2010. december 23., csütörtök

Tanuljunk tanulni a kisbabáktól!

Karácsonyi blogbejegyzésemben szerettem volna egy kicsit kapcsolódni az ünnephez. A következő gondolatfüzér jutott eszembe: a Karácsony a születésről szól, a születés a kisbabáról, a kisbaba bámulatosan tanul, ahogy ezt már két ízben sikerült végignéznem, és ha már ilyen hatékony a kisbaba a tanulásban, akkor akár mi, felnőttek is tanulhatnánk tőle.

Valamelyik nap a szervizben várakoztam és olvasgattam egy könyvet. Mary Beth O’Neill azt írja (szabad fordításomban), hogy "kifejezetten inspiráló a kisgyermekekre a tanulás modelljeként tekinteni. Íme a megközelítésük, ami természetesen tudat alatt működik:


1. Fel kell állnom és el kell indulnom.

2. Mindenképp álló helyzetbe kell emelkednem, akármibe is kerül.

3. Teszek egy lépést. Az elesés kockázata nem térít el célomtól.

4. Elesek. Akkor mi van? Gyakran előfordul.

5. Megint felállok, és ismét nekiindulok.

6. Az elesés bosszantó. Sírok dühömben. A sírás, mint a nyári zápor, gyorsan átmegy rajtam és már el is múlt. Nem hoznak zavarba sem a könnyeim, sem a frusztrációm.

7. Nincsenek negatív előítéleteim az eleséssel kapcsolatban. Az elesés része ennek a járásnak nevezett varázslatos dolognak. Csak azt tudom, hogy folyamatosan kísérleteznem kell, újra és újra próbálkozni. És megint, megint és megint.

8. Járok! Három teljes lépést megtettem, mielőtt ismét elestem volna!

9. Akkor kezdem elölről az első 8 pontot!"

Használható lehet ez a megközelítés felnőttkorban? Tudunk belőle tanulni? Próbáljuk ki, hogy a kisgyermekek tanulási modelljét alkalmazzuk, amikor következő alkalommal el szeretnénk sajátítani valami komplex tevékenységet!

O’Neill szerint a mesterfokhoz az erős belső motivációval rendelkező, mobilizált ember sokszor ismételt kísérletezésén keresztül vezet az út.

Kedves Olvasóim, Boldog Karácsonyt kívánok!

2 megjegyzés:

  1. Off: a nyeremény megérkezett, köszönet, most nem a kisbabáktól, hanem könyvből tanulunk...

    VálaszTörlés
  2. Na, gyorsan odaért! Éljen a Magyar Posta! Jó olvasást!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.