Ami nem hiányozhat egyetlen nagy vezetőből sem

És aminek egyetlen kis vezetőből sem kéne hiányoznia. Sőt, tanárból, papból, vagy bárkiből sem, aki másokért felel.

Első olvasatra szokásosnak, kézenfekvőnek tűnt az 5 elemű lista, mellyel az 50 legjelentősebb üzleti gondolkodó egyikeként számon tartott Warren Bennis: On Becoming a Leader (2009, 1989) című könyvében olvastam a vezetők alapvető „hozzávalóiról”. Aztán elgondolkodtam rajta, és tényleg: az igazán nagy vezetők ezekben a tulajdonságokban osztoznak. De vajon az általunk ismert, tág értelemben vett vezetők közül hány esetében kerülne pipa mind az 5 tétel mellé?

Van jövőképe – Számos olyan felsővezető van, akiknek eszébe sem jut, hogy szükség lenne ilyenre. Legfeljebb a következő évig terveznek előre. Többektől hallom azt a magyarázatot, hogy a jövő kiszámíthatatlan, így elveszítené a szavahihetőségét, ha távolabbi jövőképet vázolna fel, amit nagy eséllyel meg kell, hogy változtasson, a jövőbeli események következtében. Mások azért idegenkednek a jövőkép megfogalmazásától, mert limitálva éreznék magukat általa. Lehet, hogy pár hónap múlva másfelé kell venni az irányt. A nagy vezetőknek mindezek ellenére van jövőképük.

Szenvedélyes – Sajnos hányan vannak olyan vezetők, akik nem lelkesednek az általuk irányított terület vagy téma iránt, egyszerűen csak a nagyobb hatalom, jövedelem, vagy vezetői juttatások miatt kívánkoztak vezetői pozícióba. Vagy nem kívánkoztak, hanem felkérték őket, hiszen dolgozóként jól teljesítettek. Nem is beszélve a tanárokról, akik között bizony alaposan kell kutatni azok után, akik munkájuk szerelmesei.

Tisztességes – Itt nagy gondok vannak, globálisan és lokálisan egyaránt. Nemzetközi nagyvállalatok vezetői buknak bele csalásaikba. De nehéz tisztességesnek nevezni azokat a vezetőket is, akik a tulajdonosok érdekeit tűzön-vízen át képviselik, miközben tisztességtelenül járnak el alkalmazottaikkal, telephelyeik országaival (adóoptimalizálás, transzferárazás és egyéb eufémizmusok mögé bújva), beszállító partnereikkel (elképesztő fizetési morál, sárba döngölés), nem beszélve a természeti környezetről. Hogyan beszélhetünk vezetői tisztességről akkor, ha Magyarországon egész iparágak működnek úgy, hogy természetes költségtényezőnek veszik a nagy projektek esetén a visszaosztást (infrastrukturális beruházások, informatika, stb.)?

Kíváncsi – Az igazi vezető tanulni akar, gondolkodni, kísérletezni, új dolgokat kipróbálni. Ennek a területnek egy részére van rálátásom: a tanulásra. Épp most végzünk egy felmérést a magyar vezetők önképzéséről, melynek eredményeit november elején fogjuk bemutatni. Elöljáróban annyit, hogy túlzottan nem erőltetik a fejlődést, tanulást.

Bátor – A nagy vezetők vállalják a kockázatot, nem aggódnak a kudarcok miatt. Inkább tanulnak belőle. Kiállnak a jövőképük mellett, felvállalják a konfliktusokat. Nem tudom, mennyire jellemző ez ma az átlag vezetőre, de általánosnak semmiképp se mondanám. Sokan féltik az állásukat, státuszukat, karrier-kilátásaikat. Szerencsére nem mindenki.

Sok-sok listát láttam már az ideális vezető/menedzser ismérveiről, képességeiről, tulajdonságairól, összetevőiről. Való igaz, hogy azok a vezetők, akik ténykedése kiállta az idő próbáját, osztoztak a fenti, nagyrészt jellembeli tulajdonságokban. Az is elgondolkodtató, hogy ezek mind olyan tételek, amiket nem nagyon lehet megtanítani valakinek. Vagy szenvedélyes és tisztességes valaki, vagy nem. Vagy képes álmodni, vagy nem. Kíváncsivá se nagyon lehet képezni az embereket. Talán még bátorságban lehet leginkább fejlődni, ha szép fokozatosan kitoljuk a komfortzónánk határait.

Akkor mégis csak születni kell vezetőnek? Esetleg tisztességessé, bátorrá és kíváncsivá szocializálódni? Vagy alkalmassá válhatunk akár felnőttként is arra, hogy vonzó jövőképet álmodjunk, még ha sose volt jellemző ránk?