2023. március 9., csütörtök

Mert az álmok olykor valóra válnak: Act2Manage 4.0

Megnéztem a naptáramban, 2021 év elején ültünk össze a kollégákkal először azzal a céllal, hogy az Act2Manage applikáció 4.0 verziójáról egyáltalán elkezdjünk álmodozni, és akkor leginkább a dizájnnal kapcsolatos face-lift volt a fókuszban. Aztán ahogy ott elkezdtünk ötletelni, egy csillagromboló képe bontakozott ki előttünk. Azt gondoltam akkor magamban, hogy ez persze mind nagyon klassz lenne, csak hát (még) nem rendelkezünk se a facebook fejlesztési büdzséjével, se annak programozó csapatával. De ahogy az én üzlettársaim gondolkodnak: mielőtt bármiről is zsigerből ítélkeznénk, hogy lehetséges-e vagy sem, kérdezzük meg, mibe kerülne, és aztán majd legfeljebb ütemezzük. Megkérdezték, k…va sokba. Úgyhogy ütemezés lett belőle. :-) És most kész van a 4.0 verzió, benne az álmok többségével az első release-ben, és a maradékkal majd a következőben.


Hogy miféle dolgokról ábrándoztunk, amik már ebben a release-ben benne vannak?


  • a leges legfontosabb, hogy a kurzusszerű használatnál a korábbi, szintekre épülő logika helyét átvette a tanulási utak (learning journey-k) rendszere
  • készültek általunk javasolt tanulási utak, különféle vezetői szükségletekre (pl.: frissen nevezeték ki vezetőnek, fejlesztő vezetővé szeretne válni, meg akarja erősíteni a csapatát, hatékonyságot szándékozik növelni, előrelépne a karrierjében, projektmenedzsment megbízást kapott stb.)
  • lehetségessé vált egyedi, vállalatokra szabott tanulási utakat összerakni
  • a felhasználó szabadon állíthat össze tanulási utakat saját magának, azaz egyéni szinten is személyre szabható a tervezett fejlődés
  • készült egy klassz “Progress” funkció, ami több szempontból, könnyen áttekinthető módon mutatja egy helyen a felhasználó előrehaladását a tanulásban
  • jelentősen begyorsult a működés, olyan sebességgel fut, mint amit a nagy cégek appjaitól megszoktunk
  • teljesen megújult a dizájn, újrastrukturáltuk a menüket és a gombokat, és természetesen hozzá igazítottuk az új/megváltozott funkcionalitáshoz
  • egyszerűbb lett a keresés, minden keresési mód rögtön a főoldalról elérhető
  • könnyebben és gyorsabban lehet vállalásokat tenni (teendőket beállítani), nem csak az Act2Manage tartalmakhoz, hanem bármilyen egyéb vállalati fejlesztőprogramhoz kapcsolva, mint utánkövetési eszköz (ugyebár az elmúlt években végzett, adatelemzésen alapuló kutatásaink azt mutatják, hogy a blended programokban a jelenléti és a digitális elemek számottevő mértékben erősítik egymást, függetlenül attól, hogy mi adjuk a jelenléti szálat (Tudatos Vezetés programok) vagy egy vállalat saját programját egészíti ki az Act2Manage)
  • a 4.0-ban már van dark mode, ami dizájn tekintetében nekem speciel még jobban tetszik, mint a normál, pedig semmi egyebet nem használok a telefonomon dark mode-ban
  • a beépített chat (social learning) funkción is tuningoltunk, több, máshol már megszokott lehetőséggel élhet a zárt tanulói csoportban tartalmat posztoló, kommentelő, lájkoló felhasználó
  • az Act2Manage továbbra is négy nyelven tud: a magyar mellett angolul, németül és bolgárul.


“And one more thing” (three)


  • külön említem meg, amiről már korábban számot adtunk, és több ügyfélnél már fut is, hogy a REOSS nemzetközi operational excellence céggel együttműködve az Act2Manage eredeti vezetőfejlesztési tartalmai mellett egy közel ugyanakkora méretű lean menedzsment tartalom kontingens került a rendszerbe, és ennek az ideális megjelenítése vált lehetségessé a 4.0 verzióban
  • ez azt is jelenti, hogy a 4.0 verzióban a hasonló tanulási logikával tanítható/gyakorlatba ültethető más témák számára is megnyílt a lehetőség
  • az egyik ilyen, hogy nem csak vezetők hanem munkavállalók számára is készültek tanulási utak


Azokat a fejlesztéseket, amiket a második release-re terveztünk be, most fogjuk pontosan specifikálni, így ezekről majd a későbbiekben mesélek. Ezúton is szeretném kifejezni hálás köszönetemet annak a sok embernek, akik a 4.0 verzió létrehozásában tevőlegesen részt vettek: üzlettársaimnak, Menedzsmentoros munkatársainknak, valamint a szoftverfejlesztő partnerünknél dolgozó kollégáknak (projektmenedzserek, programozók, dizájner(ek), és ki ne hagyjam a sorból "szellemi vezetőjüket", Norbit).



Mindenesetre ha HR-esként vagy vállalati vezetőként kíváncsi vagy az Act2Manage 4.0 verziójára, szívesen megmutatjuk, és mesélünk arról, hogy a viselkedéstudományt és az idegtudományt hogyan alkalmaztuk a fejlesztése során a vezetéssel kapcsolatos ismeretek eredményes gyakorlatba ültetésének érdekében.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.