Mit tanulhat a vezető az etológustól?

Nemrégiben olvastam a neves etológus, Csányi Vilmos Az emberi természet című könyvét. Míg az etológia az állatok viselkedését figyeli meg, a humán-etológia az emberi viselkedést tanulmányozza az etológia módszereivel, és legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a fajspecifikus, öröklött viselkedésformákat vizsgálja. Természetesen nem állítja, hogy egyes konkrét tulajdonságok genetikailag kódoltak, és azt sem, hogy a környezeti hatások és a tanulás nem változtathatnak jelentősen az egyén viselkedési rendszerén. Mindenesetre izgalmas dolog megvizsgálni, hogy melyek az emberi fajra általánosan jellemző viselkedésjegyek.

Sok olyan viselkedésformáról olvashatunk Csányi Vilmos könyvében, ami érdekes, de a vezetői vonatkozásban nem tűnik relevánsnak (pl.: táplálékmegosztás, szülői gondoskodás, absztrakció, stb.) Viszont olyanok is vannak, amiket véleményem szerint jó tudni egy vezetőnek, hiszen alapvetően az ember ilyen (lenne, ha más hatások nem változtatnák meg):

Az ember szociális tulajdonságai közé tartozik a csoportlojalitás. Szociális vonzódást mutat: igényli a kontaktustartást és függőség jellemzi. A csoportgyűlölet különböző csoportok között is az ember természetéhez tartozik. Így könnyebben érthető, hogy miért olyan jellemző a szembenállás a különböző szervezeti egységek között (pl.: a klasszikus értékesítés/marketing, központ/hálózat, gyár/kereskedelem viszály), és miért utálja egymást két focicsapat szurkolótábora (pedig ha józanul belegondolunk: akkor mi van, ha ő történetesen egy másik klubnak drukkol?). Jó hír viszont, hogy az ember alapvetően hajlamos a komplementer (kiegészítő) kooperációra, ami a csapatmunkában igen jól jön.

A csoportélet szinkronizációját szolgáló viselkedések közül kiemelném az empátiát (érzelmi szinkronizáció), amire tehát elvben mindenki képes, amíg a környezet és a tapasztalatok ki nem ölik belőle. A nevelés és a tanítás is ilyen, tehát ezekre is építhetünk, mint a kollégák számára természetes viselkedések. Számíthatunk rájuk az újak betanításában és a csoportnormák közvetítésében. Biztosan nem véletlen, hogy a tanítás a tanulás kiváló eszköze is (lásd korábbi bejegyzésemet: A tanulás leghatékonyabb módja…a tanítás címmel). Akik az előző rendszerben nőttünk fel, idegenkedünk az iskolában/munkahelyen alkalmazott rítusoktól, pedig ezek is hozzájárulnak a szinkronizált csoportélethez. Érdemes átgondolni, hogy milyen rítusokat érdemes bevezetni és fenntartani, anélkül, hogy olyan érzésünk lenne, hogy örsi gyűléseket tartunk és zászlónak tisztelgünk. Példaként szolgálhatnak a magánéleti rítusaink, amit mindnyájan kedvelünk, mint például az ünnepek.

Ugyancsak érdekes, hogy a szabálykövetés, valamint az engedelmesség és alávetés is alapvetően az emberi természet sajátjai. De persze ezekre is igaz, hogy a szocializáció és a tanulás erősítheti vagy gyengítheti, és az adott szituáció is nagy mértékben befolyásolja, hogy mennyire szabálykövetők vagy engedelmesek az emberek. Nekem például a kétéves kislányomon egyáltalán nem látszik, hogy ezek a viselkedésjegyek jellemeznék, pedig még nem sok ideje volt szocializálódni.