Nem azzal segítjük elő a viselkedésváltozást, amivel gondoljuk!

Hadd indítsak a tételmondattal: hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a másik ember tudáshiány miatt nem változtat a viselkedésén, ezért kéretlenül mindenféle információval, tanácsokkal látjuk el. Ő viszont meglepetésünkre általában nem tartja relevánsnak, kivitelezhetőnek a javaslatokat, kézzel-lábbal tiltakozik. Nem az ismeret hiányzik ugyanis többnyire, bár biztos van kivétel, hanem egyszerűen csak nem igazán akarja vagy bírja rávenni magát az illető a változtatásra. Vagy a motiváció nem elegendő, vagy túl nagy erőfeszítést kíván, vagy nem találta meg hozzá a megfelelő kiváltó ingert, azaz a triggert, ami segítene szokássá építeni a kívánatos viselkedést. Ebben az esetben viszont maradni fog az eredeti, az ember számára már “bevált” működésmód, akkor is, ha az őt és a céljait nem szolgálja.

És most jöjjön a sztori. Január eleje óta heti rendszerességgel élőben közvetítem a facebook-on az életmódváltási és testsúly-helyreigazító erőfeszítéseimet. Ezt a tevékenységet elsősorban viselkedéstudományi és csak másodsorban táplálkozás- és egészségtudományi alapokon végzem, mivel az első a saját szakmám, a másodikról csak műkedvelő jelleggel tájékozódtam (de van itthon olyan családtag, a kedvesem, aki ebben már alaposan ki van okosodva). Fontos számomra az átláthatóság: a sikerek, a nehézségek, a botladozások vagy a stagnálás folyamatos és valóságnak megfelelő kommunikációja, nem rózsaszín habot verek.

Némi háttér annak, aki most kapcsolódik be. 9 éve már egyszer lefogytam 93-ról 79 kg-ra, életmódváltással, ami egészségesebb táplálkozást és rendszeres testmozgást jelentett nálam. Nem volt összepréselt csőrrel fogyókúra, nem voltak diétás irányzatok, csak kevesebbet és helyesebb választásokat ettem, leszoktam a telezabálásról. Sportban pedig hosszított szezonú kerékpározás, ami nagyon jó kalóriafogyasztás, télen erősítés vagy úszás lett a számomra bevált megoldás. Ezzel tavaly nyárig tartottam kb a súlyomat, tehát sok éven keresztül kiválóan működött. Mi történt akkor most? Az volt, hogy az elmúlt másfél évben betegségekkel és baleset utóhatásaival szívtam, és mivel akármit és akármennyit ehettem ezalatt, akkor se híztam, visszaszoktam a fehér lisztes ételekre és a temérdek nassolásra (olajos magvak), édességekre, amiket imádok. Amíg ment a sport nyáron intenzíven, ezt kompenzálta, és nem mentem túl 82 kg-n. Mihelyst vége lett a nyárnak, rengeteg munkám volt, szar idő, leállt a kerékpár, maradt a zabálás, év végére pedig felhíztam majdnem 90-re. Ennyi a sztori, se több, se kevesebb.

Miért teregetem ki a történetet a facebook-ra? Ennyire magamutogató lennék? Aki ismer, tudja, hogy nem annyira jellemző rám. Kristálytiszta viselkedéstudomány. Satuba rakom a micsodám és másokkal rászoríttatom. Baromi kellemetlen lenne ezek után kifarolni, ráadásul szakmai hitelességem is csorbulna, tehát muszáj leszek kitartani. 

Na és lassan megérkezek a fő témámhoz, hogy ki mivel segíthet nekem, vagy bárki másnak, aki viselkedésváltozást igénylő célokat akar megvalósítani. Sok cuki barátom, ismerősöm, kollégám látott el jó tanácsokkal kommentekben. Nagyra értékelem, mert foglalkoznak velem, és ez igen jólesik. Azonban nem a tudás hiányzik, így nemigen tudom/vagyok motivált hasznosítani azokat a javaslatokat, témába vágó tartalmakat, különféle appokat, amik náluk, tök más élethelyzetben és embernél beváltak (a jógától az intermittent fasting-ig). Szeretettel fogadom, de nem fogja befolyásolni a viselkedésemet. Nagyon hasonló történik minden más esetben, amikor valaki szeretne változást elérni: a többiek jönnek a jó tanácsaikkal, ha kérik tőlük, ha nem, aztán csodálkoznak, hogy nem fogadja meg őket a barátjuk, rokonuk, kollégájuk. Neki se a tudáshiány a gondja, hanem képtelen vagy nem igazán motivált megtenni, illetve ha képes és motivált, akkor nem sikerült még neki a szokásépítés. Erőből ugyanis nem fog menni, mert az akaraterő fogyóeszköz, ráadásul napi szintű töltést igényel.

Mivel segítenek mégis az én drága barátaim, ismerőseim, kollégáim? Egyrészt ahogy fentebb írtam, magával a csoportnyomással, hogy elvárásként nehezedik rám a teljesítési kényszer, amit egyszerűen a megtisztelő figyelmük vált ki, hogy nem akarok segget csinálni a számból előttük (social pressure). Másrészt a társas támogatással, ahogy hozzászólnak, bátorítanak, buzdítanak, empatizálnak, heccelnek, tréfálkoznak (social support). Harmadrészt a velem tartó társak eredményei, akik ugyanebben utaznak most (peer pressure, social comparison), nem akarok tőlük lemaradni. Tehát aki tényleg segíteni akar nekem, az pont ezzel a három módszerrel tud leginkább, a tanácsok, bármilyen kedvesek és jó szándékúak is, hatást nemigen fognak elérni. Persze néha megfogadok belőlük valamit, de azt mondanám, hogy ez 5% értékteremtés számomra, míg a másik 95%. És ami még ennél is nagyobb segítség, ha valaki közvetlenül, cselekvéssel támogat, például a célomnak megfelelően vásárol be vagy főz (ez meg is van nálunk otthon), vagy ha jön velem sportolni, ezáltal akkor is rákényszerítjük, amikor semmi kedvünk vagy hidegebb van, vagy fúj a szél, mert már elígérkeztünk egymásnak. Ugye, MP? ;-)

Hogy miért ért meg ez most egy blogbejegyzést? Nem csak az én segítőim miatt, hanem mindazoknak írtam, akik azt gondolják, hogy másoknak leginkább tanácsokra és új tudásra van szükségük a viselkedésváltozáshoz. Kellhet abból is valamennyi, de többnyire nem ott van a kutya elásva.

• • •

Töltsd le ingyenesen vezetéssel kapcsolatos e-könyveimet a Tudatos Vezetés blog főmenüjéből! Itt az első, a második, a harmadik, és a bonus track, a "menedzsment haiku" gyűjtemény. Dr. Dobay Róbert kollégám innen letölthető e-könyvében a veszélyes féligazságokról, "bevált" HR gyakorlatokról rántja le a leplet. Írtam továbbá szabadon elérhető e-könyvet saját életünk tudatosabb irányításáról és az élvezetesebb és eredményesebb tanításról, azokat is figyelmedbe ajánlom.