2014. november 26., szerda

Túlzásba lehet-e vinni a dicséretet?

Abban valószínűleg mindnyájan egyet tudunk érteni, hogy a munkahelyek nem szenvednek dicséret-túltelítettségben. (Biztos nem véletlenül, hiszen az iskolák, sőt még a családok sem). Hiába van ingyen, a vezetők meglehetősen szűkmarkúan szórják. Így az erkölcsi elismerést a dolgozók túlnyomó többsége kénytelen nélkülözni.

A múltkor Dobay doktor úrral elmerengtünk azon, hogy vajon devalválódik-e a dicséret attól, hogy sok van belőle. Egész pontosan az történt, hogy megfogalmaztam egy ilyen tartalmú kijelentést, melynek igazságát tanult kollégám bátorkodta megkérdőjelezni. Mennyire vagyok én abban biztos, hogy maga a mennyiség devalválja? Nem valami más van a háttérben?


Nézzük, mi csökkenti inkább a jó szó értékét a mennyiséggel szemben:
  • Nem történt olyan teljesítmény vagy viselkedés, ami miatt igazán megérdemelnek érezhetnénk az elismerést.
  • Túl általános a dicséret: nem tudjuk, hogy pontosan miben vagy mivel alkottunk elismerésre méltót.
  • Más is ugyanazt a sablon pozitív visszajelzést kapja mint mi, függetlenül a teljesítménybeli különbségtől.
  • Úgy érezzük, hogy a dicsérő személyt nem igazán érdekli a dolog, vagy nem tűnik őszintének a visszajelzést.
  • Az elismerő szavakat követi egy mellékmondat, ami úgy kezdődik, hogy "de…"

Nem annak köszönhető tehát az értékvesztés, hogy túl sok a dicséret, hanem abból adódik, hogy az adott mennyiség egy része indokolatlan, vagy a kivitelezés selejtes.

És jött a megvilágosodás:  az eszünk se devalválódik attól, hogy szerencsés esetben egyre több van belőle… :-)

Ezúton szeretném megdicsérni e kiváló kollégát azért, hogy vette a fáradságot, hogy kérdésével elgondolkodtasson, melynek eredményeképp egy gyenge lábakon álló meggyőződésemet sikerült revideálnom. (Már csak annyi hibát követtem el, hogy ezt a visszajelzést nem ott és akkor adtam.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése