2011. március 7., hétfő

A halak és a munkahelyi morál összefüggései

Kinek lenne kedve egy halpiacon dolgozni? Nekem nem nagyon. Még a korai kelésen túltenném magam valahogy, de hogy egész nap egy hideg, nedves és büdös helyen töltsem az időmet, az már meglehetősen riasztóan hangzik. A cipekedéshez se lenne sok kedvem, és maga a munka sem tűnik túl izgalmasnak: feltölteni a pultokat, lemérni az árut, elvenni az árát. Azt hiszem, számolnám a másodperceket. Legalábbis nagyjából ilyen tapasztalataim voltak, amikor gyerekkoromban különféle kerti és pincemunkákra voltam felkérve, ha nem is gyakran. Még mielőtt elindultunk volna, én már azt vártam, hogy mikor érünk vissza.

Nem mindenki így áll ám hozzá a mások által kellemetlennek és rutinszerűnek tartott munkához. Ahogy a Fish! A Remarkable Way to Boost Morale and Improve Results (Lundin, Paul & Christensen, 2000) című, valós alapötletből kiinduló tanmeséből megismerhetjük, nem mindenki szenvedi és panaszkodja végig munkanapját az ilyen munkahelyeken.

A seattle-i Pike Place Fish Market nevű halbolt ettől lett világhírű. Dolgozói ahelyett, hogy keserű sorsukon lamentálnának, láthatóan jól eltölti az időt az üzletben, turistalátványosságként funkcionálnak, miközben rengeteg halat értékesítenek. Filozófiájuk, melyet a könyv szerzői először filmen, aztán könyvekben, majd tréningeken terjesztettek el az üzleti élet számos más iparágában, négy alappilléren nyugszik:

1. Játék. Bár az üzletet komolyan veszik, egész nap játszanak, viccelődnek a munkatársak. Hajigálják a halakat, például. Így nekik is jobb a hangulatuk, ami átragad másokra is.

2. Legyen egy jó napod. Bevonják a vevőket is a játékba, ezzel élményeket szereznek nekik.

3. Jelenlét. Teljes figyelmüket a vevőre és a munkára irányítják. Ezzel egyrészt gyorsabban telik a nap, másrészt a kiszolgálást a vevők sokkal magasabb színvonalúnak értékelik.

4. A hozzáállás választható. Ezek az emberek úgy döntöttek, hogy akármi is a meló, nem hajlandók magukat rosszul érezni közben.

Annyira nem meglepőek ezek a felvetések. A régi paraszti életben azt hiszem, kevesen morfondíroztak azon, hogy nekik egy hatalmas kupac kukoricát le kell morzsolniuk, inkább énekeltek és beszélgettek közben. A tanmese egyébként arról szól, hogy egy vállalati osztályvezető miképp merített ihletet az említett halpiaci csapat működéséből, és hogyan leheltek életet a rossz hírű és demoralizált osztály mindennapjaiba.

Rögtön eszembe jutott a sarki zöldségesünk, Lajos. Családi vállalkozásban, apjával és testvérével üzemeltetnek egy üzletet a szomszéd utcában. Szép áruja van, viszont természetesen nem tud konkurálni a diszkontláncok és a hypermarketek árképzésével. Többnyire náluk vesszük a zöldséget és gyümölcsöt, mert egyszerűen jó oda bemenni. Lajos, akivel kb. egykorúak vagyunk, mindenkivel tréfálkozik, bevonja a vevőket, és sosem feletted beszél másokkal. Vagy csak rád figyel, vagy rögtön több résztvevős társalgást fabrikál a jelenlévőkből. Ő is úgy döntött valószínűleg, hogy minden nap jól fogja érezni magát, pedig hajnalban kel, hosszú a nap, évek óta a saját családtagjaival van bezárva egy kis helyiségbe, télen elég hideg van bent is az áru miatt, valamint szellemi és kommunikációs képességeit tekintve több embert kenterbe verne, akivel életem során találkoztam és diplomával rendelkeztek.

Utánanéztem, van-e kritikája a Fish! filozófiának, természetesen van, bár nem sok. Kevin Carson szerint csúnya dolog, ha a hatalmi pozícióban lévő emberek így osztják az észt a hatalommal nem rendelkezőknek. Én ezzel nem értek egyet egyébként. Tök mindegy, van-e hatalmad, vagy nincs, és mennyire komplex a munkád, leginkább rajtad múlik, hogy miként éled ezt meg. A kívülről leginkább irigylésre méltók között ugyanúgy bőven vannak olyanok, akik jó hasznát vennék a fenti alapelveknek.

Még egy kritikát találtam, van egy Youtube videó, ahol egy volt dolgozó (?) állítja, hogy a film kedvéért tanulták be a trükköket és poénokat a kollégák. Ennek viszont az mond ellent, hogy a könyvet még 2000-ben írták, de azóta is számos turista kisfilmjét lehet letölteni a videomegosztó oldalról – 2006-tól egészen napjainkig találtam példákat.

Választottam is egyet, illusztráció gyanánt:


3 megjegyzés:

  1. Kedves Tamás,

    most elkövetem a "lelkes új olvasó" szokásos bűnét és több bejegyzésedhez is hozzászólok:)

    1. Hal-biznisz: Egyszer láttam (valamelyik) ismeretterjesztő csatornán egy filmet a New York-i nagybani halpiacról és egy ottani halbróker munkájáról. Lenyűgöző volt. Iszonyú kemény munka, korán is kell kelni, büdös is lehet - ez a tévén nem jött át, - de látszott, hogy ott többen is nagyon élvezik.

    2. Én is ismertem a Tiedhez hasonló zöldségest (Kazit és fiát Gazdaréten), a csirkéseken a budafoki piacon, stb. Ezt tanulni nem lehet. A meglevő képességeket fejleszteni talán:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Tamás,

    Én nem értek egyet Kevin Carsonnal. Szerintem olyan nincs, hogy 'hatalom nélküli' emberek. Illetve vannak, nagyon is sokkal találkoztam közölük, de pont a Fish-ben megélt példa mutatja be gyönyörűen, hogy mindig van választásunk. És szerintem ez az igazi hatalom az életünk felett.
    Kár, hogy pont erre az nem jön rá, aki kritizálja...
    Örülök a bejegyzésnek és a videonak is :-)) Emese

    VálaszTörlés
  3. Nekem a horvátországi fagyisok ugrottak be, akik időnként láthatóan szenvedélyesen és élvezettel dobálják a gombócokat, fülig érő vigyorral.

    zoli

    VálaszTörlés