A magyar vezetők önképzési szokásai – a 2010-es felmérés eredményei

Míg más a napon süttette a hasát 2010 nyarán, mi Pusztai Csaba barátommal, a KPMG-BME Akadémia szakmai támogatásával 317 magyar menedzsert kérdeztünk meg arról, hogy pallérozzák-e vezetői készségeiket önszántukból, és ha igen, akkor mindezt milyen gyakorisággal teszik. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon milyen tényezők hatnak rá serkentően. Számít a nem, az életkor, a pozícióban vagy a munkahelyen eltöltött idő? Esetleg a vezetői tapasztalat, a nyelvtudás vagy a hierarchiai szint? A munkáltató mérete vagy tulajdonosi szerkezete? Vagy a vállalat tanulási klímája a meghatározó? Netán az egyén személyes hozzáállása a döntő?

Az önképzés két területét vizsgáltuk. Az egyik a vezetéssel kapcsolatos médiafogyasztás a könyvektől a blogokig, a másik a vezetési dilemmák megbeszélése, mint tanulási forma. Nézzük sorban a legfontosabb eredményeket:

Vezetési tárgyú szakkönyvet csak minden ötödik vezető forgat rendszeresen (kéthetente vagy sűrűbben), tehát a fennmaradó 80% legfeljebb alkalmanként vetemedik ilyenre. Szaklapokat azért többen olvasnak, 45% teszi ezt legalább kéthetente, míg az internetes portálok vezetési rovatait a vezetők kétharmada böngészi ilyen gyakorisággal. Láthatjuk tehát, hogy a rövidebb, felületesebb, és mások által előemésztett tartalomra van a legnagyobb fogékonyság. A blogokra és fórumokra nem tapasztaltunk nagy nyitottságot: a válaszadók kétharmada illetve háromnegyede soha, vagy legfeljebb évente néhányszor olvas ilyet. Az aktív bekapcsolódás, hozzászólás még ennél is kevésbé jellemző, csak néhány százalék fűz kommentárt a bejegyzésekhez. Ugyebár ezt tapasztalom a Tudatos Vezetés blogon is.

A megbeszélés, mint tanulási forma már sokkal jellemzőbb, a vezetők háromnegyede havonta vagy még gyakrabban konzultál vezetőtársaival, családtagjaival, sőt beosztottaival. 58% teszi ezt a főnökével, míg 24% külsős szakértővel. Ezzel egybecseng, hogy az utóbbi egy évben a válaszadók 23%-a kapott coaching támogatást. Amikor azt kérdeztük, hogy kinek a véleményére adnak leginkább, 38% a főnököt jelölte meg, de 40% egyáltalán nem említette a főnökét a három megadható személy között. Itt is elválik tehát az a felettes, akivel érdemes beszélni, és az, akivel nem nagyon.

Találtunk olyan csoportokat, akikre valamivel jellemzőbb az önképzés:

• A kisebb cégek vezetői – talán így kompenzálják a formális képzések hiányát
• A felsővezetők és a tapasztaltabbak – akik már tudják, hogy mit nem tudnak
• Akik rendszeresen tanítanak, oktatnak – mintegy mellékhatásként vagy szükségletként
• Akik tanulnak – mert talán benne vannak

A tanulás szempontjából előnyös vállalati klíma serkenti a vezetők hagyományos médiafogyasztását (értsd: passzív, tehát nem követel aktivitást), míg a vezetők tanulással kapcsolatos pozitív attitűdje az aktívabb önképzési formákra tesz nyitottabbá, pl.: blogok, fórumok használata. Hasonló eredményeket találtunk a megbeszélések terén is, miszerint a nyitottabb vállalati klímában szívesebben beszélik meg a vezetők a dilemmáikat munkahelyi partnereikkel, míg az egyén pozitív tanulási attitűdje a munkahelyen kívüli partnerekkel folytatott megbeszélések gyakoriságát növeli.

Úgy tűnik a válaszokból, hogy a magyar vezetőket belső okok motiválják az önképzésre, készségeik fejlődését várják tőle, míg a külső hajtóerők, mint a teljesítményértékelés, vagy a karrierbeli előrelépés kevésbé. Kifogásként leginkább az időhiányra és a napi ügyek prioritására hivatkoznak.

Akit részletesebben érdekelnek az eredmények, innen letölthető a kiadvány és a prezentáció .