Szembe jött velem egy idézet a közösségi médiában, ami elgondolkodtatott. Először leginkább szülőként, mert akként szólított meg. Óvatos vagyok mostanában az idézetekkel, mióta Petőfi Sándortól olvashatunk internethasználati tanácsokat, ezért rögtön rá is kerestem, hogy tényleg mondott-e Bruce Lee valaha olyat, hogy "Instead of buying your children all the things you never had, you should teach them all the things you were never taught.” Magyarul valami olyasmit tesz, hogy “Ahelyett, hogy megvennéd a gyerekeidnek mindazt, ami te sose kaptál meg, tanítsd őket arra, amit neked sose tanítottak.” Sajnos nem nagyon található arra vonatkozó hiteles bizonyíték vagy hivatkozás, hogy Bruce Lee-től származna, de ettől még értelmes gondolat. Arra jutottam tehát, hogy pont jó lesz a 999. blogbejegyzés témájának.
Kezdjük tehát azzal, hogy két gyermek apukájaként napok óta foglalkoztat engem az a kérdés, hogy vajon mennyire teljesítek én ebben jól, ha már alapjában véve egyetértek az üzenettel. Önkritikusan tekintve a dologra, nem remekeltem benne az elmúlt 15-17 évben. Mivel pont nem vagyok se gyakorlatias, se igazi fiús hobbikat űző ember, se barkácsolni, se horgászni, se szerelni, se különféle sportokat űzni nem tanítottam meg a fiamat, leszámítva a biciklizést. Még szerencse, hogy ő alapból igen gyakorlatias, a horgászást megtanulta a barátaitól és az öreg halászoktól a magyar tengeren, sportban pedig olyan jó adottságokkal bír, hogy nem szorult rá a tanításomra. A lányom pedig, aki épp olyan dolgokban rendelkezik talentumokkal több területen is, mint én, kamaszként már kevésbé mutatott nyitottságot az én gondolatvilágomra, kivéve azokat az eseteket, amikor kifejezetten ő kérdezgetett valamiről, mert olyankor intenzíven figyelt. Miképp Robi kollégám szokta mondani, kamaszkorban a gyerekek szemében otthon szép lehetsz, de okos nem. Amikor még kicsik voltak leginkább Szilvi játszott velük és tanította meg őket számos különféle játékra, mert tőlem igen távol áll a játékosság. Nem túl masszív alapokról indultam, tehát…
Az utóbbi időben szerencsére egyre többet kérdezgetnek a gyerekek a világ dolgairól, közéleti és üzleti kérdésekről, karrierről. Azt már megtanultam, the hard way, hogy a szokásos “Mi volt az iskolában/edzésen/buliban?” típusú kezdés csak arra jó, hogy érzelmi orrommal leradírozzam a betonjárdáról a képzeletbeli ugróiskolát, így próbálom ezt elkerülni. Helyette viszont, ha valamit akarnak nekem mondani, vagy kérdésük adódik, akkor félreteszem amit épp csinálok, vagy mondom, hogy egy pillanat, befejezem a mondatot és odafigyelek. Ilyenkor adódik lehetőség egyrészt tájékozódni arról, hogy mi van velük, illetve “at the moment of need” informálni őket, esetleg tanítani valamit, vagy a tanulásukat segíteni. Arra is rájöttek már, hogy “hol találós” vagy kitalálós felvetésekkel is érdemes hozzám fordulni. Néha pedig egy-egy mélyebb beszélgetésben vagy akár konfliktushelyzetben tudok értékrendi kérdésekben irányt mutatni (amivel nem feltétlenül értenek egyet vagy fogadják el), meg persze leginkább akkor, amikor demonstrálom az orruk előtt élesben a dolgot. Ilyenre is dobott néhány lehetőséget az élet a közelmúltban, és igen erős hatása volt (pl. asszertivitás, érdekérvényesítés, tárgyalástechnika, kiállás mellettük stb.). Mostanában tehát ezen keretek között próbálok nekik tanítani dolgokat, de ahogy korábban már írtam, annyira nem érzem, hogy kihúzhatnám magam e téren az elmúlt másfél évtizedben nyújtott teljesítményem miatt.
Vezetői szerepben is különösen fontos, hogy segíteni tudjunk a munkatársaknak a fejlődésben. Erre számos lehetőség kínálkozik, de a cikket inspiráló idézet miatt most maradnék a “tanításnál”, vagy a tanulás segítésénél. Itt is az első dolog, hogy érdemes észrevenni azokat a szituációkat, amikor a legnagyobb a nyitottság a tanulásra, és ez általában az éles szituáció, amikor szüksége van a kollégának némi inputra a feladat elvégzéséhez, egy helyzet kezeléséhez, vagy egy komolyabb felelősség felvállalásához. Már önmagában az, hogy meg tudja velünk beszélni, amit csinálni tervez, vagy az, hogy közösen gondolkodunk vele a dilemmákon, sokat segít. A konkrét cselekvések utáni megerősítések, de általában a másik emberbe vetett bizalom és hit kifejezése is rendkívül hasznos. Amikor tapasztalatokat osztunk meg, vagy konkrét tudást, know-how-t adunk át, az fel tudja gyorsítani a tanulási folyamatot, és csökkenti a fejre állások számát. Persze értem, hogy annak is van értéke, ha az ember a saját kárán tanulja meg mindazt, ami nem működik, de adott esetben ezt azért gazdaságosabb elkerülni. Szuper érzés látni, miután felkészítettük a munkatársunkat egy feladatra, hogy aztán ő azt sikerrel abszolválja, sőt, akár némi tapasztalatszerzés után még sokkal jobban is képes megoldani, mint ahogy mi képesek lettünk volna rá.
E téren azonban nem árt némi önvizsgálat és tudatosság. Kinek és miben segítetted a tanulását az elmúlt héten/hónapban/negyedévben a csapatodban? Mit kellene másképp, tudatosabban csinálni a következő héten/hónapban/negyedévben? Ha van rá egy terved, pláne ha beteszed a satuba bármely tetszőleges szervedet azzal, hogy publikusan el is köteleződsz a kollégák felé ebben a témában, akkor sokkal nagyobb eséllyel fogtok tudni érdemlegesen előremozdulni vele.
Iratkozz fel most a Tudatos Vezetés YouTube csatornára, hogy értesülj a Mihülyeség Minemaz podcast legfrissebb epizódjairól és az ingyenes hangoskönyv megjelenésekről! Kattints ide: https://www.youtube.com/@TudatosVezetes
• • •
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.