Milyen készség kell a tartós versenyelőnyhöz a 21. században?

Az év elején írtam arról, hogy a World Economic Forum tanulmánya szerint milyen készségekre lesz szükség a munka világában. Mindenféle szépségeket soroltak fel, mint a kreativitás, az együttműködés, az érzelmi intelligencia vagy a kognitív rugalmasság. Feltételezhetnék, hogy a versenyelőny is ilyenekből lenne kovácsolható. Legutóbbi, két keréken folytatott tudományos elmélkedésem során arra a következtetésre jutottam, hogy lófaszt túrót.

A markáns pozitív megkülönböztetéshez, azaz a tartós versenyelőnyhöz szerintem a következő készségkombinációra van szükség: elvégezzük, amit elvállaltunk (a megbeszélt határidőre, az egyeztetett tartalommal), normális módon (szakszerűen, teljesen befejezve, gondos minőségben, ahogy magunk is elvárnánk mástól). Ha esetleg néha-néha hibázunk, akkor elnézést kérünk és a lehető leggyorsabban kijavítjuk, amit elrontottunk.

Van-e siker verseny nélkül?

Piacgazdaságban élünk, versengenek egymással a túró rudik, a biztosítások, a tévéműsorok, a bevásárlóközpontok és az operációs rendszerek. Hogy a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás elleni tablettákról vagy a 43 százalékkal hidratáltabb bőrt eredményező arckrémekről már ne is beszéljünk. Versenyeznek szavazatunkért a pártok, adónk egy százalékáért az egyházak, jóindulatunkért a non-profit kezdeményezések. Aki nyer, sikeres, aki a győztes csapatot irányítja, az az igazi fővezér. A cégek küzdenek a piaci részesedésért, a ranglista minél előkelőbb helyéért, valamint a versenytársak lenyomásáért. Mindnyájan lelkesedünk sportolóink eredményeiért, akik másokat megelőzve felállhatnak a dobogóra. Abból lesz a hős, aki nem tud veszíteni.

Beszélhetünk-e eredményről, sikerről anélkül, hogy valaki másnál jobbak lennénk, hasonló témában mozgó kollégáinkat megelőznénk? Mi van azokkal, akiket nem érdekel a verseny? Akik egyszerűen csak jók akarnak lenni. Vagy nagyon profik. Vagy egészen kiválóak. Minden nap egyre jobbak.