Válogasd meg, kivel akarsz egy hullámhosszra kerülni!

Azokra az ismerősökre, barátokra vagy kollégákra szoktuk mondani, hogy egy hullámhosszon vagyunk velük, akikkel hasonlóan gondolkodunk. Írtam nemrég arról, hogy kedveljük azokat az embertársakat, akik osztják a véleményünket. Nem véletlenül kerülnek tehát közelebb hozzánk. A hatás azonban nem csak ebben az irányban működik, hanem az ellenkezőben is.

Kb. másfél éve számolt be arról Moran Cerf, a Northwestern University agykutatója, hogy az egymással sok időt együtt töltő emberek agyhullámai összehangolódnak és így sokkal erőteljesebben hatnak egymásra, akár a világhoz való viszonyulásuk, akár a döntéseik tekintetében, mint azt feltételeznék.

Számos példát láttam már jómagam is arra, hogy a barátok vagy kollégák szokásai bizony meghatározóak. Dohányzó baráti körökben vagy munkaközösségekben a többség hódol ennek a szokásnak, míg máshol inkább kivételnek számít a dohányos. Sportos cimborákkal jellemzőbbek a mozgásos programok. Egészségtudatosabb közösségekben valószínűbb, hogy az egyének odafigyelnek arra, amit esznek. (Nyilván itt még egyéb szociálpszichológiai szempontok, mint például a konformitásra törekvés is szerepet játszanak.) Cerf professzor szerint a céljaink elérése és a boldogságunk szempontjából is a legfontosabb döntésünk az, hogy kivel nyomulunk számottevő időt együtt.

Saját bőrömön is sokszor megtapasztaltam, biztos te is, hogy bizonyos emberek inkább lemerítenek, míg mások feltöltenek. Egyesek támogatják a céljaim elérését az attitűdjükkel, viselkedésükkel vagy a példamutatásukkal, mások inkább a kifogáskeresésben és az önfelmentésben erősítenek meg. Vannak munkatársak és barátok, akikkel beszélgetve optimistább gondolataim támadnak, lehetőségek bukkannak fel előttem, ötletek születnek, tisztább lesz a kép, és kevesebb a bizonytalanságérzet. Velük igyekszem több időt tölteni, mert érzem, hogy átragad rám a gondolkodásmódjuk. Mintha egy oxigénpalackra csatlakoznék rá.

És persze azt is érezzük, amikor valaki pont az ellenkező hatást váltja ki nálunk. Ott nagyon észnél kell lenni, és amennyire csak lehet, drasztikusan redukálni a kitettségünket. Azokra az agyhullámokra ugyanis nem kéne tudat alatt rászinkronizálódni.