2013. június 27., csütörtök

Letészem a lantot. Nyugodjék.

Caravaggio: Lanton játszó fiú
Előzetes figyelmeztetés: ez a bejegyzés rólam szól, csak az olvassa tovább, akit érdekel.

Meglepő, hogy szitaszerű irodalmi műveltségem ellenére Arany János szavai jutottak eszembe, így a félév végén. Ahogy tavaly decemberben, most is visszatekintek, mit sikerült teljesíteni a munka világában 2013 első hat hónapjában.

Első és legfontosabb tevékenységem az volt, hogy négy csoportban, 46 vezetővel foglalkoztam Tudatos Vezetés képzések keretei között, készségfejlesztő tréningsorozattal és utánkövető coaching ülésekkel. Ismét örömmel tapasztaltam, hogy aki akar, azt tud is fejlődni vezetőként. Emellett öt felső vezetőt támogattam executive coaching folyamat során. Oktattam a KPMG Akadémia Felső Vezetői Akadémiáján és coach képzésén, a közelmúltban pedig a CEU Business School MBA hallgatóinak tartottam workshopot a Leading and Change Management tantárgy részeként.


Az üzleti jellegű tevékenységek mellett részt vettem az ICF Magyar Tagozat elnökségének munkájában, immáron harmadik éve. Elindítottunk továbbá egy új kutatást vállalati tudásmegosztás témában Dr. Obermayer-Kovács Nórával (Pannon Egyetem) és Dr. Tomka Jánossal (KPMG Akadémia). Az elemzés ősszel, az eredmények bemutatása 2014 elején várható.

Egyáltalán nem szerepelt az első félévi terveim között, mégis egy hónap alatt megszületett és kilenc év szünet után megjelent második könyvem, az Ettől lesztek jó vezetők, Béláim című elektronikus kiadvány. Tegnap egy rendezvényen kedvesen megkérdezték tőlem, hogy elment-e az eszem vajon, hogy ingyenesen tettem letölthetővé. Nem ment el, hanem azt szerettem volna, hogy minél több vezetőhöz vagy vezetőpalántához eljusson. Örömmel tapasztalom, hogy messze túljutott az üzleti világ határain. Egy hónap alatt több mint 4000 letöltést regisztrált a saját szerver és az Apple iTunes könyvesbolt együttesen.

Most pedig letészem a lantot két hónapra. Volt már erre egyszer példa, tavaly, hogy július-augusztusra nem vállaltam munkát. Amióta van blogom, azóta ettől függetlenül a cikkeket nem szüneteltettem nyáron sem. Most először fog megtörténni, hogy a blog is bezár szeptemberig. Sőt, vezetési témájú könyveket sem fogok olvasni a nyár folyamán, csakis irodalmat. Muszáj feltöltődni, és ha ezt prédikálom, példát is kell mutatni benne.

Abban is szeretnék példával elöl járni, hogy igenis el lehet jutni odáig, hogy az ember csak olyan munkát vállal, amit szeret végezni. Ebben az évben már elmondhatom, hogy itt tartok. Igaz, már a 40 felé közelítek, de jobb később, mint soha.

Minden kedves olvasómnak kívánok jó nyaralást, feltöltődést, szerelmet, Rock and Roll-t!

Apropó, Rock and Roll: aki úgy érzi, hogy szüksége van egy kis újraindításra, fogadja szeretettel ezt a kis ámátőr kreálmányt:


8 megjegyzés:

  1. Így is kell ezt! Élvezzétek a nyarat!

    AB

    VálaszTörlés
  2. Kedves Tamás! Igazán lenyűgöző, amit csinálsz. A teljesítmény és ez a megközelítés is. Ha elárulod, hogyan tud valaki ennyi "pozitív energiát" kitermelni magából (és kurzust is szervezel erről), feltétlenül beiratkozom.

    (Egy apró hiányosság: Az Újraindítás végén feltüntetted a szerzőket (saját magad), de lemaradtak a kiváló ELŐADÓK!)

    Jó nyaralást!

    VálaszTörlés
  3. Köszi Feri, majd gondolkodni fogok a képzési javaslatodon :-)

    Az előadók részben én vagyok, részben az Apple Loops, azaz a számítógép maga :-)

    VálaszTörlés
  4. Gratula a zenéhez (is)! Ha befér egy billentyűs a csapatba szólj!
    Jó pihenést!
    Marczis Miklós

    VálaszTörlés
  5. Vigyázz Miklós, mert szavadon foglak! :-)

    VálaszTörlés
  6. Jó nyaralást és feltöltődést!

    VálaszTörlés
  7. Kérdésem: ha most olyan munkát vállalsz, amit szeretsz végezni, akkor mit fogsz csinálni 5-10 év múlva?

    VálaszTörlés
  8. Remélem akkor is olyat, amit szeretek. Ami vagy ez lesz, vagy más :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.