Hogyan legyünk önfelszabadító partizánok?

A mai blogbejegyzés címében szereplő jelzős szerkezetet a nagyszerű Lóci játszik nevű zenekartól kölcsönöztem, méghozzá azért, mert felettébb találónak tartottam a taglalni kívánt témával kapcsolatban. Nem mintha az e címet viselő dalnak bármi köze lenne hozzá, hiszen a szerző leginkább politikai indíttatású szakítós számként aposztrofálja, amit akkor írt, amikor Koszovó levált Szerbiáról, és pont úgy járt el vele az aktuális kedvese is…

Na de térjünk végre a tárgyra! Egyik programrésztvevőm az időgazdálkodásról szóló tréningnapunk után arra az elhatározásra jutott, hogy kitörli magát a picsába a közösségi média felületekről. Effélére természetesen én nem buzdítottam, egyszerűen csak átgondolta, hogy mi fontos neki igazán és mi nem, és a konklúzióknak megfelelően rendezte át baltásan az időbeosztásának ezen elemét, valamint még néhány hasonló területet. Egy másik résztvevő pedig arról mesélt, hogy listát írt mindazokról a tevékenységekről, amelyeket végez, de nem tart túlzottan értékesnek, és mindegyik mellé felírta, hogy inkább mit fog csinálni helyette. Sokkal könnyebb ugyanis felhagyni nemkívánatos szokásokkal, ha rögtön van helyette egy értelmesebb alternatíva.

Nincs könnyű dolgunk ám, amikor például a közösségi média szorításából igyekszünk szabadulni, ami bizony komoly viselkedéstudományi alapokon, tudatosan tervezve és fejlesztve igyekszik arra rábírni bennünket, hogy minél többször lépjünk be az oldalakra, és minél több időt töltsünk ott. Ez nem összeesküvés-elmélet. Kevesen hallottak a persuasive design vagy persuasive technology kifejezésekről. Pedig a Stanford egyetemen 1998 óta, tehát több mint húsz éve működik Dr. B.J. Fogg irányításával Persuasive Tech Lab, ami nem kevesebbet tűzött ki maga elé, mint az emberek viselkedésváltoztatását elérni a technológia eszközeivel. Számos sikeres közösségi média céget segítettek ebben, de a tevékenységük etikai kérdései csak az utóbbi években kerültek reflektorfénybe. Korábban az üzleti építkezés támogatása volt előtérben.

Egy példa a sok közül, hogy az általunk közzétett postokra vonatkozó reakciók, valamint az új üzenetek jutalmaznak bennünket, dopamin felszabadulással járnak. Az idegtudósok azonban megállapították, hogy nem akkor szabadul fel az említett neurotranszmitter, amikor meglátjuk, mit válaszoltak nekünk az ismerőseink, vagy hányan lájkolták a macskánkról vagy a vacsoránkról készített fotót, hanem akkor, amikor odakattintunk, hogy kiderüljön, történt-e valami. Ezt szolgálja ki az összes értesítés, csipogás, push notification, email teaser, mert a jutalmazást abban a pillanatban kapjuk, amikor benézünk, hogy mi történhetett, míg távol voltunk. Van olyan cég, ami már nevében is kommunikálja, mire optimalizálja ügyfelei technológiáját: Dopamine Labs.

Mindezek miatt jut el az ember addig, hogy az üresnek tűnő perceit ily módon tölti ki, már a piros lámpánál a másfél perces várakozást is beleértve (saját rossz példa). A dopaminfröccsel vetekedő alternatíva megtalálásához és szokássá alakításához viszont talán még nagyobb fokú tudatosságra van szükségünk, mint amivel az említett eszközök támadnak. Ezért találom jó ötletnek mindkét résztvevőm stratégiáját. Aki határozottabb e téren, annak nagyszerű opció, ha törli az accountját, így annullálva a kitettségét, hacsak nem tölti be később más hasonló eszközzel a keletkezett lyukat. Aki viszont nem akar teljesen kimaradni a közösségi médiából, az kontrollálhatja a fogyasztási mennyiséget azzal, hogy bizonyos helyzetekre, ahol automatikusan a telefonját nyomkodná, egyéb opciókat talál ki, amelyek értelmesebb időtöltést tesznek lehetővé. Sokkal jobb, ha zenét hallgat, olvas, hangos könyvet hallgat, töpreng valamin, meditál, felhív valakit, gyorsan elvégez egy rövid feladatot, lepihen pár percre, összeír dolgokat, átmozgatja a testét, vagy mit tudom én, mi jelent számára több értéket annál, minthogy mások manipulálják a viselkedését. Most persze mondhatod azt, hogy te abszolút kontrollban vagy. Azért vizsgáld meg egy fokkal kritikusabb szemmel a helyzetedet! Amikor én őszintén tükörbe nézek e téren, látom a függőség és a manipuláltság jeleit. Hiába vagyok tudatában, hogy mi történik, az kevés. Határozott döntéseket kell hozni, és azokat implementálni. Még nem döntöttem el, hogy mi lesz az részemről, de már gondolkodom rajta.