A három fonónő, avagy az egyoldalúság átka

A három fonónő + áfa

Van egy mese a három fonónőről, akik a lusta de fifikás lánykát kisegítik, amikor bevállalja, hogy a királyné irdatlan mennyiségű kenderét megfonja. Kiegyeznek abban, hogy a segítség ellentételezéseként mellé ülhetnek a lagziban, amikor hozzámegy a királyfihoz. A fonónők igen visszataszító jelenségek: az egyiknek hatalmas a hüvelykujja a sok sodrómozdulattól, a másiknak lebiggyesztve maradt az ajka a fonal nyálazásától, a harmadiknak óriási a jobb lába a temérdek orsóhajtástól. Amikor a királyfi meglátja a "barátnőket", az ifjú arát örökre eltiltja a kenderfonástól, nehogy ő is ilyen csúffá váljon, mint az egyoldalú tevékenységtől eltorzult fonónők. A csajszi persze röhög a markában.

Mindig a három fonónő jut eszembe, amikor az egyoldalúság jeleit látom az élet különböző területein. Az oktatásban például szinte kizárólag az értelmi fejlesztésre fókuszálnak, azon belül is inkább a tantárgyi szakbarbárkodásra és a sok esetben elavult tananyag betöltésére, ahelyett, hogy a való élethez hasonlóan a tudás önálló keresésére és a megszerzett ismeret felhasználására adnának feladatokat. Az ismeretszerzés mellett pedig az érzelmi fejlődés elősegítésére, a kommunikációs és az együttműködési készségek pallérozására, az örömöt adó mozgásra és a praktikus, alkotó cselekvésre is kellene szánniuk időt és energiát. Mert hogy ezzel készítene fel az iskola az életre.

A munkahelyeken is gyakran találkozom azzal, hogy az embereket gépnek tekintve folyamatos és egyenletes termelésre kívánják használni őket, elvárják tőlük, hogy az érzelmeiket hagyják a cég kapuján kívül, aztán csodálkoznak, hogy nincs motiváció, felelősségvállalás meg tulajdonosi szemlélet. Heló! Először is az ember érzelmi lény, nem gép, tehát nem tudja az öltözőszekrényben hagyni az érzelmeit. Másodszor pedig, ha beakasztja az érzelmeket a kabáttal együtt, akkor nem csak a reggeli családi veszekedés okozta aggodalmaktól szabadul meg, hanem a pozitív érzelmektől is, mint a lelkesedés, a szenvedély, a lojalitás vagy a kollégák szeretete. Az egyoldalú, pragmatikus megközelítés, miszerint dolgozni jövünk, nem szórakozni, hozza magával az enerváltságot, a motivációhiányt, a fásult beletörődést az arcokon. Akkor telik meg a munkahely élettel, ha például a vezetők odafigyelnek az emberekre, érti mindenki, hogy mi felé tart a szervezet, mit tesz ő maga hozzá a célok teljesüléséhez, jó a hangulat, pozitívak az emberi kapcsolatok, meghallgatják a kollégák véleményét, és érzik a dolgozók, hogy van haladás, születnek eredmények, elégedettek az ügyfelek.

A magánéletben pedig ott érhető tetten leginkább az egyoldalúság, amikor az emberek kizárólag a munkának, vagy esetleg a munkának és a családnak élnek. Hanyagolják a mozgást, a barátokat, a kultúrát, a spiritualitást, a vidámságot, valamint az alkotó tevékenységet, azaz olyan területeit az emberi életnek, amelyek kiegyensúlyozottabbá tudják tenni az egyént. Helyette inkább kapirgálják lebiggyesztett ajkukat hormonzavaros hüvelykujjukkal.