Ha erőt veszünk magunkon, fontos kis csodák történnek

Tapasztalatom szerint (és a közhiedelemmel ellentétben) nem a tűzön járásból keletkeznek a nagy gondolkodásmód- vagy viselkedésbeli áttörések, és nem az egyszeri csodatévő motivációs előadásokból fakadnak a cselekvést is eredményező paradigmaváltások. Persze vannak látványos kivételek: például azután vesz vissza a túlhajszolt menedzser az eszetlen hajtásból, amikor először elviszi a mentő infarktusgyanúval. Láttam egyszer egy számítást, miszerint 1.01-et cselekedni minden nap egy éven át (tehát a 365. hatványra emelni azzal a pici növekménnyel az 1-et) közel 38-at eredményez, míg 0.99-el ugyanígy eljárva 0.026 jön ki. Szóval ha rendszeresen egy kicsit erőt veszünk magunkon, annak számottevő hatása lesz már akár középtávon is.

Nem szükséges óriási energiabefektetés az ilyesmihez, nem kell fejest ugrani a komfortzónánkon kívüli gyanús, hideg, krokodiloktól hemzsegő vízbe, de azért mégiscsak kell erőt gyűjteni és cselekedni. Amikor fáradtan hazaérek, leginkább vízszintesbe helyezkednénk, vagy a nyári meleg beálltával felpukkantanék egy jutalomsört, de megszólít a fiam, hogy kimegyünk-e pingpongozni. Nagy levegő, gyerünk! Amikor meg kéne még válaszolni pár emailt, és a lányom pont a közepén félbeszakít, mert elgitározna nekem valamit, amit frissen tanult. Na jó, gép lehajt, legyen! Amikor a fenének sincs kedve egy-két órát görnyedve kihúzgálni a gyomokat a kavicsok közül, pedig utána hetekig micsoda különbséget eredményez, ha ránézek a kertre. Amikor nincs kedvem egy megbeszéléshez vagy egy anyag megírásához, és mégis erőt gyűjtök hozzá, nagyot tudunk lendíteni az adott ügy előrehaladásán.

Hétről hétre megfigyelem, hogy a vezetők is épp így tudnak egyet előre lépni, amikor mégis megtesznek valamit, aminek érzik a fontosságát ugyan, de valahogy mindig elmarad. Például elindítják végre a szerintük értelmes és vállalható gyakoriságú 1/1 beszélgetéseket a kollégáikkal. Vagy megtartják, tisztességesen felkészülve, a többször halogatott teljesítményértékelő megbeszélést. Megadják a visszajelzést valakinek, amit már réges-rég meg kellett volna tenni. Veszik a fáradságot, hogy jobb minőségű célokban állapodjanak meg a munkatársaikkal. Kipucolják a befejezett tetrisre emlékeztető naptárjukat. Nemet mondanak valamire, ami nem prioritás. Elkezdenek többet figyelni és kevesebbet osztani az észt. Egyik sem követel óriási erőfeszítést vagy kibújást a bőrükből. Inkább csak azt, hogy erőt vegyenek magukon. Így lehet az 1-ből 38 egy év alatt, ahelyett, hogy 1 maradna.

Ezt a bejegyzést egy olyan eset inspirálta, amikor valaki erőt gyűjtött ahhoz, hogy megtegye, ami számomra fontos volt. Nagyra értékeltem, hálás voltam érte, és tovább erősítette ezzel a kapcsolatunkat.