Az időbeli mérföldkövek segítenek az újrakezdésben

Mi, emberi létformák szeretünk tiszta lappal indulni. Lehet, hogy tavaly feszt vedeltünk, vagy zabáltunk mint állat, hanyagoltuk a tanulást, a munkát vagy a családot, utálatos melóhelyen gályáztunk, maximum a lift-mélygarázs távolságot tettük meg naponta a saját lábunkon, de attól még az új évben aktiválódhat a “tisztalap-effektus”, és motivációt szerezhetünk a változáshoz. Dan Pink legújabb, Mikor című könyvében, a szokásosan elővezetett kutatáshalom egyik fejezetében ír erről. Nem véletlen, hogy az új év elejét tartjuk a legalkalmasabbnak a változtatással kapcsolatos fogadkozáshoz. Persze arra is sok kutatási bizonyíték van, hogy nagy a lemorzsolódás, és februárra már közelít a feléhez a betartásra vonatkozó kudarcok aránya.

Nagyszerű hírekkel szolgálhatok azonban bárkinek, aki az újévi fogadalmakkal eleddig nem jutott sokra. Az első, amiről már többször írtam, hogy az évünk megtervezése, számos dimenzió mentén (tehát egy paraszthajszállal konkrétabb fogadkozás), majd a célok rendszeres utánkövetése, adott esetben módosítása, már lényegesen több eredménnyel kecsegtet. Az se rossz teljesítmény ám, ha 60-70 százalékban teljesülnek, amiket elképzeltünk magunknak az adott évre.

A másik jó hír pedig az, hogy az időbeli mérföldkövek széles arzenálja áll rendelkezésünkre a későbbi újrakezdéshez, és mindegyik alkalmas arra, hogy adjon egy kis extra lendületet és hajtóerőt a mindennapi küzdelemben a környezettel és saját magunkkal. Miért ne lehetne bármelyik hónap elsejétől (12 lehetőség) megint nekiállni annak az átkozott újévi fogadalomnak? Vagy éppen a következő hétfőtől (52 lehetőség)? Urambocsá’ holnaptól (365 lehetőség). Sőt, mától. A Pink könyvében leírtak szerint a személyes mérföldkövek talán még jobban működnek: a születésnapomtól, a névnapomtól, a családtagjaink hasonló jeles napjaitól, vagy bármi más dátumtól is újrakezdhetjük, amit tényleg akarunk. Elég, ne tovább, mostantól kihúzom magam, a sarkamra állok és telerajzolom azt az üres fatáblát! Keresek új állást, változtatok a szokásaimon, a kinézetemen, a kapcsolataimon, az akármimen.

Az égvilágon semmi gond nincs tehát az újévi fogadalmakkal (hogy vitába szálljak saját magammal és az előző bejegyzésem zárómondatával), egyszerűen csak azt figyelhetjük meg, hogy nem jelentenek biztos, egy lépésben abszolválható megoldást az amúgy is sikamlós, mindenfelé csapkodó hal képében megjelenő célunk fél kézzel történő kifogásához. Nem jött össze a fogadalom? Megbotlottunk? Semmi baj, akkor hétfőtől megint belecsapunk. Vagy az aranyhörcsögünk születésnapjától kezdve, feltételezve, hogy elég közel van. És el is érkeztünk az egyik gumicsontomhoz, hogy nem mindegy, mi a norma és mi a kivétel. Például ezen a hétvégén részegen mégis rágyújtottunk, vagy nem sportoltunk, mert influenzásak voltunk, vagy későn értünk haza és elmaradt az esti mese az egész héten, vagy mit tudom én milyen bűnt követtünk el a fogadalmunk ellenében. Akkor még mindig eldönthetjük, hogy a következő héttől újra a helyes úton megyünk tovább, vagy feladjuk, elkönyvelünk még egy vereséget, és tovább rontjuk az újévi fogadalmi statisztikákat. Rohadt nehéz dolog a változtatás, de szinte lehetetlen is, ha arra számítunk, hogy egyetlen nekifutásból meg fogjuk valósítani. Valami rendre bele fog piszkítani az ügyünkbe. De ha kevesebb a kivétel mint az új norma szerinti működés, akkor lassan, fokozatosan haladni fog a dolog. Vagy második, harmadik, huszadik próbálkozásra.