Az inspiráció nem sült galamb

Néha-néha előfordul, hogy a semmiből támadva a homlokunkon cuppan a múzsa csókja, majd az isteni szikra lobogó lángra gyújtja motivációnk végtelen gázolaját, hogy széles mosollyal keresztülroboghassunk a célunktól elválasztó veszélyes lápvilágon. Többnyire azonban az életben ez nem pont így zajlik. Sokan pedig addig várnak a nagy ötletre vagy a megfelelő motivációra, hogy végül sose lépnek a tettek mezejére. Esetleg a kényszer, tán egy büdös nagy pofon inspirálja őket arra, hogy mondjuk életmódot váltsanak egy betegség miatt, vagy végre nekiálljanak megvalósítani az elképzeléseiket, miután kirúgták őket kényelmes irodai székükből és leadták a céges verda kulcsait.

Mark Manson, a The Subtle Art of Not Giving a Fuck című könyvében ír az inspiráció, a motiváció és a cselekvés végtelen körforgásáról, ahol is a cselekvés során újabb inspirációt nyerünk, ami ismét arra serkent bennünket, hogy tegyünk vagy változtassunk valamit, és így tovább. Az emberek tévesen azt gondolják, hogy minden az inspirációval kezdődik. Ha nincs egy ötlet, egy elképzelés, egy követendő minta, vagy egy nagyszerű lehetőség, akkor nyugodtan feltehetjük a kezünket, visszaülhetünk a tévé elé, és felpukkanthatjuk a következő sört. Manson arra mutat rá a “do something principle” névre hallgató nagyszerű alapelvével, hogy a végtelen ciklusba a cselekvésnél is be lehet lépni. A tevékenység során ugyanis nagyobb valószínűséggel botlunk bele valami inspirálóba, és épül fel a motivációnk.

Ha visszagondolok a saját tapasztalataimra, az alkotómunka, a termékfejlesztés, a vállalkozás, vagy a jelentősebb életbeli változtatások igen ritkán indultak világbajnok ötletekkel és elsöprő erejű motivációval. Többnyire egy homályos elképzelésem volt, sok kérdőjellel és bizonytalansággal. Elkezdtem olvasni, írni, beszélgetni másokkal, tervezgetni, töprengeni, deszkamodelleket gyártani vagy pilot projekteket indítani, próbálkozni, és elégedetlenkedni az eredménnyel. Sikerült akár egy éven keresztül rossz irányba menni, kevés motivációt megélni, hogy aztán szembenézzünk a tanulságokkal, verbalizáljuk a hiányérzetünket, és végül beköszöntsön a szikra, a mindvégig az orrunk előtt heverő legókockák összekapcsolása formájában. Régen rájöttem, hogy ha nincs cikk ötletem, akkor olvasgatni kell, vagy megnézni egy érdekes videót, és rövidesen felszínre jön a megírandó téma. A fejtörés, az elmélkedés ilyenkor nem segít, csak a cselekvés. Amikor tanácstalan vagyok egy problémával kapcsolatban, akkor el kell mondani értelmes embereknek, és hamar lesz gondolat a következő lépésre. Éveken át töprengtem azon, hogy milyen mozgásformát válasszak magamnak, eredménytelenül. Sokkal többre jutottam, amikor elkezdtem valamit, aztán kiderült róla, hogy bevált vagy sem. Előbb-utóbb valamelyik jó lesz. Ugyanezt tapasztaltam és láttam a vállalkozási tevékenységekkel kapcsolatban. Elkezdi az ember, és amire van kapás, azt tolja, amire nincs, azt elengedi. A kapás sikerélmény, meghozza a motivációt. A cselekvés során pedig rengeteg ötlet adódik, amit ki lehet próbálni, aztán ami bejön, arra ráerősíteni. És így tovább.

Ne várj a nagy ötletre, és ne reménykedj abban, hogy majd összegyűjtöd egyszer a szükséges motivációt, mert nem lesz belőle semmi! Kezdd el nyomatni, aztán ha van a dolognak létjogosultsága, akkor megtermelődik benned a szükséges tüzelőanyag hozzá!