2017. június 27., kedd

Téged ki húz felfelé?

Az utóbbi pár nyáron minden héten egy-két alkalommal elmegyünk egy gyerekkori barátommal reggel egy közös biciklizésre. Neki az erőnléte is jobb és a teljesítménymotivációja is magasabb, így amikor együtt tekerünk, akkor hosszabb távokat teszünk meg, és gyorsabban is haladunk, mint amit én jellemzően magamból kipréselek. Miután ezt idén is elkezdtem újra megtapasztalgatni, elgondolkodtam rajta, hogy milyen hasonló élményekben volt részem korábban.

Első munkahelyem egy tanácsadó cég volt, ahol a tulajdonos a fiatalabb, kevés gyakorlattal bíró munkatársakra is bátran rábízta a jelentősebb kihívást magukban rejtő feladatokat, azaz mély vízbe dobott bennünket. Láthatóan mindenki kettesével szedte felfelé a tanulási lépcsőfokokat, és azóta is szép karriert futottak be az akkori kollégák. Nekem egy év után csapatvezetői felelősséget adott, fokozatosan emelve az elvárásokat. Ott tehát a közvetlen felettes húzott felfelé. Aztán céget alapítottunk, ahol a nálam jóval tapasztaltabb üzlettársamhoz kellett felnőni, értékteremtő szerepet kialakítani. Közel kilenc évvel ezelőtt egy barátom szorított rá, hogy gyorsan kapjam össze magam az elkényelmesedés helyett és segítsek először neki a középvezetői szint kialakításában a cégénél, majd aztán másoknak is a vezetői tanulásban. Néhány éve pedig a Menedzsmentoros kollégáim kezdtek el húzni felfelé, így megélhettem annak örömét, hogy erősségeinket összeadva, magunkat egymás társaságában jól érezve mennyivel jelentősebb output előállítására vagyunk képesek, mint szólóban.

Adja magát a következő kérdés, hogy vajon te kiket húzol felfelé? Tapasztalt vezetőként megteszed-e másokkal, amit korábban kaptál a munkatársaidtól vagy a főnökeidtől? Megszavazod-e a kollégáidnak a mély víz bizalmát? Foglalkozol-e a tanításukkal? Segítesz-e nekik felismerni az erősségeiket? Emelsz-e mindig egy kicsit a lécen? Láttatod-e velük a perspektívát? Előrerúgjátok-e a labdát, hogy legyen miután szaladni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.