2016. január 21., csütörtök

Pénzkidobás a kötelező és utánkövetés nélküli tréning

Az elmúlt két és fél évtizedben roppant mennyiségű büdzsét szórtak el a vállalatok vezetői tréningekre, igen alacsony hatásfokkal. Erre az megállapításra bőven van tapasztalati és anekdotikus bizonyíték, de kutatás is alátámasztotta. Mi ennek az oka? Talán rosszak voltak azok a tréningek? Hiszen többnyire hozzáértők tartották, és a résztvevők is el voltak ragadtatva a végén kitöltött happy-sheet-ek tanúsága szerint. Szerintem általában nem voltak rosszak. Én máshol látom a problémát.

Az egyik nagy akadálya a tréningek eredményességének, hogy akarata ellenére senkit nem lehet fejleszteni. A tréner akkor tud segíteni, ha a résztvevő szándékában áll a tanulás. Nem sok értelme van tehát beutalni válogatás nélkül mindenkit egy-egy vezetőképzésre. Az ilyen programoknak önkéntesnek kell lenniük, ha pedig valaki nem látja szükségét a fejlődésnek, azzal a tréning előtt kell foglalkozni, a belső motivációját más eszközökkel felkelteni.


A másik jelentős probléma, hogy azt hiszik a cégek, hogy ha elmegyünk két napra az erdőbe, akkor az alapjaiban változtatja meg az emberek gondolkodását, viselkedését. Nem változtatja meg. Legfeljebb kiindulópontja lehet, inspirációt szolgáltathat a változáshoz. Érzékelhető, fenntartható viselkedésmódosuláshoz tanulási folyamatra van szükség, ami jellemzően hónapokig tart.

A harmadik gond az utánkövetés hiánya. Hiába érezte valaki jól magát a tréningen, este már várja az aznap felgyülemlett száz email, másnap jön a szokásos pörgés, és már el is került a fókusz az újonnan szerzett ismeretekről. Ha azt szeretnénk, hogy a tréningen tanultak nagyobb arányban épüljenek be a résztvevők életébe mint 10-15%, muszáj valamilyen módon rajta tartani a figyelmet a tanulási folyamaton. Erre szolgálhat az egyéni vagy a kiscsoportos coaching, különféle csoportos utánkövető módszerek, vagy akár egy jófajta mobil applikáció.

A Tudatos Vezetés programoknál hét éve alkalmazzuk ezeket az alapelveket, és nem kötünk bennük kompromisszumot. A programra minden esetben jelentkezni kell, miután a lehetőséget felajánlotta a vállalat. A képzési modulokat 5-8 hónap alatt valósítjuk meg, és egyéni vagy páros coachinggal követjük nyomon a konkrét vállalásokat, melyeket az ismeretek kipróbálásával kapcsolatban tesznek a résztvevők. Az "at the moment of need" tanulást és megerősítést az Act2Manage applikáció biztosítja (blended learning). A visszajelzések és a kapcsolódó felmérések is megerősítenek abban, hogy lényegesen nagyobb arányban érhetőek tetten a kívánatos vezetői viselkedések a résztvevők életében, mint ott, ahol ezeket a szempontokat nem veszik figyelembe.

Inkább legyen háromévente egy normálisan felépített és végigvitt vezetőképző program egy szűkebb, de motivált vezetői körnek, mint hogy ugyanazt a büdzsét három év alatt elaprózva, alacsony hatásfokkal pazarolják el a vállalatok, olyan résztvevőkre, akiknek eszük ágában sincs fejlődni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.