2012. március 27., kedd

Előítélet kontra nyitottság

Az elmúlt napokat Isztambulban töltöttem, részben az ICF európai vezetői találkozóján, részben turistaként. Januárban kezdődött a történet, annak is első napján, amikor mérlegeltem, melyik légitársasággal utazzunk: Malév vagy Turkish Airlines. Gondoltam, persze, hogy Malév, jobban bízom a sajátunkban, mint a törökben. Egriként meg főleg. Aztán a folytatást ismerjük, megvettem az új jegyeket a Türk Hava Yollari-nál. Az első meglepetés felszállás után ért, amikor az utóbbi évtizedben fapadosokhoz szoktatott szervezetemet a régi szép időkre emlékeztető étkezéssel kényeztették. A törökmogyorós ropogtatnivalónál ugyanis nem fejeződött be az étkezés. Menükártya érkezett, majd a választás alapján füstölt lazac joghurtos zöldbabbal, mint előétel, töltött padlizsán főételként, majd vaníliás panna cotta került a tálcára. Hat légikísérő sürgölődött. Felszállás és leszállás oda-vissza percre pontosan. Játékszabályaik is vannak az utaskapcsolatban, hogy pontosak lehessenek: a check-in bezár 60 perccel, a beszállás befejeződik 15 perccel az indulás előtt. És ami már nem lepett meg: visszafelé megláttam egy plakáton, hogy a Turkish Airlines 2011-ben Európa legjobb légitársasága volt 18.8 millió szavazattal…


Volt bennem némi aggodalom, hogy a kedvesem egyedül fog mászkálni a 13 milliós városban, visszatérve pedig aggódó nagyszülők érdeklődtek, hogy nem loptak-e tőlünk el semmit. Török kollégáink pedig már előzetesen tájékoztattak arról, hogy Isztambulban jobb a közbiztonság, mint a nyugat-európai nagyvárosok többségében. Kétségkívül rengeteg ember hömpölygött az utcákon, de rend volt és tisztaság. A közlekedés kaotikus ugyan, de az emberek jól együtt tudnak vele élni, folyamatos dudálás mellett.

A tömegközlekedés feltölthető, átszállási kedvezményeket érvényesítő plasztikkártyával vagy zsetonokkal használható: ezekkel lehet a kapukon áthaladni. Nekik sikerült egyszerű, nehezen kijátszható, automatizált rendszert kitalálni. Jó, tudom, hogy ez egy gazdag volt főváros, kereskedelmi központ, nyílván más a helyzet a hegyekben az ország közepén. És azt is tudom, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban vannak kérdőjelek a nemzetközi szervezetek részéről. Arról számoltam be, amit személyesen tapasztaltam. Ha tanácstalanul meredtünk a térképre, mindig volt valaki, akár járókelő, akár hivatalos személy, aki angolul felajánlotta segítségét (és semmit nem akart nekünk eladni). Hat nap alatt semmilyen kellemetlen élmény nem ért, nem szándékoztak becsapni, vendégszeretetet tapasztaltam, tényleg kiválóakat ettünk, akár 3 líráért az utca közepén, akár a Boszporusz közepén egy sétahajóra szervezett munkavacsorán.

Oké, és mi köze ennek a tudatos vezetéshez? Bár én összességében elég nyitott embernek tartom magam, láthatóan számos előítélettel a fejemben utaztam Törökországba. Ott pedig alázattal kellett megtapasztalnom, hogy igencsak tévesek a fejemben kialakult meggyőződések. Vezetőként is érdemes belegondolni, milyen előítéletek maszatolják össze a helyzetértékelésünket, tisztánlátásunkat.

1 megjegyzés:

  1. Bár én már nagyon régen jártam a "Török rezervátumban" csak szomszéd városokba jutottam el mostanság, de az egri mentalitást.. sikerült így is összehasonlítanom más városokkal.
    A vendéglátóipar és bármelyik kereskedelmi egységen keresztül érezhető volt a különbség.
    Már kezdtem megszokni egri lakosként, hogy nem mindig fogadják a köszönésem..ritkán sikerül mosolyt csalnom némelyik eladó arcára, ha ott hagyok némi összeget..és elnyomok egy-két poént.
    Viszont, legutoljára amikor megfordultam egy nagyobb városban, egy picurka gyros üzletben, akkor meglepődve tapasztaltam én is, hogy lesik minden sóhajomat, és miután elejtettem a tálcát, azonnal hoztak másik adagot ingyen.
    Nyilván a borravalóval kompenzáltam a balesetet, de ezt előre nem tudhatták..mint ahogy azt sem, hogy ez a fajta kiszolgálás beragyogtatta az egész napomat, és máskor is meglátogatom ezt a helyet.
    Miközben csendben elfogyasztottuk az ételt, többször megkérdezték, hogy van-e még valamire szükségünk..
    Nem hittem a fülemnek és a szememnek.
    Majd mondtam a távozáskor, hogy adja át szívélyes üdvözletem az üzletvezetőnek, aki mosolyogva közölte, hogy ő lenne az:)
    Én mindig úgy tartottam, hogy a kereskedelemnek ez a lelke, mármint a kiszolgálás módja.
    Nem az a lényeg, hogy külsőleg mennyit invesztálnak bele az üzletbe, még azt is megkockáztatom, hogy az üzlet elhelyezkedése sem annyira mérvadó már, (kivétel persze, ha a parkolási díj meghaladja a fogyasztás összegét:)
    Először én sem értettem, amikor beléptem az üzletbe, hogy azon a kicsi helyen, hogyhogy annyi ember van, mert az árak sem voltak túl alacsonyak, és még a székek sem igazán voltak kényelmesek..de hogy jól érezheti magát a vendég, ameddig ott van, az egyszer biztos.
    Úgy gondolom, hogy az egri vendéglátós embereknek, nagyon össze kellene kapniuk magukat, főleg, hogyha nagyban szeretnének építeni a turizmus-vendéglátásra a közel jövőben is..
    Anita

    VálaszTörlés