tudja, mit nem tud (unconsciuos incompetence). Ha aztán párszor lefejeli a betonfalat, vagy esetleg néhány visszajelzés elgondolkodtatja, akkor elkezdhet tudatában lenni a képességek hiányának (conscious incompetence). Jó esetben belátja a változtatás szükségességét és elkezd odafigyelni néhány dologra, ami ugyan nem természetes még, de ha koncentrál, akkor megy (conscious competence). A lányom például a nyáron tanult meg biciklizni pótkerék nélkül. Ebben a fázisban folyamatosan kommentálta, ahogy egyensúlyoz. Végül, ha kellő mennyiséget gyakorolt az illető, eljut abba a fázisba, hogy külön koncentrálás nélkül is az új képesség birtokában cselekszik (unconscious competence).