2014. február 26., szerda

Nem tanulunk attól, akit nem kedvelünk

Kezdjük rögtön a kivétellel: egyesektől pont azt tudjuk megtanulni, hogy miként nem akarunk viselkedni. Hisz mindenki jó valamire, ha másra nem is, elrettentő példának. De térjünk vissza a címbeli felvetéshez!

Pár hónapja néztem meg Rita Pierson nyolcperces felszólalását egy TED eseményen. Pierson negyven éve tanítónéni, aki elkötelezetten űzi nehéz hivatását, jellemzően hátrányos helyzetű környékeken az USÁ-ban. Már akkor megütötte a fülemet az egyik mondata, miszerint a gyerekek nem tanulnak azoktól, akiket nem szeretnek. Idézi a neves gyermekpszichológia professzort, James Comer-t is, aki úgy fogalmaz, hogy "nem történhet jelentős tanulás jelentős kapcsolat nélkül". Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon én a tanulmányaim során mennyire szereztem hasonló tapasztalatokat. És igaza van: alig-alig volt olyan tanárom, akit kedveltem, és ezzel egyenesen arányos volt a tanulási eredményességem. Később, fiatal felnőttként már volt pár oktató, akit szerettem, ők viszont tudásban is és emberként is tudtak hatást gyakorolni rám.


Pierson néhány további gondolata is igen értékes. Szerinte a tanításnak és a tanulásnak egyaránt örömtelinek kell lennie. A gyengébb képességű csoportoknál is azon töri a fejét, hogy miként lehet a gyerekek önbizalmát és tudását növelni egyszerre. Igen, az önbizalmát is. Egy dolgozat húsz kérdéséből tizennyolcat elrontott az egyik kis nebulója. Erre ő +2-t és egy smiley-t biggyesztett a papírra, szerinte ugyanis a -18 mindenkiből kiszívja az életet. A gyerek meglepődött és persze rákérdezett, hogy ez akkor egyes, ugye? Igen, válaszolta, de nem rontottad el az összeset, és következőleg jobban fogsz tudni teljesíteni. Így is lett. Hite szerint minden gyereknek szüksége van egy felnőttre, aki soha nem mond le róla, aki érti a kapcsolat erejét, és aki kitart amellett, hogy a lehető legjobb lesz.

Tekerjünk most előre a gyerekek világából a felnőttekébe! A vezetőnek is fontos feladata, hogy tanítsa, fejlessze munkatársait. Ezt egyrészt feladatokkal és lehetőségekkel teheti meg, másrészt pedig személyes példamutatással és tudásátadással. Ez utóbbi esetben merül fel, hogy valószínűleg a felnőttek se tanulnak attól, akit nem kedvelnek, vagy legalábbis akivel nincsenek "jelentős kapcsolatban", ahogy Comer nevezi. Ha tehát nem invesztál a vezető a kapcsolatépítésbe, hiába várja, hogy tanuljanak tőle az emberei vagy hogy követni akarják példáját. Valószínűleg ezt nem sokan gondolják végig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése