Kevesebb dumával, fogyasztással és perfekcionizmussal előrébb jutnánk

Mindig is tetszett, amikor valaki szószaporítás helyett lényegretörő módon prezentál fontos, de legalábbis töprengésre érdemes gondolatokat. Így vetemedtem magam is menedzsment haikuk írására pár éve. Az egyik kedvencem a grafikus Liz Fosslien, aki tök egyszerű rajzokkal fejez ki figyelemreméltó tanulságokat az életvezetéssel kapcsolatban. A minap valami hasonlóba botlottam bele PJ Milani révén, aki középiskolai művészettanár Texasból, és az elmúlt két évben ő is nekiállt elgondolkodtató üzeneteket vizualizálni. Három csúszkát rajzolva hívta fel a figyelmet arra, hogy miből kéne kevesebbet és miből többet csinálnunk.

Az első, hogy kevesebbet kéne dumálni és többet cselekedni. Ez speciel zene a füleimnek, tekintve, hogy a Gallup Clifton Strengths adottságok közül nekem a Top 5-be tartozik az Activator/Kezdeményező. Nekem baromi fontos, hogy kezdjünk valamit azzal az információval, amit kapunk, ráadásul minél hamarabb. De ez bárki másnak is az érdekét szolgálja, ha teljesítményt akar leadni, vagy el szeretne érni valamit. A közösségi média termékeny, állandó táptalajként szolgál ahhoz, hogy az emberek tetszőleges problémákon pampogjanak, más emberek ügyes-bajos dolgain csámcsogjanak, vagy azt taglalják, hogy kinek mit kéne másképp vagy jobban csinálni. Százszor többet érne velük a világ, ha ehelyett akármit is, de cselekednének. A meddő okoskodással nemhogy a padlás van tele, hanem a világ összes pajtája, silója, sőt logisztikai központja.

A második csúszkán az szerepel, hogy kevesebb fogyasztás és több alkotás előnyösebb lenne, akár az egyén szintjére gondolunk, akár a közösségére, akár az egész bolygóéra. Gondolhatunk itt a pazarló termékfogyasztásra és a temérdek tartalomfogyasztásra egyaránt. A KSH legutóbbi időmérlege szerint a hazai lakosság egyharmada este 7-kor a tévé előtt ül, ami 9 órára felmegy 50-60%-ra. Ugyanebben a felmérésben az átlagos tévénézési idő naponta 2.5 óra, amin azóta nemigen csökkentett a Netflix és társainak elterjedése a piacon. Ehhez jön még (2020-as KSH adat) az internetezés telefonon vagy számítógépen, ami a 16-74 év közötti lakosság 70%-ánál 1-4 óra (40%-a 1-2 óra, 30%-a 3-4 óra). Ha azt nézzük, hogy az ébrenléti időnk mondjuk 16 óra, akkor ebből 3.5 és 6.5 óra között szór az átlagember képernyős tartalomfogyasztása. Ennek ha csak a harmadát, azaz napi 1-2 órát alkotómunkára, önfejlesztésre vagy akár egymásra szánnánk, éves szinten több száz órát tudnánk fejenként hozzáadni az értékteremtéshez.

A harmadik kis ábra arról szól, hogy kevésbé kéne egyből a tökéleteset elvárni magunktól, és akkor sokkal többre jutnánk. Eléggé félrevezető, amikor világszintű profikat látunk a médiában, és hozzájuk hasonlítgatjuk magunkat. Csak azt felejtjük el, hogy jelenlegi profizmusuk mögött a kiemelkedő adottságaikon túl egy vagy akár több évtized próbálkozás, bénázás, gyakorlás, önfejlesztés, kudarc-siker váltakozás, tapasztalat, érés, irányváltás stb. húzódik meg. Arról nem is beszélve (lásd Kahnemann), hogy a nagy sikerhez általában egy kicsit több tehetség és sokkal több szerencse szükségeltetik, mint a közepes sikerhez. Hozzájuk hasonlítva magunkat, inkább bele se kezdünk. Vagy azért, mert nem merünk mások elé kiállni a produktumunkkal, nehogy beégjünk vele. Szerintem sokkal égőbb az, ha meg se próbáljuk, ahhoz viszonyítva, hogy megpróbáltuk, és elsőre nem lett tökéletes a dolog. Azok fognak a kiemelkedő színvonal közelébe jutni, akik nem restek lépésről lépésre dolgozni a minőségen. Ráadásul a körülményeken is rengeteg múlik. Nekem például az első e-könyvem messze lekörözte az összes többit. A második és a harmadik helyen álló könyvek a harmadát se érték el a letöltések mennyiségében. De ez nem azért van, mert az első annyival jobb lett volna, hanem azért, mert közben változtak a közösség média algoritmusai, és az organikus elérések aránya jelentősen csökkent. Így a disztribúciós lehetőségek beszűkültek. Nekem tetszik az MVP, mint fogalom (minimum viable product). Amikor már valamennyire vállalható a produktumunk, érdemes megmutatni másoknak. Aztán lehet rajta dolgozni a belső érzések és a külső reakciók alapján, hogy egyre jobb legyen.

A közeljövőben mi is előállunk egy számunkra új eszközzel a gondolatvilágunk megosztásához. Benne van a pakliban, hogy az első néhány dózis nem lesz olyan jól eltalálva, mint mondjuk a tizedik, a huszadik vagy az ötvenedik. De semmi baj, egyre jobb lesz, ahogy gyakorlatot szerzünk, meghallgatjuk mások reakcióit, és újabb ötleteink támadnak. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy higgyünk PJ Melaninak, és cselekedjünk, alkossunk többet, valamint fogadjuk el, hogy a tökéletesség felé leginkább csak törekedni tudunk.

Iratkozz fel most a Tudatos Vezetés YouTube csatornára, hogy értesülj az ingyenes hangoskönyv megjelenésekről! Kattints ide: https://www.youtube.com/@TudatosVezetes

• • •

Ha cégvezetőként vagy HR vezetőként szívesen beszélgetnél arról, hogy miként folytathatná egy képzett és tapasztalt menedzseri csapat a vezetői tanulást a viselkedéstudomány és az idegtudomány alapjaira építve (viselkedésváltozás tervezése, elkötelezettség fokozása, hatékonyabb befolyásolás és változásmenedzsment), vagy esetleg szükségét látnád a vezetői csapatotok kohéziójának erősítését, többek között az erősség-alapú munkamegosztás segítségével, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot a cservenyak.tamas@menedzsmentor.com címen!