2016. december 15., csütörtök

Idén is rendezz év!*

A kakas éve lesz 2017, akármit is jelentsen ez
Nem először hívom fel a Tudatos Vezetés blog olvasóinak figyelmét december magasságában az Évrendező munkafüzet kitöltésére, azaz idei évük értékelésére és a következő esztendő megtervezésére. Jómagam 2013/2014 óta használom ezt a cuccot, és sok fontos eredményt értem el azóta a segítségével. Néhányról be is számoltam korábbi blogbejegyzésekben


Azt kell mondjam, hogy a 2016-os év megtervezése és az elképzelés megvalósítása is szolgált számomra tanulságokkal. A tavalyihoz képest nem kevéssel, harmadával ambiciózusabb üzleti célkitűzést 97%-ra sikerült hozni, amivel kifejezetten elégedett lehetek. Elkészült továbbá a Act2Manage app 2.0 verziója, és igen szép referencialistánk épült fel az idén olyan bátor vállalatokból, akik mertek egy eddig példa nélkül álló innovatív eszközt bevetni a vezetőfejlesztésben. A konkrétan megfogalmazott magánéleti céljaim gyakorlatilag mindegyike teljesült. Nincs itt semmi látnivaló, kérem, egyszerűen csak leírtam őket és tartottam rajtuk a fókuszt.

Annak ellenére, hogy az üzleti teljesítmény az elvárásoknak megfelelően alakult, volt olyan üzletfejlesztés terület, ahol túlbecsültem a lehetőségeket, nem mértem fel kellőképpen az értékesítési ciklus hosszát. Kiderült, hogy egyes új termékvonalak/piacok esetében éven túli építkezésben reális gondolkodni. Ebből a tapasztalatból tehát megtanultam, hogy az idealista álmodozás és az éves tervezés bizony jelentősen különbözik egymástól. A jövő évemet már ebből a szempontból is reálisabban fogom összerakni. Egyébként meg a sorsot vagy a szerencsét is illik tisztelni: rúgtunk egy bődületes kapufát a nyáron, amiről ha befelé pattant volna a labda, akkor az idealista álmodozás is igazolást nyert volna. De ahogy apám mondta annak idején (aki nem szépirodalmár volt, hanem ábrázoló geometria tudor a matek tanszéken): “ha a kutya nem szart volna, kipukkadt volna”.

A harmadik tanulság, hogy a tervezés nem jelent gúzsba kötést: a harmadik e-könyvem megírása és közzététele nem szerepelt a 2016-os célok között, mégis megvalósult. Ugyancsak eredeti szándékomtól függetlenül alakult úgy, hogy nőtt körénk egy csapat, amiben komoly fantáziát látok. És amire végképp nem számítottam: több mint 15 évnyi, szerteágazó önismereti munka után az utóbbi hónapokban, kollégáimnak és szupervíziós támogatómnak köszönhetően ismét sikerült értékes, új hozadékokra szert tenni, amiket a jövő év tervezése során feltétlenül fel szeretnék használni.

Az aktuális Évrendező munkafüzet innen tölthető le, használjátok egészséggel, legyetek tudatosabbak!

*Pun intended.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.