Rokonszenvépítés túltolás nélkül

Hirtelen felindulásból kedvem szottyant némi szociálpszichológiát fogyasztani, újraolvasva pár fejezetet Aronson klasszikusnak számító Társas lény című könyvéből. Az egyik fejezet arról szól, hogy mitől kedvelünk egyeseket jobban mint másokat. Ahhoz persze nem kell szakirodalmat olvasni, hogy feltűnjön: azokkal az emberekkel, akikhez pozitívabb a viszonyulásunk, szívesebben kooperálunk, nyitottabbak vagyunk az igényeikre, jobb dolgokat feltételezünk róluk, inkább megbízunk bennük, kíváncsibbak vagyunk a mondanivalójukra, hajlandóbbak vagyunk tőlük tanulni, és még sorolhatnám. No de mitől lesz az ember másnak szimpatikus, és mire kell mindeközben vigyázni? Ezekhez már van mondanivalója az Aronson által idézett kutatásoknak és kísérleteknek.

Kezdjük azzal, hogy kedveljük azokat az embereket, akik pozitívan nyilatkoznak rólunk. De van elég jó szenzorunk arra, hogy észleljük, amikor valaki hízelegni próbál vagy önös, manipulatív érdekből dicsérget bennünket, esetleg valamilyen betanult algoritmus szerint ad nekünk pozitív visszajelzést. Ilyenkor pont az ellenkező hatást váltja ki az illető. Akkor építi a dicséret a kapcsolatot, ha észrevesszük és szóvá is tesszük, ami ténylegesen elismerést érdemel az adott személy számára, amikor a saját magához képest lépett előre, adott le komoly teljesítményt, vagy ugrotta át az árnyékát.

Arról is kedvezően vélekedünk, akitől segítséget kapunk, ez nem túl meglepő. Az viszont kevésbé tűnik magától értetődőnek, hogy még erősebb pozitív hatást gyakorol a személy irányában érzett rokonszenvünkre, ha neki segítünk. Felértékeli az illetőt a szemünkben, ha támogatásra érdemesnek tartjuk. Innen sem hiányzik persze az árnyoldal, hiszen az már visszatetsző, ha valaki sportot űz mások kihasználásából.

A kompetencia is vonzó dolog az emberek szemében: pozitív érzéseket vált ki bennünk, ha azt látjuk vagy tapasztaljuk, hogy a másik érti a dolgát. Itt is megfigyelhető azonban, hogy a tökéletesség és hibátlanság már nem annyira rokonszenves, szemben azzal, amikor a hozzáértő személyről is kiderül, hogy alkalmanként megbotlik, vagy nincs meg minden kérdésre a tuti válasza.

A következő tétel a listán a fizikai vonzerő. Ha szimpatikus, ha nem, ha politikailag korrekt, ha nem, a jobban kinéző emberekről pozitívabban vélekednek ismeretlenül, mint a kevésbé előnyös külsejűekről. Erre is szociálpszichológiai kísérletek tömkelege szolgál bizonyítékkal. Sőt, arra is, hogy milyen gyakran a ruha teszi az embert, legalábbis az első pillantásra gyakorolt benyomás tekintetében. Az emberek viszont sokkal erőteljesebben utasítják el és szigorúbb büntetéseket adnának azoknak az előnyös külsejű embertársaiknak, akik ezt az adottságukat kihasználva csapnak be vagy manipulálnak másokat.

Kedveljük továbbá azokat is, akik hasonló véleményen vannak, mint mi. Erre a legegyszerűbb magyarázat az, hogy megerősítenek abban a hitünkben, hogy igazunk van. Márpedig erre van igénye az embereknek. A “megtértekről” pedig még jobb megítélésünk alakul ki, ha a korábbi ellentétes véleményű embereket sikerült meggyőznünk. Természetesen ez nem jelenti, hogy a rokonszenvépítés érdekében mindenkivel egyet kéne értenünk, az viszont jó hatással van a rólunk kialakult képre, ha kiemeljük azt is egy vitában, amiben történetesen egyetértünk. 

Aki szeret minket azt nagyobb valószínűséggel fogjuk mi is szeretni. Ez még inkább igaz azokra, akik bizonytalanabbak, és jobban kételkednek önmagukban. Ami viszont izgalmas, hogy a legvonzóbbak az ember számára azok, akik annak ellenére kedvelik őket, hogy nem egyezik a véleményük. Hiszen önmagukért, nem a véleményükért szeretik őket. Bizonyos esetekben tehát igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, nem csak a hasonlóságok. Párválasztás tekintetében felettébb érdekes, hogy úgy tud mindkét premissza igaz lenni, hogy bizonyos tulajdonságok és szükségletek tekintetében a hasonló hasonlót preferál (pl.: rendszeretet), míg más tulajdonságoknál és szükségleteknél a különbözőség is lehet vonzó (nyugodt vs. impulzív, földön járó vs. kreatív). Tehát nem mindegy, mit vizsgálunk.

Érdekes szempont még a velünk kapcsolatos pozitív vélekedés fokozásának hatása is arra, hogy mennyire találunk valakit rokonszenvesnek. Ha az illető egyre pozitívabban vélekedik rólunk, jobban kedveljük, mintha végig azonos mértékű elismerést hallunk felőle. Egyébként itt sem arról van szó normális esetben, például az ismerőseinkkel vagy a munkatársainkkal kapcsolatban, hogy tudatosan, manipulatív szándékkal kéne felépítenünk egy lépésről lépésre fokozódó dicséreti stratégát, hanem arról, hogy ahogy egyre jobban megismerjük egymás erősségeit és értékeit, vagy az idők során láthatóan szépen fejlődik a másik ember, a róla kialakult megfigyeléseink, így ad adott visszajelzések is egyre erőteljesebben pozitívak lehetnek.

Ha tehát a felsorolt területekkel kapcsolatos viselkedésünk autentikus, önazonos, nem pedig érdekvezérelt, rokonszenvesebbé válhatunk embertársaink szemében, esélyesebbé téve a minőségi együttműködést. Ha viszont csak azért viselkedünk így, mert ez szolgálja a céljainkat, előbb-utóbb át fognak látni a szitán.