2011. március 3., csütörtök

Sőt, sokan egyfelé se tudnak figyelni

Kép: http://inkjot.wordpress.com/ 
Ha 100 embert megkérdeznénk arról, hogy miként értékelné saját odafigyelési vagy hallgatási képességét, gyanítom, hogy mind a száz meglehetősen pozitív minősítést adna magának. Feltételezem, hogy abból indulnának ki, hogy van két darab fülük, ami önmagában garanciája a magas színvonalnak.

A figyelemnek, vagy az annak tűnő tevékenységeknek viszont (legalább) öt szintje van. Az első szinten vitathatatlanul egy légtérben tartózkodunk a beszélővel, de alig várjuk, hogy befejezze, de legalábbis levegőt vegyen, hogy elérkezzen a mi időnk, és mondhassunk valamit, ami a szívünket nyomja. Példa erre, amikor partnerünk ecseteli munkahelyi problémáit, mire válaszul megkérdezzük tőle, hogy jól sikerült-e az ebédre felszolgált szalontüdő maceszgombóccal. Tehát egyszerűen ignoráljuk a beszélőt.

A második szinten válaszképpen magunkról beszélünk, saját tapasztalatainkról vagy történeteinkről számolunk be. Vagyis úgy felelünk a beszélő munkával kapcsolatos gondjaira, hogy higgye el, mi is rengeteg problémával szembesültünk a cégünknél, vagy a szomszédasszonynak is a napokban mondott fel az átkozott főnöke. Szóval csak úgy teszünk, mintha figyelnénk.

A harmadik szint még mindig nehezen nevezhető igazi figyelemnek. Többnyire leküzdhetetlen vágyat érzünk aziránt, hogy a beszélő első pár mondata után kéretlen tanácsokkal szolgáljunk, a teljes kép egy apró szeletének ismeretében. Eddigi esetünknél maradva javasoljuk, hogy ha nem tetszik az állása, legjobb, ha menten felmond, de azt az álláspontot is képviselhetjük, hogy örüljön a jó sorsának, hogy nem munkanélküli, az élet nem fenékig tejfel, és máshol sincs kolbászból a kerítés. Vagy valami hasonló közhelyet elpuffogtatunk, igencsak szelektív figyelmünk inputja alapján.

Az eddigiekkel van nagyrészt átfedésben Stephen Covey fő művében a „négy önéletrajzi válasz”: minősítés, puhatolózás magunkból kiindulva, tanácsadás és értelmezés.

Odafigyelésről igazán csak az e feletti, negyedik szinten beszélhetünk. Több információt kérünk, hagyjuk beszélni a másikat. Segítjük testbeszédünkkel, nyugtázással, kifejtésre biztató kérdésekkel. Azaz valóban meg kívánjuk érteni beszélgetőpartnerünket.

Az ötödik szint az értő figyelemé, az empatikus hallgatásé. Aki erre képes, az nem csak a beszélő mondanivalójának tartalmát érti meg pontosan – ami már egyébként önmagában sem kis teljesítmény – hanem képes olvasni a sorok között, és következtetni tud a beszélő érzéseire, szándékaira. Persze nem von le messzemenő következtetéseket, hanem hipotézisét igyekszik a másik féllel visszaigazoltatni, valahogy így: „Láthatóan felbőszít, hogy a brigádvezetőd vadonatúj hódszőr kalapodat rendszeresen hamutálnak használja.”

Bár nyílván az utóbbi kettőt kellene megcéloznunk, vigyázni kell, hogy ne essünk át a ló túloldalára. A kérdezés címén történő vallatás és az empatikus hallgatás helyetti pszichologizálás se viszi előre a beszélgetést: „Minden bizonnyal prenatális korban elszenvedett traumáid ütköznek ki abban, hogy nem akarod megvenni ezt a piros pöttyös ágyneműhuzatot.”

Természetesen nem mondja senki, hogy a tanácsadásnak, vagy a releváns személyes példáknak, analógiáknak és történeteknek nincs helye a kommunikációban. A baj azzal van, ha a másik mondandójára való tényleges odafigyelést helyettesítjük velük.

10 megjegyzés:

  1. Én most próbáltam hallgatni..és olvasni a sorok között;)viszont így a nagy hallgatás közben...:), felmerültek a kérdések nálam.
    Több embernél észleltem már, hogy egyszerűen az ötödik szint segítségével sem képes továbblépni, tehát ha valaki évekig leragad egyetlen egy témában, minden erőfeszítésünk ellenére, milyen egyéb eszközökkel lehetne áthidalni, hogy valamiféle előrelátó tendencia alakuljon ki az adott személynél?
    Gondoltam már arra is(célravezetőnek tűnt először), hogy hagyom az illetőnél érni a "gondolatmenetet" és talán majd az idő elteltével megoldásra talál egyedül, illetve a problémafeltáró beszélgetéseken keresztül eljut a végső megoldáshoz a különböző külső hatások következtében, egyszer...
    Ebből a kérdés/felvetésből, azonnal kerekedett egy további kérdésem, hogy milyen időintervallumba tehető ilyen esetben a türelmi zóna..(tegyük fel egy munkahelyi problémánál, ahol az idő, az egyik legfontosabb elem).
    Többször tapasztaltam már sajnos olyan esetet is, hogy igazából nem is volt "probléma", csak vannak olyan típusú emberek, akik sportot űznek a mártírkodásból, és ameddig én aggódom plusz agyalok a megoldáson, az illető alany már gondolati síkon "tengeren túl van"..
    Ennél a pontnál egyetlen dolog bizonyul jó ötletnek számomra, amikor kiderül, hogy vélt sérelmeket dédelgetek.. rövidre zárom a beszélgetést és nem adok további "táptalajt"...(ilyen és hasonló eseteket már egyre könnyebben felismerek, ugyanis érzem, hogy drasztikusan húzza az energiám).

    Anita

    VálaszTörlés
  2. Ennek az 5. szintnek az tud lenni a varázsa (lásd Gordon), hogy a beszélő saját maga jön rá arra, hogy mi a megoldás a problémájára.

    Persze mint ahogy egyik módszer sem, az értő figyelem se mindenható. Pl. a szomszéd Feri bácsinál sem alkalmazom, mert akkor aznap már nem tudok semmit se csinálni, ránk esteledik az udvaron...:-)

    VálaszTörlés
  3. :)Igen, ezt értem...ezért is írtam, hogy "problémafeltáró beszélgetés"...
    Ezek szerint, én is megtalálom majd a megoldást egyszer:)vagy nem...;)

    Anita

    VálaszTörlés
  4. A téma az aktív hallgatás módszerét hívta meg nekem,amit extravertáltként nagyon nehéz megvalósítani. A modell lépései a következők:

    1. Szóra bírás (pl. kérdésekkel)
    2. Fizikai odafigyelés (magáért beszél)
    3. Véleményalkotás felfüggesztése (ez gyakori hiba, hogy elkezdem továbbgondolni és már nem is figyelek vagy úgyis tudom mit akar mondani és közbevágok)
    4. Visszaadás (mielőtt a saját modanivalómba kezdek, összefoglalom a másikét.

    Egy beszélgetésben gyorsan eljön a 3. pont és onnantól már elveszett a folyamat, majd gyorsan jön is a közbevágás.

    VálaszTörlés
  5. :-) jópofa ez a véleménynyilvánító klikkelés, bocsi, behúztam egy közepest :-)

    VálaszTörlés
  6. Én is beléptem az ötödik szintre;):)("empatikus hallgatás"):)
    Anita

    VálaszTörlés
  7. Azért van a három skálaérték, hogy használják! :-)

    VálaszTörlés
  8. Anyám eddig egész életemben a 2.-3. szinten figyelt rám:-)

    VálaszTörlés
  9. Ez nagyon rossz, frusztráló bejegyzés!
    Nem elég egy-egy beszélgetést gondolatban "visszajátszva" szembesülni azzal, hogy nem azon a szinten voltam, ahol lennem kellett volna, most még Te is belevered az orrom??? (Arról is írhatnál, hogyan fejleszthető ez. - Gordon módszer, rémlik, de az nekem nagyon szájbarágós volt.)

    VálaszTörlés
  10. 17 év hallgatást azért ezen módszerekkel is nehéz megtörni... :/

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.