2011. június 20., hétfő

A lét kérdései és a vezető fejlődése

„A lét ebben a világban, emberként, három lényegi összetevőből áll” – mondta Karsai Gábor TEDxDanubia 2011-es előadásában. Ezek az identitásunk (kik vagyunk), víziónk (mit gondolunk a világról), valamint cselekedeteink (mit teszünk). Ahogy elgondolkodtam a három összetevőn, szembetűnő volt számomra, hogy a vezetői fejlődés és fejlesztés sikeressége is többnyire eme tényezőkön áll vagy bukik, akár egyéni, akár csoportos formában kíséreljük meg azt.

A reklámköltségekre szokták mondani, hogy a fele kidobott pénz, csak az a probléma, hogy nem tudjuk, melyik fele. A képzési költségekkel kapcsolatban viszont van némi indikáció: az a fele kidobott pénz, amit olyan munkatársak fejlesztésére költünk, akiknek nincs igényük, motivációjuk a tanulásra. Fejlődni ugyanis mindenki csak saját maga tud, amihez persze lehet hathatós segítséget nyújtani.

A felnőttkori tanulás elősegítésének első lépése a tudatosítás. Ennek során bővíthetjük, pontosíthatjuk ismereteinket saját magunkról, identitásunkról, és a víziónk, a jövővel kapcsolatos elképzeléseink, preferenciáink és szándékaink is megfogalmazhatók. Következőként pedig rendelkezünk a cselekvés szabadságával, eldönthetjük, mit fogunk tenni a jövőképünk megvalósítása érdekében. A cselekvés során szerzett tapasztalatainkon, valamint a kapott visszajelzéseken reflektálhatunk, majd a tanulságok alapján módosíthatjuk akár a viselkedésünket, akár a célokat.


Meglepő számomra, amikor vezetőként dolgozó szakemberek elutasítják a szembenézést saját magukkal, akár a jelenükkel, akár a lehetséges jövőképükkel. Jellemzően külső kontrollosként inkább a környezeti tényezők kritizálására fordítják energiájukat, bele se fognak a tudatosításba, a cselekvésről már nem is beszélve. A fejlődés pedig saját, elemi érdekük lenne. Manapság már egyre kevesebb esély van arra, hogy hosszabb távon felszínen maradjon az ember a tegnap tudásával, készségeivel.

Ha valaki még a saját érdekét sem tudja felmérni, még egy ilyen erősen individualista kultúrában sem, mint a miénk, miként képzelhető el, hogy egyre többen magukévá tegyék Karsai Gábor előadásának egy másik fő gondolatát, az „önmagán túlmutató érdek” képviseletét. Pedig a vezetők kellene, hogy véleményformálóként felkarolják azokat a kezdeményezéseket a környezetükben, amelyekkel másokat támogathatnak, segíthetnek.

1 megjegyzés:

  1. Filozófikus, de van egy fő magja, ami sajnos nagyon igaz: :-)
    "...kidobott pénz, amit olyan munkatársak fejlesztésére költünk, akiknek nincs igényük, motivációjuk a tanulásra."

    Vezetőkre, pláne...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.