Az év utolsó ICF Coach Klubján tartott előadást Dr. Laura Crawshaw, a Taming the Abrasive Manager c. könyv szerzője, aki az elmúlt 18 évben több mint 400 agresszív vezető coachingját végezte, hogy beosztottjaik munkahelyi szenvedését csökkentse. Az „abrasive” szó alatt azt érti, hogy az adott vezető interperszonális viselkedése érzelmi distresszt (káros stresszt) okoz másoknak. Az előadás felvezetésében hivatkozott egy 2006-os monster.com kutatásra, mely szerint ilyen vezetői viselkedésnek a magyar munkavállalók háromnegyede már ki volt téve. Az előfordulási gyakoriság a legmagasabb egész Európában. Jól hangzik…
Hogyan viselkednek ezek a vezetők? Túlreagálnak, mikro-menedzselnek, fenyegetőznek, nyilvánosan megalázzák a beosztottat és leereszkedően viselkednek. De miért teszik ezt? Gyakori feltételezés, hogy gonoszak, vagy egyszerűen pszichopaták. Azt gondoljuk róluk, hogy teljesen tisztában vannak tetteikkel és azok másokra gyakorolt hatásával. Szándékosan bántanak, dominanciájukat az agresszió segítségével érik el, és reménytelen megváltozniuk.
Dr. Crawshaw széles körű személyes tapasztalatai nem igazolják a feltételezéseket. Ezek a vezetők általában nem, vagy kevéssé vannak képben saját viselkedésük következményeivel. Mondhatni ez (is) a vakfoltjuk. Nagyon fontos számukra, hogy kompetensnek tűnjenek az emberek szemében, és ha valamivel kapcsolatban úgy érzik, hogy fenyegeti az énképüket, aggódni kezdenek, és a helyzetet agresszióval igyekeznek kézben tartani, kontrollálni. A változás nem reménytelen, coacholhatók. Egy 8-10 alkalomból álló folyamat elegendő szokott lenni, és a változásokat már a harmadik ülés után érezni szokta a környezete.
Ezek az emberek többnyire kevés empátiával rendelkeznek, és nem is nagyon tudják leolvasni a másik arcáról az érzelmeket. Sőt, az érzelmeket nem is tartják fontosnak. Egy jó vezető, ha problémát tapasztal, igyekszik kideríteni az okokat: az illető képességével vagy szándékával lehet a gond. Ha megvan az ok, a megoldásra fókuszál. Ezzel szemben az agresszív vezető ilyen esetben azonnal felállítja a diagnózist: a beosztott inkompetens. Majd rögtön támadásba lendül az inkompetencia „tulajdonosa” irányába.
A coaching beavatkozás célja, hogy a vezetőt rábírja az agresszív viselkedés abbahagyására, segítsen megérteni, hogy miért használja ezt a megoldási módot, és felismerje, hogy milyen más stratégiákat alkalmazhat. Persze vannak kihívások: nem tudják, hogy a coach vajon kém vagy szövetséges, defenzívvé válnak – tagadják a problémát, vagy másokra vetítik ki.
A coachnak muszáj néhány alapvető elvet betartani, hogy sikeres legyen a folyamat. Egyrészt a munka teljes mértékben bizalmas, semmilyen beszámoló nem készül, sem szóban, sem írásban. Az eredményeket az érintetteknek kell tapasztalniuk. A résztvevővel meg kell értetni, hogy nem a tények számítanak, hanem az, hogy mások miként érzékelik a viselkedésüket. Lehet, hogy ők nem kiabálják le valakinek a fejét, de ha az illető ezt így érzékeli, akkor foglalkozni kell vele. A coach és a vezető közösen kutatják fel a másokban előhívott negatív érzékeléseket: miről van szó, mi váltja ki őket, és hogyan lehet megszüntetni. Majd pedig a coach megismerteti a vezetővel az úgynevezett „threat-anxiety-defense” dinamikát, mely szerint a kívülről jövő lelki fenyegetés az emberekben félelmet kelt, majd defenzív reakciót vált ki (támadás, menekülés, vagy átbeszélés).
Ha sikerül egy agresszív vezetőt megszelídíteni, azzal mindenki csak nyer. Az nyilvánvaló, hogy a beosztottak életminősége javul, de nem nehéz kitalálni, hogy maga a vezető is milyen sokat profitálhat belőle, ha az emberek nem rettegnek tőle, és a szervezet teljesítményére és az elvándorlásra is pozitív hatást gyakorol a változás.
Khm, na, ez ütős anyag. A jó hír, hogy "nevelhetőek", ami hihetetlen számomra, ugyanis néhány főnöknél alapvető viselkedésbeli problémát tapasztaltam -magyarul: nem volt gyerekszobájuk- ezt pótolni kihívás. Általában ez a viselkedésbeli defektus együtt jár a hatalommal, illetve a hatalom csökkenésének veszélyével -amit nem szeretnek. Miért? Mert motivációs eszköztáruk korlátolt, nem ismernek mást csak a parancsuralmi rendszert. Ennek az eredményét rögtön látják, hiteles visszacsatolást meg nem kapnak és szépen pörögnek tovább, önmagukban.
VálaszTörlésAz agresszió szinte mindig a gyengeség és a félelem jele. Az meg, hogy sok szervezetben hagyják, hogy agresszív emberek vezetői pozíciót töltsenek, az emberi hülyeségé. Nem tudom ki, hogy van vele, de az én szememben az agresszív vezető, nem vezető, sőt nem áll messze egy gyerektől, aki a homokozóban lapáttal veri a nála két fejjel kisebb játszótársa fejét...
VálaszTörlésPersze van olyan, aki idővel belátja ennek hátrányait, tudatosan elkezd változtatni magán, vagy engedi egy coachnak, hogy segítsen, de sajnos nem hiszem, hogy ez túlságosan jellemző lenne. :(
Egyetértek a hozzászólásokkal, köszönöm!
VálaszTörlésNekem is az járt a fejemben, ahogy hallgattam az előadást, hogy vajon itthon hány felettesnek jut eszébe, hogy beosztott vezetője agresszív viselkedése probléma, súlyos károkat okoz, és tenni kell valamit az ügyben.
Én is kíváncsi lennék, hogy Magyarországon (de akárhol a világban) az agresszív vezetők hány %-a "szelidíthető" coachinggal, vagy egyáltalán hány %-uk próbálkozik vele egyáltalán?
VálaszTörlésEgy biztos, örülni kell minden egyes megszelidített oroszlánnak, mert azt látom, hogy döbbenetes károkat képesek okozni.
Meg lettem volna lepve, ha egy tanácsadásból élő cég azt írja, hogy ezek a vezetők nem nevelhetők.
VálaszTörlés:-) vesénkbe látsz!
VálaszTörlésA remény hal meg utoljára!
Egyébként szinte mindenki képes a változásra, lehet, hogy tanácsadó/coach nem képes rá hatni, de pl. valami jelentős pofon az élettől, tragédia rendbe teheti az egészen reménytelennek tűnő eseteket is.
Friss személyes tapasztalatom van az agresszív, fenyegetőző, primitív vezetői magatartásról. 5 éve dolgozom egy nemzetközi multinacionális cég magyarországi alkalmazottjaként, ahol napi 8 órában fizetett irodai munkát végzek számítógépen (általában napi 10-11 óra kell a kiadott feladatokhoz). Napi "mennyiségi" limit van felállítva évek óta, amit képtelenség huzamosabb időn keresztűl egészségkárosodás nélkül végezni. Cégnél több kollégám is elhúnyt a túlterheltségből adódó betegsége miatt (infarktus, agyvérzés, rák, stb.), aki csak tud menekül ettől a cégtől. Nekem sajnos még eddig nem sikerült másik munkahelyet találnom, tűrnöm kell, hogy pofátlanul kihasználják a helyzetemet. Már nem vagyok fiatal, közel az 50-hez kell nap mint nap robotolni, amit már sem fizikailag, sem lelkileg nem bírok. Amióta a cégnél dolgozom, többször kerültem korházba (műtét, majd intenzív osztály), krónikus, gyógyíthatalan betegségem van, amit bizonyíthatóan az állandó megfelelési kényszernek, a stressznek, és az ezzel járó
VálaszTörléstúlterheltségnek köszönhetek. Néhány hónapja több heti táppénzre kényszerültem, amint újra munkába álltam. Néhány nap múltával hivatott a cég egyik felső vezetője, és egy másik vezető jelenlétében zárt ajtók mögött minősíthetetlen hangon: agresszíven, ordenáré stílusban és sértő megjegyzésekkel illetett engem és a munkámat, ami rendkívűl rosszúl esett. Más kollégákkal is viselkedett már így. Az illető teljes tudatában van annak, amit csinál, mert megnyilatkozásai alapján tudja, hogy a "gazdái" ezt várják tőle. A munkavállaló a szemében csak egy bármikor pótolható rabszolga, akinek vele szemben soha nem lehet igaza. Egy ilyen génhulladékot nem lehet semmilyen pszicho tréninggel jobb belátásra nevelni. Véleményem szerint a megalománia nem gyógyítható, mert az illető személyiségéhez szervesen hozzátartozik. Egyébként a hatalom mindig is agressziót szűlt, mert az a természetéből ered: zsarolás, fenyegetés, mások jogainak korlátozása, és életének veszélyeztetése révén éri el végső célját, az ellentmondást nem tűrő uralmat. Nevelés során csak az agresszorok, diktátorok eszközei finomodnak, a végső cél marad. Ez a baj forrása ...