Ne rinyálj, hogy nincs időd, mert van

Salvador Dalí: Melting Watch, 1954

Az emberek előszeretettel sajnáltatják magukat amiatt, hogy mennyire borzasztóan elfoglaltak, és semmire nincs idejük. Mindeközben, jártamban-keltemben azt látom, hogy azok, akik szabadabb gyeplőn vannak, tehát mondjuk nem valami gyártósoron dolgoznak, bőségesen tékozolják idejüket mindenféle egyéb tevékenységre. Ami például felettébb szembetűnő, hogy hányszor baktatnak el a dohányzásra kijelölt helyre naponta, mennyi időt töltenek magánügyeik telefonos vagy online intézésével, illetve trécselnek erről-arról a kollégáikkal, mely témáknak vajmi kevés köze van a munkához. Egy két évvel ezelőtti inc.com cikk, 2000 irodai dolgozó bevonásával készült felmérésre hivatkozva megállapítja, hogy a munkaidőből naponta átlagosan 1 óra megy el internetes hírolvasással, 44 perc a közösség média oldalak böngészésével, összesen közel egy óra munkához nem kapcsolódó beszélgetésekkel és telefonálással, további 40 perc kávé- és cigiszünettel, és még voltak további tételek is a listán. Elég durva, de nagyjából 3 óra körül jött ki nekik az effektív munkával töltött idő. Nem állítom, hogy mindenütt ez az általános, de elgondolkodtató.

A RescueTime több százezer felhasználója körében 225 millió óra digitális közegben eltöltött időt logolt 2017-ben. A felhasználók átlagosan napi 5 órát töltöttek digitális eszközhasználattal, naponta 40-szer nézték meg az emailjüket/instant message alkalmazásukat, munkaidőben 42 percet töltöttek a közösségi média oldalakon (kb. ugyanaz mint fent), több mint 300 alkalommal váltottak tevékenységet naponta a digitális eszközökön, 56 féle applikáció és weboldal között pattogva. A tevékenységek közti gyakori váltogatás pedig jelentősen rontja a hatékonyságot.

És akkor még nem beszéltünk azokról a megbeszélésekről, amelyeknek különböző okokból kevés értelme van. Például feleslegesen vesz részt rajta valaki, de nem mond rá nemet, nincs normálisan facilitálva, hogy hatékonyan teljen a ráfordított idő, vagy nem születnek döntések, nem kerülnek megfogalmazásra konkrét tennivalók, felelősökkel, határidővel.

Ha valaki úgy érzi, hogy nagyon nem fér bele a munkaidejébe, érdemes először is kritikus szemmel önvizsgálatot tartani, hogy mennyi időt éget el napközben munkához nem kapcsolódó online tevékenységgel (internet, hírek, közösségi média), telefonos és személyes magánbeszélgetésekkel, különféle szünetekkel, lófrálással. Aztán érdemes górcső alá venni a megbeszéléseket, hogy tényleg mindegyikre szükség van-e. Minden meghívásnál tisztázni, hogy milyen hozzáadott értéket várnak tőlünk a találkozóhoz, és hogy esetleg lehet-e másképp megadni azt az inputot. Igen, ez konfrontációval jár, de felettébb hasznos. A munkaidőnk nagyobb részét pedig elsősorban a legfontosabb feladatainkkal megtölteni, és a fennmaradó idősávokban adni csak lehetőséget további megkereséseknek, felkéréseknek. Mindig két lehetőségünk van: vagy elfogadjuk, hogy folyamatosan marionettbábuként rángatnak bennünket mások (vagy épp a viselkedéstudomány vívmányainak segítségével időnk minél nagyobb részének megkaparintása céljából tökélyre csiszolt digitális eszközök), vagy igyekszünk legalább részben visszanyerni a kontrollt a saját időbeosztásunk felett.

Akinek nem inge...