2014. január 20., hétfő

Mások tanításának lehetősége elősegíti a személyes fejlődést

A Tudatos Vezetés blog egyik első bejegyzése közel négy évvel ezelőtt arról szólt, hogy a tanítás a tanulás egyik legjobb eszköze. Ahhoz ugyanis, hogy valakinek tudást adhassunk át, kénytelenek vagyunk alaposan megérteni és átgondolni a kérdéses ismereteket. Sőt, jó esetben azt is ki kell találnunk, hogy miként fogjuk a másik emberrel megértetni a mondandónkat vagy gyakoroltatni a fejlesztendő készségeket. Olyan mélyen foglalkozunk tehát az adott témával, hogy közben magunk is jelentős előrelépéseket tudunk tenni benne.

Pusztai kolléga küldött át egy cikket egy Washington D.C.-beli kezdeményezésről. Mark Hecker olyan iskolában tanít, ahol a fiatalkorúak börtönéből frissen szabadult, tanulásra kevéssé motivált delikvenseket igyekeznek rábírni, hogy utólérjék társaikat a tanulásban. A környéken a gyerekek 85%-a elmarad kortársaitól olvasási készségeik terén, így azt találta ki, hogy a tinédzser tanítványai közül toboroz önként jelentkezőket, akik kisiskolásokat korrepetálgatnak olvasásból és írásból. Az alsó tagozatosokkal így többet foglalkoznak, mint amennyi figyelmet egyébként kapnának, a tizenéveseket pedig tanítási felelősséggel ruházzák fel. Az önkéntesek örülnek a bizalomnak, sikerélményük van, és közben maguk is javulnak az írás-olvasás terén. Persze vannak kétkedők, akik felvonják a szemöldöküket, hogy miért pont ezek a "kis gazemberek" akarnak tanítani, de a tapasztalatok alapján mindenki csak nyer ezzel a programmal.




Egy szervezeti hierarchiában szinte mindenki bevonható a nála alsóbb szinteken dolgozók, vagy a kevesebb tapasztalattal rendelkezők képzésébe, fejlesztésébe. Egyrészt a vezetőket lehet így részben tehermentesíteni, másrészt a tanításra vállalkozók is számos készségben tudnak fejlődni, ismereteikben megerősödni. Célszerű tehát nem csak tanuló szervezeteket, hanem tanító szervezeteket létrehozni, ahol mindenkinek van mások fejlesztésére irányuló felelőssége. Persze lehet azt mondani, hogy "nálunk ez már most is így van", de attól tartok, hogy csak akkor beszélhetünk ténylegesen és széles körben működő programról, ha ez tervezetten és tudatosan működik.

4 megjegyzés:

  1. Bár nem teljesen ez a téma, de valamennyire kapcsolódik. Pont pár hete jutott eszembe, hogy ha a beosztott munkatársakkal az ember leül rendszeresen értékelni a teljesítményt, terveket, elképzeléseket, akkor miért ne lehetne ezt egy saját gyerekkel valamennyire hasonlóan megtenni?

    Arra gondoltam, hogy rendszeresen leülök a nagyobb gyermekemmel ( már 9 éves :-) ) és átnézzük, hogy mi az, amit egy adott időszakban elért és mi az, amit a következőben el szeretne érni, milyen céljai vannak. Ezek persze olyanok is lehetnek, hogy menjünk kirándulni x helyre, vagy szeretne elolvasni egy könyvet, vagy pizsama partit tartani vagy játsszunk több catan-t vagy akár olyan is, hogy szeretne többet a német nyelvvel foglalkozni vagy hasonló.

    Azon kívül, hogy ő is profitál belőle, én is jobban megismerem és tanulhatok belőle én is.

    raki

    VálaszTörlés
  2. Nekem ez tetszik! Ráadásul lásd "És nem elég akarni…" című postomat, ahhoz is kapcsolódik!

    VálaszTörlés
  3. Megpróbáltam az első lépést megtenni. "Átbeszélve" a dolgot úgy látom, hogy egyelőre erre nincs szükség, mert a napi kommunikációban mindent meg tudunk beszélni a gyerekeinkkel. Lehet, hogy évek múlva, amikor már nagyobb célok lehetnek, hasznos lehet, majd kiderül.

    raki

    VálaszTörlés
  4. valamennyire kapcsolódik:
    http://www.ted.com/talks/bruce_feiler_agile_programming_for_your_family

    raki

    VálaszTörlés