A képzés, aminek tényleg van értelme és hatása

A pofára esések didaktikus hatását leszámítva, egyéni motiváció és akarat nélkül nincs tanulás. Teljesen felesleges időt és pénzt áldozni azoknak a képzésére, akiknek nem áll szándékában tanulni, fejlődni. Sokkal több értelme van 100 egységnyi forrást 10 érdeklődő ember tanítására rászánni (10 egység/fő), mint 50 kétes lelkesedésű, képzésre beutalt kollégára pazarolni (2 egység/fő). Az oktatási rendszerben ahhoz voltunk hozzászokva, hogy a tanár valami ellenség, aki a tudatlanságunkat próbálja lépten-nyomon tetten érni, a diák pedig megkísérli a lehető legkisebb erőfeszítéssel teljesíteni a minimum kritériumot. Tapasztalataink bármennyire is ezt sugallják, a tanulásnak nem az a lényege, hogy a tanár "leadja az anyagot", a diákok egy része rövid távú memóriájában az első számonkérésig eltárolja, visszaismételje, végül gyorsan likvidálja a fejéből, a másik része pedig elmulassza mindezt és rettegjen a büntetéstől. Sokkal inkább az volna a cél, hogy a tudás utat találjon a hallgató fejébe, majd pedig használni is tudja azt valamire. Ehhez pedig minimum két hozzávaló kell: a tanuló szándéka a befogadásra és az oktató korszerű tanításmódszertani felfogása.

A tanároknak is minőségi visszajelzésre lenne szükségük a fejlődéshez

Bill Gates idén áprilisban tartott egy TED előadást minderről. Az USÁ-ról beszél, természetesen minden hasonlóság, amit a hazai helyzettel összefüggésben felfedezni vél az olvasó, csak a véletlen műve. Onnan indít Gates, hogy a tanárok nem kapnak túl sok használható visszajelzést a munkájukról, legfeljebb annyit, hogy megfelelő volt a tevékenységük. Pedig attól nem lehet fejlődni, ha csak annyit tud a teljesítményéről, hogy idén se mondtak fel neki. Vagy esetleg egy-két tehetséges gyerek jó eredményt ért el egy versenyen.

Szövegértésben például az amerikai gyerekek csak a 15. helyen állnak a világban, Magyarország nem szerepelt az első 15-ben. Az USÁ-t megelőző 14 országból 11 üzemeltet valamiféle visszajelző rendszert. Shanghai vezeti a listát szövegértésben, matematikában és természettudományokban egyaránt. Ott hogyan segítik a tanárok fejlődését? Például a fiatal tanárok megfigyelik a tapasztaltak által tartott órákat, hetente vesznek részt tanulócsoportokban, ahol megbeszélik a tapasztalatokat (!), és minden tanártól elvárják, hogy bemenjen és visszajelzést adjon más kollégák óráiról.