2014. november 24., hétfő

Könyörgöm: segítsetek nekik rátalálni arra, amiben tehetségesek!

Talán abban nincs közöttünk vita, hogy nagyobb hatásfokkal lehet megtanítani a kismókust fára mászni, mint az elefántbébit. Azzal is jobban jár mindenki, ha nem balett-táncost próbálunk faragni abból a mackóalkatú fiatalemberből, aki viszont mindkét vállán becipel egy-egy cementes zsákot az építkezésre. Bár ezek a példák túlzásnak tűnhetnek, sajnos leginkább a véletlennek köszönhető, ha valaki a helyére kerül, és a tehetségének megfelelő pályát választ. Pedig, ha rátalálsz a neked való területre, soha többé nem lesz teher számodra a munka.


Többekhez hasonlóan, nagykorúvá válásom előtt én is 12 éven keresztül jártam iskolába. Két dologban egészen biztosan nem kaptam segítséget: az egyik, hogy miféle szakma vagy tudomány érdekelne engem, a másik, hogy mi a fenében lennék én jó, ügyes, urambocsá' tehetséges. A következő egy-másfél évtized a tanulmányi és a munkahelyi sikerektől függetlenül egy totálisan véletlenszerű kóválygás volt a részemről. Úgy kerültem az angol szakra, hogy előzőleg a gépészmérnöki karon kiderült, hogy az ottani nyelvből egy büdös szót se értek, és valamivel agyon kellett ütni az időt, ha már elmenekültem onnan. Mivel az angol aztán jobban ment, felvételiztem belőle. Szüleim egyébként, akik pedagógusok voltak egész életükben, egyetlen pályát nem javasoltak számomra: a tanárit…

Első munkahelyem is a véletlennek volt köszönhető. Se az üzleti életről nem volt fogalmam, se a személyzeti tanácsadásról nem hallottam azelőtt. Viszont beszéltem angolul, hajlandó voltam gyorsan tanulni, és sokat dolgozni. Pár évvel később céget alapítottunk az egyik kollégámmal, pedig korábban sose terveztem, hogy vállalkozóvá váljak. Az is szépen fejlődött, annak ellenére, hogy még mindig nem az erősségeimre építve tevékenykedtem. Továbbra sem volt fogalmam ugyanis arról, hogy miben lennék én tehetséges. Azt már addigra megtanultam viszont, hogy mit kell vagy kellene tenni a cég eredményessége érdekében, és azt is éreztem, hogy mit nem csinálok ebből szívesen. A tehetség és a jövedelemtermelő képesség között nincs egyenlőségjel.

Szóval se az iskola, se a munka világa nem adott nekem arra való iránymutatást, hogy erősségeim alapján miben kéne utaznom. Pedig szerintem az alap- és középfokú oktatásnak pont ez lenne az értelme. Iskolai angoltanáraim egyébként biztos nem hinnék el, hogy képzettségemet tekintve kollégájukká váltam, nyelvtan- és irodalomtanáraim pedig garantáltan perdültek egyet a sírjukban minden egyes könyvem és e-könyvem megjelenése napján.

Bőven elmúltam harminc éves, amikor derengeni kezdett, hogy milyen dolgok mennek nekem jól. Persze az is feltűnt, hogy ezek közben érzem igazán jól is magam, ilyenkor élem át a flow élményt. Képes vagyok arra, hogy sok információból kiszűrjem a lényeget, és ezt másoknak érthető módon tolmácsoljam. Tehetem ezt papírra vetve (íráskészség, tartalomfejlesztés), és szóban is, méghozzá úgy, hogy a hallgatóim általában nem vágnak eret magukon unalmukban (tanítás). Az emberek valahogy bíznak bennem, szívesen megosztják velem a dilemmáikat, és hajlandóak közösen tanulni (egyéni fejlesztő munka). Emellett elő tudok állni ötletekkel, és azokat meg is tudom valósítani, legyen szó képzési programok felépítéséről, könyvírásról, vicces videókészítésről, online eszközökről, vagy tudományos igényességre törekvő üzleti kutatási kezdeményezésekről.

Emlékeim szerint tanulmányaim 15 éve során nem kaptam arra vonatkozó visszajelzést, hogy az én erősségem az írás, a tanítás, a másokra való odafigyelés és a kreativitás lenne (sőt, még most is kicsit pironkodva jelentem ezt ki). Ez óriási veszteség. Mennyivel előrébb lennék most, ha egy évtizeddel korábban indultam volna el a számomra testhezálló úton!

Könyörgök hozzátok, szülőtársak, tanárok, vezetők! Segítsetek a gyerekeknek és a felnőtteknek, hogy rátaláljanak arra a néhány dologra, amiben tehetségesek! Boldogabbak és sikeresebbek lesznek az életben, ha ezeknek megfelelően irányítják a tanulásukat, pályaválasztásukat, vagy akár karriermódosításukat.

4 megjegyzés:

  1. Tisztelt Cservenyák Tamás!
    Régóta olvasom a blogot és ezúton is szeretném megköszönni az eddigi történeteket, beszámolókat, útmutatásokat, tanácsokat. A mai bejegyzés témája engem is foglalkoztat egy ideje. Bátorkodom feltenni a kérdést: Hogyan? "...amikor derengeni kezdett, hogy milyen dolgok mennek nekem jól... " Mit takar ez pontosan? Hogyan találtad meg erősségeidet, hogyan találtad meg ezeket a területeket? Hogyan tudsz, hogy fogsz segíteni ebben a saját gyerekeidnek? Tudnál erről kicsit bővebben írni, akár egy újabb bejegyzés, akár egy válasz formájában? Előre is köszönöm.
    üdv, Levi

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, Levi, a visszajelzést is és a cikk ötletet!

    Oké, gondolkodom rajta, és ha összeáll a kép, megírom.

    VálaszTörlés
  3. En is ezt tapasztaltam ugy a sajat boromon, mint a mai gimnazistakon. Tudjak is meg nem is, lehetoseguk is van meg nem is. Legjellemzobben a bizonytalansag es az opciok sokasagabol szarmazo celtudatlansag es tehetetlenseg marad...amivel eltelnek az evek.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tamás! Ismét remek témaválasztás. Saját tapasztalatból is mondom, hogy a szülőnek óriási felelőssége van abban, hogy gyermekükkel közösen, még a korai gimnáziumi évek alatt, közösen próbálják megtalálni azok orientációját. Ne a saját, esetleg meg nem valósított álmaikat próbálják rajtuk keresztül elérni! A cél, szerintem a boldog, kiegyensúlyozott élet kell, hogy legyen, az pedig az örömmel végzett mindennapi munka nélkül elég nehezen elérhető.
    Üdv: Attila

    VálaszTörlés