A lelki állóképességre nem összeszorított fogakkal lehet gyúrni

Belebotlottam egy két évvel ezelőtti Harvard Business Review cikkbe, amit Shawn Achor, a pozitív pszichológia területén kutatásokat végző népszerű szerző és munkatársa jegyzett, Resilience Is About How You Recharge, Not How You Endure címmel. Arról értekeznek, hogy a munka terén nem attól fogsz szert tenni nagyobb állóképességre, hogy padlógázas akaraterővel nyomatod, összepréselt csőrrel, mint ahogy Szegény Gombóc Artúr fogyókúrázott, megvonva magától már tulajdonképpen mindent, kivéve persze a csokoládét. Még csak az sem lesz elég önmagában, hogy letészed a lantot a meló végén, és a konkrét munkatevékenységet szünetelteted. Főleg, ha közben folyamatosan stimulál egy új üzenet, megtekintendő post vagy vitatandó hozzászólás az interneten. A pihenés kevés: feltöltődésre, sőt, helyreállításra (recovery) van szükségünk. Élő szervezetként a megfelelő homeosztázisunk múlik rajta, hogy miután toltuk ezerrel, megálljunk és regenerálódjunk.

Akkor még csak készülőben volt, de azóta meg is jelent Amy Blankson The Future of Happiness című könyve, melyben “stratégiai megállókat” javasol az író, a munkanapon belül és a munkavégzésen kívül is, beleértve az utóbbiba a napok, a hetek és az évek ciklusait. Ha minden szünetet igyekszünk tevékenységekkel kitölteni, ha sose bámulunk kifelé a busz ablakán, mert akkor is a telefont nyomkodjuk, ha az estéinken vagy a hétvégéink során is feszt bőgetjük a fejünkben lévő motort, akkor gyakorlatilag a lelki-szellemi-fizikai újratöltődés egyike sem valósul meg a szükséges mértékben. Tudatosság, tervezettség és önkéntesen bevezetett segítő korlátok nélkül pedig bele fogunk csúszni a folyamatos pörgésbe, onnan tovább a kimerülésbe, majd könnyen lehet, hogy akár a motivációvesztésbe és a kiégésbe is.

Minden olyan dolog tud bennünket tölteni, ezáltal pedig az éles helyzetekben és a teljesítményleadási időszakokban szükséges lelki állóképességünket fokozni, ami pont az ellentéte a normál munkamenetben szokásosnak. Így bármiféle testgyakorlás, természetben tartózkodás, barátokkal beszélgetés, számunkra érzelmileg fontos emberekre való osztatlan odafigyelés, játék, estékre/hétvégékre/szabadságra kiterjedő digitális elvonókúra, zenélés, táncolás, alkotás, hogy csak néhány példát említsek, kiválóan alkalmas rá, hogy jobban toleráljuk utána a stresszes és igénybe vevő kiképzést a munkában.

Pár dolog, amit magamon is megfigyeltem: például ha a hétvégén nem veszem elő a telefont és a számítógépet, csak mondjuk vasárnap este, jobban kipihenem magam. Vagy ha úgy érzem, hogy a rendszeres mozgás ellenére nem bírom eléggé a gyűrődést, a sportolásra fordított alkalmak mennyiségének növelésével érdekes módon fokozódik a terhelhetőségem, ahelyett, hogy a kipurcantság nőne. Engem speciel az írogatás is energizál, annak ellenére, hogy szellemi tevékenység. Az alvásmennyiségre pedig már régóta figyelek azokon az estéken, amikor másnap ott kell lenni a szeren.

Már érintettem ezt a témát az idén, de azt hiszem, nem lehet elégszer szóba hozni, olyan fontos. Nem csak a személyes energiamenedzsment és motivációfenntartás miatt, hanem azért is, mert a le- és kimerült emberek egyszerűen alacsonyabb szintű teljesítményre képesek, mint a rendszeresen töltekezők, arról nem is beszélve, hogy aki a belét húzza már, az nem fog a környezetében lévőkkel jól bánni. És ez nem csak vezetőként, hanem bármilyen beosztású munkatársként nagy probléma.