Az MBA-től nem leszel menedzser

Managers, Not MBAs (2004) című könyvében Henry Mintzberg jól nekimegy az MBA képzéseknek. Nem a megfelelő emberek vesznek részt rajta, nem a megfelelő módon folyik a képzés és romboló következményekkel jár a vezetés gyakorlata, a szervezetek és a társadalom számára. Nem fogta vissza magát a kritikában, az egyszer biztos.

Először is, a tipikus MBA hallgató a húszas éveiben járó, legfeljebb pár év munkatapasztalattal és jellemzően csekély vagy nulla vezetői gyakorlattal bíró fiatal. A program során menedzsment helyett az egyes üzleti funkciókra koncentrálnak, kevéssé integrált módon. A Harvardon például a képzés során kb. 500 db esettanulmányt dolgoznak fel, leginkább a hallgatók elemzőkészségét fejlesztve (ami persze kevésbé unalmas, mint egész nap előadásokon ülni). Közel 90 diák ül a teremben, az értékelésbe beleszámít az órai munka, így megy a küzdelem, hogy ki szóljon hozzá – átlagosan egy perc se jut egy menedzserpalántára. Az esetekből előre fel kell készülni, elemzés alapján döntést hozni a problémára. „1908-ból származó végzettség, 1950-es évekbeli stratégiával.”- állítja a szerző.

A végzettek abban a téves hitben élnek, hogy felkészültek a menedzsment kihívásaira, ezzel szemben a vezetésről egy szűk és torzított perspektívát birtokolnak, két rosszul működő stílusjeggyel gyakorlatukban: a kalkuláló (túlzottan analitikus) és a hős vezető (minden rajtam múlik és mindent meg tudok oldani) attitűddel.

Mintzberg szerint a menedzsment leginkább egy facilitáló tevékenység. Persze a vezetőknek sok mindent kell tudniuk, képben lenni a vállalati funkciókkal kapcsolatban, de a menedzsereknek első sorban a vezetéshez kell érteniük, hogy mások többet tudjanak, és jobban teljesítsenek. A menedzserekre tehát leginkább a nehezebben kibogozható, macerás dolgok maradnak: az amorf problémák és a bonyolult kapcsolatok. Ettől lesz a menedzsment gyakorlata olyan alapvetően „soft”, és azért van az, hogy olyan szavakat használnak leírásakor, mint a tapasztalat, az intuíció, az ítélőképesség és a bölcsesség.

„Összefoglalásként, vezetőkre van szükségünk emberi tulajdonságokkal, nem szakemberekre speciális végzettséggel. A siker, nagyobb szervezetekben különösen, nem azon múlik, hogy mit csinál maga a vezető, mint erőforrások allokálója és döntéshozó, hanem sokkal inkább azon, hogy miként segít másokat a cselekvésben.” - írja.

Mintzberg hosszú oldalakon keresztül fejtegeti, milyen károkat okoz a kalkuláló és a hős képében tetszelgő, menedzsmentben tapasztalatlan MBA-k gyors felemelkedése vállalatok felső vezetői pozícióiba. Kiegészítve a rövidtávú, negyedéves tőzsdei jelentések által vezérelt gondolkodás szervezeteket romboló hatásával. Pedig 2004-ben még nyoma sem volt a 2008-as válságnak, melynek hátterében ilyen magyarázatok is felmerülnek.

Hogy ki profitál leginkább az MBA képzésekből, ha a szervezetek és a társadalom nem nagyon? Egy 600 felső vezető megkérdezésével végzett Business Week felmérés válaszadóinak többsége például úgy vélte, hogy az MBA-nek kevés kapcsolata van a munkateljesítménnyel, és nincs összefüggésben a munkatársak képességével vagy eredményeivel. A korábban rengeteg ilyen végzettségű munkatársat felvevő tanácsadó szektor gyakorlata is megváltozott: a McKinsey 2002-ben már 70%-ban nem MBA-ket vett fel, a Boston Consulting Group-nál pedig a más végzettségűek átlagos teljesítményértékelése meghaladta az üzleti képzettségűekét.

Hát egyrészt a képzőintézmények profitálnak, másrészt – legalábbis hosszú évekig – az egyének, akik gyorsabban haladhattak előre karrierjükben egy jól csengő nevű intézménynél szerzett MBA diplomával, mint ha valódi tapasztalatokat szereztek volna menedzsment pozíciókban.

Mintzberg egészen eddig merészkedik: „…senkit sem szabadna kiengedni egy hagyományos MBA képzésről anélkül, hogy halálfejet pecsételnének a homlokára ezzel a felirattal: Figyelem: NINCS vezetésre felkészítve.”