Van-e értelme tudatosabban vezetni?

Van-e értelme tudatosabban főzni?

Hadd folytassam ott, ahol az előző bejegyzést abbahagytam. Épp rémüldöztem, hogy milyen sokan hagyják figyelmen kívül azokat az okosságokat, amiket a szakkönyvekből vagy a vezetői tréningeken elsajátíthatnak a vezetőként dolgozók. Természetesen felmerül a kérdés, hogy vajon szükség van-e ezekre. Tényleg jobban mennek-e ott a dolgok, ahol a vezetők gyakorolják az úgynevezett "best practice"-eket?

Érdekes, hogy más szakmákban kevésbé merül fel a kérdés. Például ahhoz, hogy valaki mesterszakács legyen, rengeteg ismeretet kell megszerezni, sok gyakorlattal kell bírni, szükség van motivációra, és bizonyos egyéb képességek sem ártanak, mint mondjuk a kreativitás vagy a kifinomult ízérzékelés. Biztos van persze néhány séf, aki született tehetség, nem tanulta, és mégis profivá tudott válni. Valószínűleg az orvosoknál már kevesebb ilyen van: nehezen elképzelhető, hogy ismeretek és bevált gyakorlatok tudása nélkül megbízhatnánk bennük. És így tovább, mindenféle szakmánál. Miért lenne vajon a vezetés kivétel? Talán mert kevésbé létezik egzakt leírása annak, hogy mit és hogyan érdemes csinálni? Nem mintha a diagnózisokban és a gyógymódokban olyan fene nagy egyetértés lenne az orvosok közt, és a kiváló szakácsok is ugyanúgy definiálnák azt, hogy mi finom, mi mihez illik, mi néz ki ízlésesen, stb.

Érdemes átgondolni, milyen forrásokból jönnek a vezetői okosságok. Az első, talán leginkább hitelesnek tűnő lelőhelyük azok a kiterjedt kutatások, ahol a különféle vezetői viselkedések alkalmazásának mérését összekötötték bizonyos eredményességi indikátorokkal. Persze nehéz az eredményeket egyértelműen a vezetésnek tulajdonítani, lehántani egyéb befolyásoló tényezőket, mint például a piac alakulása. De ha kellően széles körben, többfajta indikátorral, hosszabb időtávon gyűjtik az adatokat, akkor az feltétlenül hihetőbb eredményeket produkál. Tehát ezek a felmérések abszolút a gyakorlaton alapulnak és nem elméleti szakemberek elvont eszmefuttatásai.

Második forrás a pszichológiai kutatások területe, amelyek ugyebár az ember működését fürkészik, akár kifejezetten munkahelyi környezetben, akár általánosságban. Tipikus ilyen terület az emberek közötti kommunikáció vagy a motiváció kérdésköre. Bár több kutatást is kritizálnak azzal kapcsolatban, hogy kísérleti körülmények között nem feltétlenül viselkednek ugyanúgy az emberek, mint a való életben, az eredményeket mindenképp érdemes figyelembe venni.

Harmadikként említhetjük azokat a sikeres, sok tapasztalattal bíró menedzsereket, aki a saját tapasztalatukat írták le, vagy mások írtak tevékenységükről. Itt is igaz, hogy 100% gyakorlatról van szó. Kritikaként azt fogalmazzák meg, hogy más országban, más iparágban, más piaci fejlettségi szinten, más gazdasági környezetben nem biztos, hogy reprodukálható a siker. Tanulni attól még lehet belőle.

Vannak olyan gondolkodók is, akik a saját elképzeléseiket megfogalmazzák, majd összegyűjtik azokat az információkat a fenti három kategóriából, amelyek alátámasztják argumentumaikat. Ezeket leginkább az idő igazolja: óriási példányszámokat produkálnak a könyvek és rengeteg a pozitív visszajelzés azzal kapcsolatban, hogy az általuk javasolt megközelítések beváltak.

Összefoglalva: az elérhető vezetői ismereteket többnyire a ténylegesen bevált gyakorlatokból párolják le, vagy más kapcsolódó területek kutatási eredményeinek átvételéből születnek. Tehát van alapjuk, nem csak kitalációk. Természetesen nem mindig és minden helyzetre alkalmazható receptek. Ha viszont rendelkezünk ismeretekkel, és leginkább akkor, ha gyakorlással készségszintre emeljük őket, szélesebb repertoárból választhatunk, amikor egy adott helyzetre reagálunk. Ha nincs választék, akkor csak zsigerből tudunk válaszolni. Annak is megvan a helye, de kétlem, hogy mindig az lenne a kívánatos.